Levéltári Híradó, 8. (1958)
Levéltári Híradó, 8. (1958) 3–4. szám - Vörös Márton: A svéd levéltárügy néhány kérdése / 293–323. o.
Vörös Márton: A SVÉD LEVÉLTÁRÜGY NÉHÁNY KÉRDÉSE* , Északi éveim alatt amikor egy évig a göteborgi egyetemen, egy évig a stockholmi egyetemen tanultam, majd egy évig a stockholmi egyetem magyar intézetében tanítottam, még nem sejt^ hettem. hogy életem javarészét levéltári pályán töltöm el. Mégis abban a programban, melyálta* Iában az északi tudományos intézetek (múzeum, könyvtár, levéltár) állandó látogatásával is kiegészült, bevezető ismertetést kaptam a svéd levéltárakról. A Boetius professzor mellett eltöltött svéd levéltári tanulmányról szóló igazolás a legerősebb ajánlólevél volt számomra már akkor, amikor Pécs városa *? mint teljesen idegent * helyi ismert pályázók mellett főlevéltárnokká kinevezett A pécsi levéltári szolgálat évei alatt többször nyilt alkalom, hogy visszatérve északi éveim kedvelt színhelyére, kisobb tanulmányokat végezzek a svéd levéltárakban. Huszonötévi szolgálat után szerény gyakorlati emlékek ösztönöztek, arra. hogy minden jellegű svéd levéltári intézmény összefog* Ialó tanulmányozása alapján, megkísérelhessem megadni a svéd levéltárügy jellegzetességeinek, szer* vezetének, belső tárgyi világának rövid képét Ehhez egyébként az előbb emiitetteken kívül, jó előta<nulmány volt az Országos Levéltár Központi Könyvtára részére végzett skandináviai bibliográfiai munka is* 4957 nyarán a szükséges előmunkálatok és Országos Központom hivatalos támogatása nyo^ mán közel három hétig levéltári tanulmányokat végeztem Svédországban. Ebből az időből ténylege* sen, utazáson kivül tisztán és zavartalanul tizenhat napot töltöttem a különböző levéltárakban. Ez a tanulmányom előző svéd levéltári tanulmányaimnak egyszersmind összefoglaló, ellenőrző beléje* zését is képezte. Stockholmban hat napig a Riksarkivetben dolgoztam, majd ezt követően ugyancsak a fővárosban a Krigsarkiv^ban. Többizben megnéztem a strangnasi püspöki bvéltárat majd napokat töltöttem el az uppsalai kerületi levéltárban. Ezután pedig Göteborgba utaztam, ahol szintén a kerületi levéltárban, továbbá a városi, a népmozgalmi és püspöki levéltárban végeztem tanulmányokat Utazásom alatt a svéd kartársak legmesszebbmenő készségével és udvariasságával találkoztam, így például a Riksarkiv-ban Jagerskjöld levéltári tanácsos szives intézkedése sokatje* lentett számomra, hiszen mindennap más és más osztályvezetőjét mentette tel hivatalos szolgálata alól, hogy az osztályán kalauzolva rendelkezésemre álljon. A Krigsarkiv-ban Irgel Vadén igazgatóhelyettes az udvarias kartársi kötelességén túlmenően oly baráti készséggel állott mellettem, hogy a levéltári vonatkozáson tul baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Az uppsalai kerületi levéltárban Sten Engström igazgató otflfetem alatt teljes munkanapjait velem töltötte. A kerületi levéltár teljes anyagának tanulmányom rendelkezésre bocsátásánál oly készséget és lelkesedést mutatott, amiből szerény személyemnek szóló szolgálata raeüett elsősorban a magyar nép megbecsülését.éreztem* A göteborgi levéltárak tanulmányozásánál mind a kerületi, mind a városi és népmozgalmiaknál napokon keresztül a göteborgi levéltár igazgatója, Anders Magnus Fahl volt a kísérőm. A göteborgi püspöki levéltárban az iroda igazgató, a város egyik kiváló jogásza kalauzolt minden részletében ismertetve az adminisztratív működés sokirányú ágazatát amelyek Jelentős része '. Magyarországon a polgári közigazgatás fontos teendői közé tartozik*. Időrendben utoljára, de szivem szerint az elsők között említem meg Gunnar Lundstedt svéd kartársamat, akivel a népmoz galmi levéltárban találkoztam'. Valamennyién lekötelező szívességgel és barátsággal voltak segítségemre levéltáraik megismertetésében; tanulmányom csak ezáltal nyerhette el mostani alakját + + + I •••>' "•••" ' i "•' -, m " X Részletek egy terjedelmesebb beszámolóból. 293