Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 3–4. szám - FIGYELŐ - Bekény István: A levéltárak selejtezési munkája Franciaországban / 437–440. o.

egy egész elméletet kidolgoznia XVII. Lajos életének eddig ismeretlen részeiről.* Amint látjuk tehát, az iratok történeti értékének megítélése néha igen nehéz feladat De nem kevésbé bonyolult a selejtezési szabályok értelmezése sem : hogy valamely irat - noha legfőbb adatai más, összefoglaló iratban, kiadványban löllelhétők ~ nem jelent-e mégis kiegészítő adatokat a történész számára s ezért megérdemli a megőrzést, vagy hogy az irat őrzési határidejének lejárta után is, bizonyos oknál fögya> még további időpontig őrzendő. - mindezt a levéltáros kell, hogy elbírálja* IXe leghelyesebb - állapiba meg Levron - ha az ilyen vitás kérdéseket az iratot létrehozó szervvel közösen állapitiák meg, A selejtezési rendelet kiegészítésére jegyzék készült «a megyei levéltárakban kiselejtezhető iratokéról: ez sorozatról-sorozatra haladva megjelöli az iratok egyes kategóriáit s azok őrzési idejét Ez a jegyzék megkönnyíti és leegyszerűsíti a selejtezés kérdését: a Jegyzékbe rel nem vett dokumentumok állandóan megőrzendők. Az első jegyzék 4930-ban készült. 4939-ben kiegészítették az azóta létesített vagy erőteljesebb működésbe lendült szervek irattömegeinek áttekintésével. A második világháború, a német megszállás és a felszabadulás időszakában keletkezett hatalmas tömegű iratanyag még nem selejtezhető. A továbbiakban Levron beszámol arról, hogy selejtezési jegyzékük hovatovább elégtelenné válik: a levéltári gyűjtőkör jelentős kiszélesedése nyomán mind több ós több iratanyag zúdul a központi és megyei levéltárakba. Egyre több hivatal adja át iratait a levéltáraknak, hogy ilymódon, tehermentesítse saját irattárát Az 1936. Július 24 -én kiadott rendelet újból meghatározta az iratanyag levéltárba adásának szabályait Tóvárosi és vidéki vonatkozásban egyaránt. Párizst illetően a 2. szakasz kimondja, hogy az állami hatóságok, hivatalok és intézmények által intézett ügyek iratait - amint azokra a szerveknél nincs szükség - az Archives Nationalesnak át kell adni. A 44, szakasz a megyei levéltárakba szállítandó iratok felől intézkedik. A 43. szakasz szerint a közha* tóságoknál vagy közhivataloknál őrzött minden olyan iratot mely a rendelet kihirdetése időpontjaban már 400 éves volt, haladéktalanul be kell szállítani az Archives Nationales-ba. illetőleg a megyei levéltárakba. A rendelet 4. és 5. szakasza a szervek kezelésében meghagyott iratok selejtezésének ellenőrzéséről intézkedik. El kellett érni ui.. hogy a hivataloknál egye3 tájékozatlan tiszt viselők ne végezhessenek felelőtlenül önkényes iratpusztitásokat Előírja tehát a rendelet hogy az un. «papirkosár iratoki kivételével a Levéltári Igazgatóság hozzájárulása nélkül semmiféle iratot nem szabad megsemmisíteni, vagy bezuzás végett átadni a hulladékgyűjtő szerveknek. Megengedi e rendelet a szerveknél, helyszínen való iratselejtezést, azzal a feltétellel, hogy a megsemmisítésre illetőleg a levéltárba kerülő iratokat a Levéltári Igazgatóság megbízottja a helyszínen felülvizsgálja. Sajnálattal állapítja meg Levron, hogy a rendelet e két fontos szakaszának gyakorlati alkalmazása meglehetősen nehézkesen íolyik: az irattermelő szervek régi megszokásait nem könnyű megváltoztatni, meg aztán a Levéltári Igazgatóság sem tudott megtelelő számú, szakképzett levéltárost biztosítani az ellenőrző feladatokra, A soha nem látott mértékű iratgyarapodás az eddiginél sokkal több és nehezebb probléma elé állította a francia levéltárosokat Ma már nemcsak az állami szervek jó része küldi levéltárba iratait hanem az államosított intézmények, ipari és kereskedelmi vállalatok Is beszállítják a min dennapi ügyvitelben nem szükséges irataikat Az Igazságügyi Minisztérium például, mely mindeddig féltékenyen őrizte saját irattárát, hozzájárult ahhoz, hogy az iratokat a minisztériumban levéltár! alkalmazottak selejtezzék át, sőt az ellen sincs kifogása, hogy az iratokat minden teketória nélkül beszállítsák az Archives Nationales-bat. - mondja Levron. Világos tehát, hogy az 1930-ban közzér tett selejtezési jegyzék elavult. Még szerencse, hogy az 1924. évi rendelet jó előre meglehetős szabadságot biztosított a levéltárosoknak, kijelentvén 54. szakaszában: a levéltárosnak továbbra is megmarad az a joga, hogy szükség esetén, ta helyi szervek sokfélesége és azok előre nem látható alakulása következtében* a jegyzékbe fel nem vett iratok megsemmisítését is javasolja, «A kiselejtezhető iratok kiválasztása tehát a levéltáros kezdeményezésére van bízva és az ő felelősségéit növelU, - állapítja meg beszámolójában Levron. Találkozhatik számos olyan újfajta irattal, melyet a féligmeddig már elavult jegyzékben felsorolt valamely más irat analógiájára bírálhat el. Akadnak azonban olyan iratléleségek is, amelyekre semmiféle precedenst nem találhat v438