Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 1–2. szám - KÜLFÖLDI LEVÉLTÁRI SZAKKIADVÁNYOKBÓL ÁTVETT CIKKEK - Jakó Zsigmond: Az oklevélírások fejlődése Erdélyben a XII–XV. században: Documente privind istoria Romînici Vol. I. Bucuresti, 1956. / 123–162. o.

leográfiai összefoglalások általában nagyon mostohán ős csak igen felszínesen foglalkoztak e korszak fejlődésével. Példaképpen idézhető Prou közismert kézikönyve. Az idevonatkozó román vagy magyar részletkutatások, mint mondottuk, hiányoznak, a kolozsvári munkaközösségnek pedig nem állott rendelkezésére kellő mennyiségű és sokoldalú külföldi facsimile-anyag, hogy e hiány pótlására legalább valamelyes kísérletet tehessen. Egészen természetes, hogy az erdélyi és magyarországi XJV--XV. századi oklevélírásoknak az alábbi vizsgálata is vethet rel termékenynek ígérkező megfigyeléseket Mindezek teljes éríékesithetésének a legelső előfeltétele azonban a középkori magyarországi fejlődés egészének a külföldi fejlődéssel való legszélesebbkörü összehasonlítása. Erre azonban elsősorban a magyarországi paleografusoknak van meg a módjuk, minthogy ez a munka az ottani levéltárak gazdag anyaga nélkül nem végezhető el. Ennek a feladatnak a megoldásáig mindenféle kísérlet és hipotézis, amely csak a rendkívül töredékes erdélyi középkori anyagon alapul, kockázatos lehet és esetleg csak zavarná a későbbi kutatások helyes tájékozódását, Ha azonban ésszerűbbnek is látszott egyelőre lemondani az írás fejlődésében tükröződő művelődéstörténeti kép egészének a, felvázolásáról, arra mégis kísérletet kellett tennünk, hogy megállapítsuk és időbelileg elhatároljuk a gótikus irásstilus hanyatló szakaszának az egyes kisebb periódusait, valamint bemutassuk a leggyakoribb és legjellemzőbb irásfajtát Az alábbi kísérletnek tehát nem lehet több a célja, mint a felvetett problémákkal és az összegyűjtött irásmintákkal felhívni a paleográfusok figyelmét a megoldásra váró feladatokra. É továbbiakban a következő eljárási követjük. Először megállapítjuk s, Xí¥~XV. század folyamán használatban forgó irásfajtákat. Azután külön-külön jellemezzük az egyes fajták fejlődését a késői gótika egész korszakában. Ehhez fűzzük azoknak a legjellegzetesebb irá se sopor toknak a leírását, amelyeknek az elemzésén alapszik az illető irásíajta megelőző jellemzése. Végül pedig kísérletet leszünk a késői gót irásíejlődés periódusainak a megállapításira. Már itt előrebocsátani óhajtjuk, hogy az alábbi vázlat a fejlődésnek csupán a íöirányvonalát kivánja érzékeltetni, de nem vállalkozhat az összes változatok nyom onköveté sőre. Ez az eljárás, azzal igazolható, hogy a hanyatló gótika ujabb irásfajtákat már nem termelt ki és igy a különböző irásváltozatok lényegében mind a minuszkula, a kurzivá és a regisztrum- illetve a könyvírás hely és idő szerint módosuló továbbfejlesztésének tekinthetők, E felsorolt irásfajok elemeinek a keveredése és az íródeákok képzettségi fokának a különbözősége rendkívül változatossá teszi tógyan e korszak oklevélírásait,, az alap azonban szilárdan egységes : az lényegében, amit a raagisterek nemzedékei az előző korszakban leraktak. Ez variálódik a latin irás ujabb alakulásának és a helyi kulturális fejlődésnek a hatása alatt Yégüí megjegyezzük, hogy az alábbi sorok senkiben sem szeretnék azt a képzetet keltem, mintha bármelyik irásíajta változatai szigorú időbeli egymásutániságban következtek volna és egyegy fejlődési szakaszban belőlük csak egyetlen változat lett volna használatban. Nemcsak a fejlődés rendjén egymást követő irásváltozatok éltek a használatban egymással összefonódva, hanem hosszabb-rövidebb időre szórványosan régebbi irásdivaíok is íel-feielevenedheüek. £ sokszínűség ellenére azonbam világosan megállapítható volt, hogy melyik csoport örvendett egy-egy bizonyos időn belül a legnagyobb elterjedésnek és ez tette lehetővé a fejlődés fővonalának a meghúzását. a) Az ünnepélyesok levélírás (minuszkula) egész XlV-XY. századi életét a kurziva és a könyvírás formáinak állandó és fokozódó hatása, valamint a íolyóirással szembeni háttérbe szorulás jellemzi. A minuszkula általában még a privilegialis oklevelekben is kénytelen volt félkurzivává átalakulni, hogy pozícióját legalább itt megtarthassa, miután az okíevelezés egyéb területeiről már a XIV. század derekára kiszorult. A íolyóirásnak a sajátos oklevélírással szemben óriási előnye volt a nagyobb .gyorsaság és a szabályoktól kevésbé kötött hanyagabb formák eltűrése. Mindkettő olyan tulajdonság volt. amely az Írásbeliség rohamos kiíerjeszkedésének. a korában, a XIV. század elejétől fogva, különcsen kívánatossá tette a kurziváí a minuszkulávai szemben. - nemcsak a kevésbé beiskolázott íródeákok, hanem az irás igazi művészei számára is. Állandóan fokozódott tehát az oklevélminuszkulának kurzív elemekkel való telítődése, még a legjobb irásolíban is. így állottak elő azok a keverékjellegü oklevélírások, ameiyek már csak részben tekinthetők minuszkuláknak. Ha a minuszkula kevéretlen, tiszta állapotban ritkaság számba is megy, a XIV. század második felétől fogva többé-kevésbé átalakult változatai továbbra is megőrizték a küíU