Levéltári Híradó, 7. (1957)
Levéltári Híradó, 7. (1957) 1–2. szám - Bautier, R.-H.: A levéltárak és a levéltárosok helye az államban: összefoglaló jelentés a Levéltárak III. Nemzetközi Kerekasztal Konferenciájára, Zágráb 1957. május 23–25. / 95–126. o.
képviselője, (Újítás, mely 1910-ben lépett életbe.) A bizottság elnöke, Iegíöbbnyire egy nagytekintélyű egyetemi tanár a minisztertől kap kinevezést A bizottságnak véleményező szerepe van : vé leményt nyilvánít az általános levéltári politikáról (uj szabályzatok, rendeletek szövegeiről), a selejtezési elvekről, az Archíves Nationales-ban készülő leltárakról azok kiadásáról, magánlevéltá raknak a történelmi emlékek (monumonts historiques) jegyzékébe való felvételéről stb A francia levéltárak igazgatója minden évben jelentést tesz neki hivatala működéséről- Az egyes ülésszakok között egy tiz tagból álló állandó bizottságot lehet bármikor összehívni a sürgős ügyek megtár gyalása céljából Olaszországban a levőitárak legfelső tanácsa, ha szűkebb körű is, hasonló szere pet játszik/1947-ben ' újjászervezték, elnöke a belügyminiszter (vagy távollétében annak államtitkára), és egy alelnökön kivül a következő személyekből áll: a) 7 olyan tagból akiket a miniszter a levéltárak személyzeti állományához nem tartozó egyének közül szaktekintélyük alapján nevez ki„ és a levéltárosok egy képviselőjéből, akit az elnök jelöl ki- b) 6 toljesjogu tagból akik a miniszterelnökséget,, a külügy-, az igasságügyminisztériumot a közoktatásügyi minisztériumot- a tudományos akadémiái és az országos történelmi bizottságot képviselik A bizottság véleményt nyilvánít a levéltárakra vonatkozó törvényekről és rendeletekről,, az iratrendezésről a levéltári munka szabályozásáról, a vezető állások betöltéséről; ezekhez csatlakozik ujabban a levéltárosok két képviselője, - akiket az utóbbi esetben a Levéltárak Központi Irodája jelöl ki, Spanyolországban a iJaata técnlca de Archivos, Bibluitecas y Museos* is hasonló hagyományos véleményező szerv, amely megvizsgálja a főigazgatóság által hozzá utalt összes ügyeket. Másrészről a nagy történelmi levéltáraknak van'egy védnöksége (Comité de patronagc Patronatot melynek tagjait a közoktatásügyi miniszter nevezi ki, s moly egyetemi tanárokból, aka démikusokból és levéltárosokból áll; ez mond véleményt bizonyos hitelösszegek elosztásáról, lel tárak kiadásáról, a kiállítási tervekről stb. Indiában az tindian historical Records Ccmmíssion* évenként összegyűjti az országos levéltár, az állami levéltárak., az egyetemek és más kulturális intézmények képviselőit A titkári tisztet benne az indiai kormányzóság levéltárának igazgatója iátja él Szerepe tisztán véleményező Több koleteurópal országban is szerveztek ilyen bizottságokat Lengyelors zágban egy 22 tagú bizottság (tanárok, történetírók, levéltárosok) mond véleményt a munkatervekről a selejtezési elvekről, stb, A Német Demokratikus Köztársaságban egy 20-25 tagból, kiváló levéltárnokokból történet tudósokból,, jogászokból, közgazdászokból, könyvtárosokból álló bizottmány az, melytől a levéltári igazgatóság a*z archivístiea legfontosabb kérdéseiben véleményt kér. Jugoszláviában egy legfelső tanács a szövetségi köztársaságban, s egy-egy tanács a szövetség köztársaságaiban teremt összhangot, a levéltárak munkájában s doigoz'za ki a munka programokat Ma g y a-r.o r s z á g o n most készülnek egy ilyen tanács megszervezésére. Az angolszász országokban más a helyzet Sok levéltárnak van «Archives CommisSÍODÍ -ja, mely a hivatalnoki személyzet képviselőiből és egyetemi tanárokból áll, de ez a bízott ság a levéltárakért jogilag felelős, s gyakran ő gyakorolja a neki felelős levéltárnok kinevezését is. Ez a helyzet nevezetesen az Egyesült Államok különböző államaiban (De Kaliforniában nem,) Minnesota államban pl a State Archives Commision 194^ óta magában egyesit! a Cammis sioner oí Administrationt az Attorney généra!? a State Audiort a Public Examiner-t és a Minnesota Historical Society igazgatóját: ez a bizottság nevezi ki az állam levél tár no kát ellenőrzi a szolgálat menetét, és rendelkezik az iratok kiselejtezése ügyében éppúgy, mint a helyi közigazgatási hatóságok iratbeszolgáltatása tárgyában Hasonló a helyzet Ausztráliában is. a Commonv/eaith Archives Committee. melynek elnöke az első világháború hivatalos historikusa, a szövetségi könyvtár igazgatójából, a miniszterelnökség, a külügyminisztérium, a közhivatalok, stb, képviselőiből és'a canberrai egyetem törté nelmi tanszékének professzorából áll Uj-Délwalesben egy 15 «trustees»-foó! (bizalmi emberből) álló testület (mely a sydneyi egyetem kancellárjából és három professzorából áll kiket az urai kodó dezignál), nevezi ki az igazgatót és annak személyzetet ellenőrzi a szolgálat menetét s arról jelentést tesz a kultuszminiszternek. 110