Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 3–4. szám - Bautier, Robert Henri: A levéltárak felhasználásának új területei: összefoglaló jelentés a Levéltárak III. Nemzetközi Kerekasztal Konferenciája számára, Wiesbaden, 1958. május 20–22. / 324–364. o.

4* A statisztikai iratanyag beszolgáltatásának problémája a levéltár* rákban . ­Ha egyes országokban (Olaszországban^ Ausztriában, a Német Szövetségi Köztársaságban* Hollandiában. Franciaországban. Lengyelországban ez a kérdés még ném is vetődött lek {minthogy az üj statisztikai iratanyagot a szakintézetek őrzik, s belőle Jelentékeny mennyiség levéltárba még ném került), mindazáltal kétségtelen dologi hogy ennek az anyagnak levéltárba való átvétele, s ajk­nak felértékelése azoknak a legégetőbb problémáiknak egyike lesz, amelyekkel a levéltáros a közelh Jövőben szemben fogja találni magát. Először is ez a statisztikai Iratanyag tömegében igen Jelentékeny* Ezt sok válaszirat hangsu* lyozza* Ebből a szempontból Jellemző az Egyesült Államok felelete; a levéltárak két vagy három legnagyobb tömegű Iratanyagának egyikéről vaniszó* Felgyülemlésüket részint a kormány által vé-* geztetett különböző statisztikai* néprajzi, közgazdasági és tudományos kutatások* részint a slatiszjf* kai célokra, adókivetésekhez, különböző előirt ügyködésekhez mellékesen felhasznált Jelentések okozták. Formátumuk, mely a perforált kártyalapokiól az óriási méretű táblázatokig minden változatban előfordul, nehéz problémát Jelent az elraktározásnál, Dániában ezt a kérdési megbeszélték a statis»* tikal hivatallal, de minden gyakorlati eredmény nélkül* Az ilyen tipusu iratok levéltári kezelésének minden mozzanata sajátos problémákat vet telt rendezés, leltározás, mikrofilmezés, s még az anyagi konzerválás szempontjából is. mely utóbbi különös gondot igények De a legfőbb probléma, melyet két válaszirat, az amerikai és a szovjet válasz egyaránt erő* sen kiemel, a különböző számológépekkel létrehozott Iratok kiértékelése, A levéltárnak nemcsak a magyarázatukhoz szükséges szabályzatokkal kell ellátva lenni, birtokában kell lenni azoknak a ne* héz és drága gépeknek is, melyek a szükségrs adatok gyors és mechanikus kigyűjtését lehetővé teszik* Eredményt csak ilyen feltételek mellett lehet elérni. Mindez azt is feltételezi, hogy meg van. oldva a szakképzett személyzet kérdése is. ilyen szakembereket találni pedig Igen nehéz. (Jelen? leg Ilyeneket keresnek az ausztrállal levéltárakbai}.) Ennek az anyagnak egy központi helyre való begyűjtése éppen a technikai problémák, a fel­szerelés és a személyzet kérdése körűi felmerülő nehézségek miatt feltétlenül szükségesnek lᣠszik, Egyébiránt kevés érdeklődés mutatkozott annak a lehetősége iránt, hogy a statisztikai iratokat újra felhasználják más. statisztikai vagy egyéb olyan célokra, amelyek az irat eredeti kiállításánál követett célokkal nem azonosak* I S éppen éz veti fel a selejtezés problémáját, amelyet, amint egyes országok válaszából ki­vehető, idáig nagy sietséggel oldottak meg. Pedig azért mert belőlük a statisztikai hivatalok több** kevesebb felületességgel bizonyos adatokat már kigyűjtötték. vagy bizonyos publikációk céljaira fel­használtak, azért még nem lehet a statisztikai iratokat egészen kiértékelteknek tekinteni* Fel lehé| használni őket más célokra, vagy más körülmények között Meg kelfee tehát tartani az eredeti sta? ttsztikai Iratanyagot s ha igen, milyen korlátozás meUett? A német és az amerikai válaszok felv#* tik ezt a kérdést valamint azt a kérdést is, hogy közre lehet-e bocsátani az olyan statisztikai adat gyűjtéseknek az anyagát amelyek személyes, orvosi, gazdasági vonatkozásúak síh* Itt mi egy nagyon nagy, még alig átkutatott de fontos munkaterület előtt állunk. Attól a y** I asz tói. amelyet a tiz legközelebbi év folyamán az e tárgyhoz hozzánk intézett kérdésekre adni to* gunk, függ levéltáraink irányitó szerepé, munkájuk gyakorlati haszna az ország életében, s talán *> bizonyos tekintetben ** azoknak az iratoknak a jövője is, melyek mlg kezdetben csak az ország gazdasági és politikai életének megszervezését vannak hivatva szolgálni, egyszer majd maguk is korunk történetének nélkülözhetetlen forrásai lesznek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom