Levéltári Híradó, 7. (1957)

Levéltári Híradó, 7. (1957) 3–4. szám - FIGYELŐ - Lengyel Alfréd: A lengyel falutörténet forrásanyagának tematikai feltárása / 581–588. o.

képpen egy több mint 405 000 leltárlapból álló kartoték készült, amelynek rendeltetése, hogy az* óriási anyagot feltárja a kutatók számára* 15 000 vár- és tartományi biráskodási jegyzőkönyv állt a feldolgozás rendelkezésére, de ezek közül csak 9045 kiválasztott kötetet használtak íel, 9 283 942 oldalssámnyi terjedelemmel. E köteHnennyiség feltárása és leltárbavétele állal ez a nagyértékü forrásanyag *» a XV. századtól a XVIII. századig terjedöleg * kilépett élettelenségéböl és használhatóvá vált a történelmi, jog- és alkotmány történeti kutatások számára. A vár- és tartományi bíráskodási anyag feldolgozásán kivül azonban a XIX. éű XX. század idevágó iratanyaga, valamint a családi (uradalmi, birtok) levéltárai? is leltározásra kerültek. Erről W.Maciejewskán kivül B. Smolenska is referált. Ezzel kapcsolatosan a családi levéltárak rendjének kérdése is felvetődött és É. Branska külön vizsgálat tárgyává is tette a problémát A beszámolókból az is kiderül, hogy a legujabbkori iratok feldolgozói éppen oly komplikált feladatok elé kerültek munkájuk során, mint a vár- és tartományi biráskodási jegyzőkönyvek leltározói, sőt a tisztán agrárjellegű állagok tökéletes feltárása, illetve kartotékolása szinte megoldhatatlannak bizonyult. A várbiráskodási jegyzőkönyvek publikációjának kérdésével már Lekszycki is foglalkozott, amikor kiadta a poznani várbirósági anyag XIV. századi részét. A kiadványban a nagylengyelországí tartományi bíróság jegyzőkönyvi anyaga, a királyi, legfelsőbb-nemesi és tartományi törvényszékek anyagával vegyülve szerepel. Leksz^ÖIci * tematikai leltározásra még nem gondolt, bárfe^ ismerte az anyag nélkülözhetetlen forrásértékét, de azt helyesen állapította meg, hogy e bírás* kodási jegyzökönyvek egész terjedelmű publikálása az anyag nagy mennyisége miatt elhibázott vállalkozás volna. J, Bielecka iA nagylengyelországi vár- és tartományi kancelláriák szervezete és működésébe, tanulmányában a XIV. és XVüL századok közti korszakot vonta vizsgálódási körébe és fejtegetéseiben már behatóbban tért ki a forrásanyag problémájára, a tematikai leltározás szempontjából is» jóllehet külön ő sem foglalkozott e kérdéssel. A középkori kancelláriák történetével és hivatalszervezetével kapcsolatos megállapításai azonban olyan természetűek, hogy megismerésükkel a tematikai leltározás forrásanyaga is érthetőbbé válik. Tanulmányával ezért részletesebben kell foglalkozni, J* Bielecka' a régi lengyel hivataloknak nem- csupán szervezetét és működését vázolja, hanem komoly kritikai észrevételeket is tesz a vár- és tartományi biráskodási jegyzőkönyvek osztályozásával és terminológiájával kapcsolatban. Egyben rámutat e téren a korábbi kutatók gy*akran futólagos, pontatlan, sőt helyenkint téves közléseire. Szerinte az említett bírósági Jegyzőkönyvek vezetésében és a kancelláriai szervezetek felépítésében mutatkozó különbségek - Nagylengyeloi> szag és a többi lengyel terület között * a nagylengyelországi lőhelytartó Jelentős pozíciójából következnek. (A porosz korszak levéltárosai emellett a könyvsorozatok rendjének jelzeteit összeke* verték s igy az érdemleges leltározást megelőzően bizonyos rendezési problémákat kell itt előbb tisztázni,) A régi lengyel bírósági szervezet néhány jellemvonása egyébként^a következőkben foglalható ősszé * A király volt minden birói hatalom íorr ás a a feudális Lengyelországban. Bírói hatalmát bárhol gyakorolhatta, törvényszéke, az un* «in curia regis* esetenkénti ülnökök vagy meghívott hivatalnokok bevonásával mondta ki az Ítéleteit, kiváltság-igazolások, ingatlanügyek, államellenes vagy a király személye ellen irányuló büntettek tárgyában, be sokszor nem is a király mondta ki az ítéletet, hanem valamelyik ülnöke és gyakran előfordult, hogy a végleges döntés jogát egy--egy vajdának, illetve várnagynak (castellanus) engedte át. A várnagy valamely várhoz (gród) tartozó megerősített lakóhely élén állt, részhercegségi hivatalnok volt, katonai és birói jogkörrel. II. Vencel azonban a várnagy fontosabb funkcióit uj hivatalnokokra, a helytartókra (starosta) ruházta át A vajdák a részhércegségek idejében szintén hivatalnokod voltak, a nemesség érdekeinek legfontosabb képviselői. Az általuk igazgatott területeket nevezték később vajdaságoknak. A király a nemesség magasabb bíróságain (termini generales) is elnökölhetett, ezek a vár- és tartományi bíróságok felett álltak. / A várhelytartósági hivatalnak a XIV. században történt felújítására ugyancsak rámutat a tanulmány irója. A várbiráskodás hozzátartozott a várhelytartósági hivatal jogköréhez. A helytartó várbirósága egy—egy kastállyal, várral kapcsolatos törvényszék volt (judicium castrense), legalább is eredeti fogalom megjelölésében és meghatározott büntetőjogi hatáskörrel volt felruházva. J. Bielecka azonban vizsgálódásai közben a fő figyelmet a várkancelláriai szervezet és ténykedés kérdésére. 582