Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 1–2. szám - KÜLFÖLDI LEVÉLTÁRI SZAKKIADVÁNYOKBÓL ÁTVETT CIKKEK - Jakó Zsigmond: Az oklevélírások fejlődése Erdélyben a XII–XV. században: Documente privind istoria Romînici Vol. I. Bucuresti, 1956. / 123–162. o.

körű alkalmazást talált az oklevelezés minden területén. A XIV-XV. század rordulójára a kurziva lett a leggyakoribb oklevélírás. Ettől fogva okleveleinknek legalább a kétharmada lolyóirással Íródott de a kurziva hatása alól a fennmaradó harmadrész irásfajtái sem vonhatták ki magukat Hajlékony, minden igényt kielégítő, fejlődéskép es írási ajta volt az okievélkurziva. Valóban a jövendő nagyrahivatott írása, k folyóirás technikai vívmányai annyira szétterjedtek az egész okleveles írásbeliségben, hogy valósággal elmosták az egyes irásfajták jellemző jegyeit Sem az ünnepélyes minuszkula, sem pedig az egészen gyakorlati, íeljegyző írások, a regisztrumok irása felé nem határolható el élesen a kurziva birodalma. Mióta a XIV. század elején a minuszkula formakészletének egy részét magához hasonlította, íélkurzivának nevezhető átmeneti változata lett a privilégiumok legkedveltebb irása. Különösen a század derekáig terjedő időből ismeretesek olyan szép íélkurzivák, amelyek ünnepélyesség tekintetében valósággal versenyeznek a tiszta minuszkulákkal. (Xl/'1"*3. tacs.) Ebben a fejlődési szakaszban vált a minuszkula és a kurziva gondosabb változatai közötű határvonal annyira bizonytalanná, hogy ettől fogva - amint már előbb érintettük - sok esetben alig lehet eldönteni, e két irásfajta közül melyikhez is sorolhatjuk több joggal a vizsgálat alá kerülő írásokat Hasonlóképpen nehézségbe ütközik, az egészen sietős oklevélkurzivák és a regisztrumirások közötti különbségtétel, minthogy e két irást egyaránt használták az oklevelezés területén. A fordulópont a kurzivák fejlődésében is a XIV. századnak a közepe. Korábban szélesen, de könnyedén mozgó kézzel, hajszálvékony vonásokkal irták levegős sorokban, lendületes elhúzásokkal, és a minuszkulára emlékeztető gonddal, illetve biztonsággal. Ettől fogva viszont egyre apróbbak, vaskosabbak és hegyesebbek lesznek a betűi. A kéz már nem mozog lendületesen, hanem takarékoskodó sietséggel, apró telim ozdulatokkal igyekszik kialakítani az egyre szabálytalanabbá és egyénibbé váló betűket Pontokat harmonikaszerü vonalkákat vet egymás mellé s a betűknek inkább csak a képzetét igyekszik felkelteni az olvasóban, sem mint aprólékosan kiábrázolni azokat Például az m. n. u. i. r. v között szinte teljesen elmosódnak a különbségek, de más betűk esetében is kétértelműség lép fel az írásokban. Megtelik az irás ligatiókkal és ezek következtében a betűk pillanatnyi pozíciójuknak leginkább megíelelö más és más alakot öltenek magukra. A gyorsaságra való törekvés során lett lassanként az irás egyre hasonlóbbá a mai folyóiráshoz. A legidegesebbek a kurzivák a XIV-XV. század fordulójának az évtizedeiben. Az 4430-a^s évek végefelé már határozott lehíggadás tapasztalható ezen a téren is. A hegyes, tüskés tormákat azonban csak a humanista irásstilus tompította le ismét a mai szem számára kellemes mértékűre. E változások mögött a mofcgatóerők kétségkívül az irásfejlődés általános tényezői; az Írástudó réteg állandó bővülése kevésbé képzett és kisebb gyakorlattal rendelkező elemekkel, illetve a gyorsabb irás utáni fokozódó igény voltak, A formák hirtelen megromlásában azonban szerepet játszhatott az is, hogy a XIV. század közepén a hártyát a papir váltotta fel. Amig ugyanis a sima hártyán a kéz széles mozdulatokkal szabadon száguldhatott és ennek nyomán a toll lendületes, vékony vonalakból alakíthatta ki a betűket a papir érdes felülete gátolta a toll könnyed mozgatását és arra kényszeritette az iró kezét hogy erősebben megnyomott tollával kisebb és vaskosabb, valamint éles szögben forduló vonalakból alakítsa ki a szavakat , * A minuszkulából a kurzivába való átmenetet az un. léi kurzivák alkotják. Ennek a rendkívül népes iráscsoportnak számtalan változata ismeretes, amelyekből azonban csak néhány igen Jellemzőt adunk ízelítőül. Az első változathoz tartozó írások (Xl/4-3. sz. íacs.) szinte ugyanannyi joggal a mínuszkulához is sorozhatok volnának gondos, elegáns formáik alapján. A második változat írásai (^Jty^-6. sz. íacs.) tulajdonképpen |Z előbbiek továbbfejlesztései gyors, icönnyed: valódi kurzivává. A harmadik csoportba besorolt írások (XIH/-Í--5. sz. íacs.) viszont egy merevebb, a kancelláriák ünnepélyesebb írásainak a formáihoz következetesen ragaszkodó változatot képviselnek. Amíg az előbbi változatok a XIV. század derekán tu! szinte tettesen kimentek a használatból, ez utóbbi egészen a gótika kimúlásáig tovább vitte - persze leegyszerűsített formában - az oklevélkurzivának ezt a legelegánsabb fajtáját, összefoglalóan: erélyes és lendületesen gyors, rendkívül kiművelt Írásoknak nevezhetjük a íélkurzivákat íróik valóságos művészei az írásnak, az irótollnak igazi urai,.akik az irás nagy sebessége ellenére is teljes biztonsággal s egyben határo*. zoft eleganciával alakítják ki könnyed vonalakból a betűket A sok ligátió, hirtelenül elrántott hegyes betűvégződések, energikus hurkolások láttán még ma is érzi a szemlélő az iró kéz villám445