Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 1–2. szám - KÜLFÖLDI LEVÉLTÁRI SZAKKIADVÁNYOKBÓL ÁTVETT CIKKEK - Meisner, Heinrich Otto: A levéltártudomány és az oklevél- és irattan kutatásának kérdései: Archivmitteilungen, 1957. / 181–185. o.

felel meg eddigi fogalmi "különválasztásuk is; sokat beszéltek és, beszélnek még ma is a középkori oklevéltanról vagy diplomatikáról és az újkori irattanról. Amidőn először kíséreltem meg, hogy az irattan határait megállapítsam, rámutattam már arra, miszerint indokolaüan az oklevél- és iratkor* szak kb. a XVI. évszázad határával történő szétválasztása. Áz irat fogalma ui. éppoly kevéssé kor* látozható az ujabb korra, mint az oklevél íogalma a régebbire;,s a tközépkori oklevéltan* és az tujkori irattan* megjelölések legfeljebb mint idenominationes a potiori* lehetnek jogosultak. Ha azonban e téren már nincsen kétség, akkor ajánlatos a két fogalom számára egy csucsfogalom alkotása* Ez pedig semmi másból nem állhat mint ezek összeolvasztásából, tehát egy egyesitett diszciplínáról kell majd beszelnünk; iaz oklevél- és irattanról*, amely csak időben tagolódik egy régebbi és egy ujabb periódusra* Hogy milyen jelentősége van az oklevél fogalomnak éppen az ujabb századokban is egészen a mai napig, azt nem szükséges hangsúlyozni, ugyanilyen kevéssé azt, hogy az irat fogalomnak ** ha korlátozva is '** de a középkorban is megvan a létjogosultsága. A feltétel mindenesetre az, hogy egy, a középkor és az újkor szempontjából egységes oklevélfogalomhoz jussunk el* Ez számomra, a meglévő számos nehézség ellenére is, nagyjában és egészében mindenképpen lehetségesnek tü> nik. Mindenesetre erről is vitaflcozni kellene* Hogy az oklevelek Jogüag alátámasztott tényeknek/ UL tényállásoknak írásbeli vagy nyomtatott bizonyítványai (bizonyító erővel), ez egybehangzó véleménye a középkori és újkori oklevél? és irat" tannak* Ezt a jogtudományon belül.is elismerik. A porosz felső bíróság gyakorlata ezzel szemben csak egy relatív bizonyító erőt tartott meg követele ndőnek* AJ Német Büntetőjog indoklása pedig le is mondott az írásbeliség követeléséről és igy a gyakorlat és az élőbeszéd megteremtette oklevélloga* lom helyébe a törvényhozó által alkotott fogalmat tették* A birodalmi törvényszék első döntése* amely az oklevél fogalmi meghatározását adja, a következőket érti alatta2 «egy élettelen, emberek által ké* szitett érzékeinkkel észlelhető tárgy* amely egy saját magán kivül álló tény bizonyítására képes** amikor is a tbizonyitani* szó Uanuskodni* értelemben veendő, mint ahogy pl, egy iskolai dolgozat a szerzőjének szellemi képességeiről tanúskodik* Ezen az utón persze végül oda jutunk, hogy az oklevelek lényegbeli jegyeit fedezzük fel abban a szúrásban, melyet a körútját végző éjjeliőr az eh lenőrző óra papírján tesz. «A lyuk». *? mint oklevél * walóban a legmélyebb pont volt hová a félre* értés lesüllyedhet*. Mig a Birodalmi Büntetőtörvénykönyv 299 §^a az oklevél fogalomnál (a jogok* illetve jogviszonyok bizonyítása helyett) a tényeket bizonyító tulajdonságot tartja lényegesnek, Bernheim Ernst az oklevéF és irattannak communis opinio-ként fentidézett meghatározását mint tspecifiku* san joggyakorlati meghatározást*, visszautasítja. Az oklevél- és irattannak azonban, mint történelmi segédtudománynak nincs szüksége arra, hogy ezek miatt a kiáltó ellentmondások miatt gondokat okozzon magának. Feladata ui. nem az, hogy az oklevél fogalmat közös nevezőre hozza, hanem az, hogy e fogalmakkal száját területén tisztába jöjjön. Ez pedig a fentebb emiitett ismérvek által történik, és itt még nyomatékosan kellene rámutatni ar,ra. hogy a szoros értelemben vett iformai megkötöttség* nem is tartozik eme ismérvek közé* Egy népszavazásnak csupán «oui» vagy «non*-nal nyomtatott szavazó cédulája is oklevél lesz előirásszerinti leadása után. 4* Mit értünk a levéltárak főanyagán (Hauptarchivalien)? Egy emberöltővel ezelőtt a Német Hivatásnyelvi Bizottság azt a határozatot hozta, hogy levéltárak elsődleges anyagának: főanyagának az oklevelekbői, iratokból és hivatali könyvekből álló triászt kell tekinteni. Később gondolkodóba ejtett engem az a kérdés, hogy a hivatali vagy üzleti könyvek valóban az archiváliák harmadik nemét alkotják-e, ahogyan ezeket Wilhelm Fürst a maga idejében elkeresztelte. Arra az eredményre jutottam, hogy ezeknél az első két kategóriával fjemben csak formai, de nejn lényegbeli különbség áll fenn * Ezt a nézetet Ahasver v. Brandt és most Volfgang Jbeesch is osztja. Nem tűnik előttem helytállónak a Fritz Wiegand által levélben emelt kifogás, hogy vannak olyan hivatali könyvek, amelyekre sem az írat sem pedig az oklevél fogalmi meghatározása nem találó, ö a városi levéltárak statutumkönyveire hivatkozik példaképpen. Ezek a városi autonómia akaratnyilvánításáról tartalmaznak másolatokat Ha K, Dülferrel a2 ofcie183