Levéltári Híradó, 9. (1959)

Levéltári Híradó, 9. (1959) 1–2. szám - FIGYELŐ - Schmidt Ádámné: A levéltárak és a közigazgatás együttműködése Franciaországban / 220–224. o.

rányt szenvedtek, amelynek hatása ma is érezhető; a Restauráció és a Júliusi monarchia megdöbbentően szerényen van képviselve sok levéltárban* Ennek oka az, hogy az akkori levéltárosok •* a multat kutatva - a jövőről megfeledkeztek. A helyzet azonban nem mindenütt alakult igy. Voltak már az első «chartisták» között is olyan nyilt szelleműek, akik megértették a korukbeli iratok jelentőségét és azt, hogy idővel ezek is történeti Jelentőséghez jutnak majd. Be kell azon* ban azt is ismerni, hogy csak a legújabban hívták lel hivatalosan is a levéltárosok figyelmét arra, hogy az igazgatással szükséges szoros kapcsolatot lenntartani ok. Ismerteti a szerző a írancia levéltárak helyzetét a legújabb korig, leisorolja a miniszter riumokat amelyeknek igazgatása alatt a különböző levéltárak működtek 4936-ig, a legújabb levéltári törvény megjelenéséig, amely rendezte a levéltárak és igazgatás helyzetéi Viszont valóban rendben van-e e törvény óta a írancia levéltárügy? Sajnos még mindig vannak hiányosságai* Igyekezzünk igazságosak lenni - mondja a szerző -: esekért a hiányosságokért a felelősség egy része a levéltárosokat, másik része az igazgatás vezetőit terheli. A levéltárosok részéről a hiba részben képzésük módjában keresendő, részben abban a fölfogásban, amivel egyesek közülük hivatásukat gyakorolják. Az Éflrole des Chartes-on kapott kiképzés igen megfelel tudományos szempontból, azonban nem elegendő - gyakorlati továbbképzés nélkül - a modern adminisztrációval kapcsolatos dokumentációs követelmények kielégítés sere. Tény az, hogy azok a levéltárosok, akik itt tanultak, kiváló történészekké, nagy tudósokká, elsőrendű paleográlusokká és filológusokká váltak, azonban a legkisebb érdeklődést sem tanús* tották sem a modern levéltárak kialakítása, sem pedig azok megőrzése iránt Nem kell megállnom *? irja a szerző - annak a levéltáros-tipusnak ecsetelésénél, amely karikatúrává vált; amellett az álmodozó és szórakozott levéltáros mellett, aki életét a régi pergamentek és pecsétek elvont világában éli ie. Meg kell állapitanom *• folytatja ^ hogy ez a tudós, tanult levéltárostipus többet ártott (főleg a múltban) a levéltárak és igazgatás egymáshoz való viszonyának, mint tették volna azok a történeti tudással nem rendelkező, de Jóindulatú alkalmazottak, akik megértéssel fordultak volna a kialakulóban lévő uj levéltárak íeié. A felelősség másik része a hivatalok vezetőire hárul. Ok és alacsonyabb beosztású hivatalnokaik gyakran nem tettek semmit azért hogy a levéltárak és igazgatás egymáshoz való viszonyát elmélyítsék: meglehet hogy kényelemből, meglehet hogy nemtörődömségből felgyűlni hagyták az elévült iratokat hivatalukban és nem adták át azokat a levéltáraknak. De meglehet hogy bizalmatlanságból tették ezt abban a hitban, hogy ők maguk jobban tudják irataikat rendezni, mint a levéltárosok. Pedig egy-»egy levéltár rendezése - éppen ugy, mint maga az igazgatás nem képzelhető el szakképzettség nélkül, még a legnagyobb jóindulat mellett sem. Ennek a ssak^ képzettségnek neve is van: levél tártannak hívják és éppen olyan alapos szakmai felkészültséget Jelent* mint pí. a könyvtártan vagy a muzeológia. Egy-egy levéltár megfelelő rendezése nemcsak kőz-; igazgatási ismereteket de történeti érzéket is kivan, elveket, amelyek biztosítják a rendezés egyöntetűségét és megváltoztathataflanságát. Mi történne, ha nem léteznének a <chartísták» levéltárrend ezésí elvei? Minden igazgatási szerv saját levéltára részére különböző rendezési módokat alkalmazna és elég lenne az első rendezést végző személy kiesése ahhoz, hogy az iratanyagot soha többé senki ne tudja kutatásra felhasználni. Más esetben taián megi'eielne a rendezés, de megváltoztatható volna és különböző korok különböző áramlatainak volna alávetve, elvi alapok hiányában. Ezért a «chartisták*, a nekik tehető minden szemrehányás mellett is. a múltban, a jelenben és a jövőben az állami levéltárosi állások kizárólagos tulajdonosai Ezt rendezésük alaposságának, pontosságának és egyöntetűségének köszönhetik. Sajnálatos - folytatja a szerző -, hogy a legtöbb adminisztratív szerv bizalmatlanságból csak másodrendű fontosságú iratait bizza az állami levéltárakra. A minisztériumok, magasabb hivatalok politikai szempontból fontos irataikat vonakodnak átadni. Személyi vagy pártérdek, X Más helyen említi a szerző, hogy 1950ióta minden uj levéltáros részére külön tanfolyamok CStage technique) elvégzéséi tették kötelezővé, ami .biztosítja, hogy a levéltárosok kellő igazgatás; ismeretekkel is rendelkezzenek. 224