Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 1–2. szám - KÜLFÖLDI LEVÉLTÁRI SZAKKIADVÁNYOKBÓL ÁTVETT CIKKEK - Jakó Zsigmond: Az oklevélírások fejlődése Erdélyben a XII–XV. században: Documente privind istoria Romînici Vol. I. Bucuresti, 1956. / 123–162. o.

lebb álló ünnepélyesebb, igényesebb változatait mutatlak be. (Vjl/l-3, sz. íacs.) Megjegyzendő, hogy ez az utóbbi változat annyira szoros kapcsolatot tart az úgynevezett íélkurzivákkal, hogy azoktól ~lykor alig különböztethető meg. •'•.-' ~ .••.•- , B A kurziva, a könyv-, sőt a regísztrumirás együttes hatása alakította ki az oki evél a i nus zkulák . h a r m ad ik nagy csoportjáL Az ehhez tartozó változatok már korántsem olyan szépek, mint a megelőző CÍ oportoké. Nehézkes, száraz, többnyire unalmas, jelleg nélküli keverékirá* sok ezek. Aszerint, hogy. a minuszkula, a kurziva, a könyv- vagy regísztrumirás elemei dominál• nak a vegyülékben, három főbb változata különböztethető meg* Mindhármat azonban közösen jel»Iemzi a könyvirások technikájához; a taglráshcz való feltűnő ragaszkodás, Az irásmüvészetben jár-atos kiművelt kezek is éltek ezzel az írással, (Vlll/4~3; X/2; X/4-2. sz. íacs.) általában azonban gyengébben képzett vagy kisebb gyakorlatú, a tollal nehézkesen, bátortalanul rajzolgató íródeákok használták (vC/i~3+ X/3. sz, íacs.), hogy a minuszkulából átvett elemekkel ünnepélyességet adjanak írásuknak. Ez azonban a legritkábban sikerült nekik, hiszen a külsőségekre te•fcHitő gyarló utánzataikból - minthogy nem voltai;: biztoskezü mesterei a betűvetésnek --, éppen az igazi minuszkulát légióképpen jellemző lendület erő és elegancia maradt ki. (X/3. sz. íacs.) £, súlyos, bárdolatlan formák behatolása az ünnepélyes oklevélírásnak árterületére szintén bizonyítja a magyarországi Íráskultúra egyre szélesebb, a szellemi elithez már nem számítható rétegekre való kiterjeszked0501^2 Első három irásmintánk a minuszkula hagyományaihoz leginkább ragaszkodó változatokat mutatja be. (VIil/i-3. sz. rács,). Az erdélyi káptalan 4335. évi oklevelét csak a tagok kihangsúlyozása és bizonyos merevség, sőt némi szárazság különbözteti meg a kor többi minuszkuláitój. ÍYlll/4. sz. íacs*) A betűknek a tagokból való összeróvásában a könyvírás-bei olyasa mutatkozik, meg. Összhatásában véve azonban szép és ker;kded formájú ez az irás. A kolozsmonostori konvent 1368. évi oklevelének a képét viszont már az erősen tördelt vaskos konyvbetütagok szabják meg. (Vjji/2. sz. facs.) Kiművelt kéz terméke ez a minuszkula is, de nehézkes, annak ellenére, hogy a ligálásra való törekvésben a kurziva hatása szintén felismerhető benne. Az erdélyi káptalan 4406. évi hártyáján a kurziva és a könyvírás elemei keverednek a minuszkuláéval. az összkép azonban mégis kellemes, mert a minuszkula dominál az Íráson (Ylil/3. sz. facsJ. A következő irásmulátványok, jellegét viszont a regisstrumirások (iX/4—3, sz. íacs.),* illetve a könyvírás határozza meg (f.X/2. sz. íacs.). bár a folyóirás technikai megoldásai is érvényesülnek bennük. Rendkívül rideg és unalmasan egyszínű irások ezek. Mindegyik betűjük egyforma vastag pálcikákból Van összebarkácsolva; a betütagok általában derékszögben csatlakoznak egymáshoz s igy többnyire kockaszerü bettíképek alakulnak ki bennük.. (IX/3. sz, facs.) j. Lajos király 4352. évi oklevele a könyvírás és a kurziva közös hatására kialakult igen gyakori minuszkulaváltozattal íródott (X/4. sz. facs.). Zsúfoltság, szetté ben~hosszában azonos méretű apró betűk és bizonyos nyomottság a jellenizője ennek a válíoza>' nak. Lényegében ugyanez mondható el Zsigmond király 4406. évi adományi eveiéről is (X/2. sz. facs.) azzal a különbséggel, hogy ennek az írásnak a képét a könyvírás fokozott hatása szálkásabbá, tördeltebbé tette. . A fenti példák mind azt mutatják, hogy az íródeák általános íráskultúrája és gyakorlottságának a íoka döntötte el. hogy a különböző iráselemek keverése közben mennyi marad meg a minuszkula komolyságából. Ezzel szemben az aradi káptalan 4444. évi privilégiuma (X/3. sz. íacs.) elrettentő példáját nyújtja annak, hogy mivé válik az ünnepélyes oklevélírás is a kultúrálatlan, csak a regisztrumok sietős feljegyző írásaiban járatos nótárius kezén. A nehézkes betűtagokat rendette-\ nül, zsúfoltan szórja az iró egymás mellé, a sorok annyira egymásba folynak, hogy az első pillantásra áttekinthetetlen betüdzsungelnek látszik az-egész oklevél. Ezt a benyomást nemhogy tompítanák, hanem egyenesen fokozzák az első sor felfelé nyúló betüszárainak az esetlen hurkolásai és tüskediszei, amelyeknek az utánzásával pedig az iró a régi oklevélírások hangulatát akarta az olvasóban felkelteni. Ez as oklevél és nem kis számmal idézhető társai azonban egyben az irás vulgarizálódásáról és az ünnepélyesebb, meg a gyakorlati, gyors irások közötti határvonal elmosódásáról is tanúskodnak. . - : — b) A í oly óira s (kurziva) XIV-XV. századi életét a minuszkuláéval szemben éppen az állandó térhódítás jellemzi. Ennek a sokoldalúan használható, uj irásíajtának a diadalútja már a XÜL század végén elkezdődött, ám nem ért véget az é.rett gótika egész korszakában sem. S.zéles<* 444, > . ,:"<.'•'•'• •.'..---