Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 3–4. szám - Bautier, Robert Henri: A levéltárak felhasználásának új területei: összefoglaló jelentés a Levéltárak III. Nemzetközi Kerekasztal Konferenciája számára, Wiesbaden, 1958. május 20–22. / 324–364. o.

Nagybrítanniában és Jugoszláviában ez a probléma föl sem merül, miután a statisztikai irat* anyagot mindeddig szükségképpen az illetékes szervek őrizték* Svédországban ellenben ez az anyag hatalmas tömeget jelent azonban selejtezésnek vetik alá* Éz a selejtezés nem válik az iratok tudományos felhasználásának kárára* 5. A kutatóintézetek által termelt iratok levéltári kezelésének problémái A hivatalok és a vállalatok kutatással foglalkozó osztályaiban termelt technikai iratok konzer­válása, rendezése és leltározása egészen különös problémákat vet fel, melyek sok esetben a térké* pészeti, a statisztikai és a fényképészeti iratanyaggal kapcsolatos problémákra emlékeztetnek. Egé­szen idáig kevés ilyen irattár került az állami levéltárakba, minthogy a létrehozó intézmények leg­nagyobb része megtartja azokat (így van ez a Szovjetunióban ísj De történtek már beszolgáltatá­sok az Egyesült Államokban. Lengyelországban, Magyarországon (a Közponö Gazdasági Levéltár szár mára), és Ausztráliában* Az a pusztítás, amelyet sok országban, különösen Franciaországban, a XIX* századi tudományos és technikai irattárakban maguk a vállalatok végeztek, súlyos vesztesége a ka* pitalizmus korabeli technika és tudomány történetének* Itt is olyan munkaterületről van szó tehát* ahol az elkövetkező évek során a levéltárosoknak sok kezdeményező erőt kell mutatniok. Jelezni kívánjuk, hogy a Szovjetunió levéltári főigazgatósága kiadta a technikai irattárak munka­rendjét ** és, hogy Lengyelországban az iratanyagok rendezésének és leltározásának szabályzata munkában van már* Valószínűleg 4959-ben rog megjelenni. JHyen természetű T egyebek közt - azon problémák egy része, melyeket a levéltárosok szá* mára a gazdasági levéltárak kezelése felvet A levéltár felbecsülhetetlen szolgálatot tehet az ország* nak a gazdasági élet terén* Egyes országokban, különösen a Szovjetunióban és az Egyesült AHamok­ban a kormányhivatalokkal való együttműködés már most is sok haszonnal jár mind az ország gaz* dasági rendje, mind a gazdasági élet különböző szektorai szempontjából, k fejlődés másutt is általa* ban határozott irányt mutat de nagyon egyenlőtlen* Az ügykezelési iratok beszolgáltatási határidejének megrövidítése, amely majdnem mindenütt tapasztalható, az államosított vállalatok és az állami monopóliumok irattárainak állami levéltárakban való elhelyezése, és ezen vállalatok iratainak rendezése jelentékeny mértékben növelik a levéltár szerepét a közigazgatás és a gazdasági élet terén. De kétségtelen, hogy a levéltári technikai és statiszükai iratanyag megőrzésével és kiértéke* lésével kapcsolatos problémák megoldása lesz az. ami a jövőben ki íogja jelölni a levéltárak sze* repét előbb a gazdasági élet és a közigazgatás, de egyszer majd a szociológiai, a gazdasági és a történelmi kutalás terén is. 3öi

Next

/
Oldalképek
Tartalom