Levéltári Híradó, 7. (1957)

Levéltári Híradó, 7. (1957) 1–2. szám - Bautier, R.-H.: A levéltárak és a levéltárosok helye az államban: összefoglaló jelentés a Levéltárak III. Nemzetközi Kerekasztal Konferenciájára, Zágráb 1957. május 23–25. / 95–126. o.

Skóciában egy történettudósokból,jogtudósokból ós közigazgatási tisztvis előliből áDó bizottság javaslatára nevezik ki a Keeper oí the Records-t. Másrészről ismeretes az a szerep, amelyei Anglia több grófságában as «Archives Connitteos* játszanak a levéltárak igazgatása terén. Meg keli még említenünk, hogy Venezuelában egy három tagból: az országos levél­tár igazgatójából, az országos történelmi akadémia igazgatójából és a köztársaság elnöke által kijelölt harmadik tagból álló legfelső Junta képezi a levéltárügyi főhatóságot, as szabályozza az államszövetséghez tartozó egyes áliaraok. a városok, az egyházi hatóságok, a közjegyzőségek, stb. levéltárainak működését. A z igazgatók tanácsa A háború befejezése óta többször előfordul, hogy a szövetségi államok egy réssében az államok levéltári igazgatói időszakonként ülést tartanak a levéltári munkával kapcsolatos kérdé­sek megbeszélése céljából, így van ez pl, a Német Szövetségi Köztársaságban is. ahol a tartományok levéltárainak vesotöi és a nagy adminisztratív levéltárak vesető tisztviselői félévenként tartják -- mindig más és más városban - üléseiket Ugyanígy van Indiában is. Ausztriában as állami levéltár főigazgatója és a tartományok levéltárainak főnökei minden évben összegyűlnek a bécsi állami levéltárban, mig as állami központi levéltárak osztályvezetői havonként tartanak értekezleteket. 5, A SZEMÉLYZET SZERVEZETTSÉGE ÉS RÉSZVÉTELE A LEVÉLTÁR IGAZGATÁSÁBAN A személyzetnek a levéltár igazgatásában való réssvételo rendes viszonyok között felté­telezi a levéltárosoknak szakszerveseti alapon való sservezettségét. Ámde. ha a levéltárosok ön­ként tömörülnek baráti és szakmai egyesületekbe, akkor - a legtöbb országban - nem igen mu­tatnak hajlamosságoí arra, hogy szakszervezetek kebelében harcoljanak. Csak egy részről Fran­ciaország, más részről a népi demokráciák voltak azok, amelyek a levéltárosok számára lehetővé tették, hogy, ha más-más alapon is, de szakszervezetbe tömörüljenek, s részt vegyenek annak tevékenységében, Franciaországban a levéltárak legfelső bizottmányában (Commission supérieure des Archives) már 1910-ben biztosítottak egy helyet a kartársaik által megválasztott levéltárosoknak. De a szakszervezetek csak 19454>en jelentek meg a francia levéltárak életében. Manapság a le­véltárak technikai személysetének szakszervezetén kivül a tudományos személyzetnek is van két szakszer ve sete, melyek közül az egyik a tnemseti neyelés autonóm szövetségé*-hes (Fédőration autonómé de l'Éducation nationale) (F. E. N.), - a másik a keresztyén szakszervezetek szövetsé­géhez (Conrédéraíion des syndicats chrétiens) (C. F. T, C„) Icapcsolódott A két szervezet jó egyet­értésben él egymással, két óv óta teljes összhang van működésükben még sztrájk esetén is, és a választásokon - alkalomadtán - közös listával indulnak. Mint az összes nagy hivataloknak 1.947 óta, a levéltári igazgatóságnak is van egy törvényesen megalakult paritásos technikai választmánya, melynek elnöke as igazgató. Ennek évenként legalább egyszer ülést kell tar­tania, s illetékessége kiterjed a személyzetnek és a személyzet statútumainak minden elvi kér­désére, valamint általában a hivatali szolgálat egéss menetére. Helyet foglalnak benne egyenlő szám­ban az igazgatóság képviselői és a személyzet minden csoportjának a szakszervezeti irodák által kijelöli képviselői. Ezenfelül a kinevezések, áthelyezések, előléptetések, lemondások stb. minden kérdésre nézve, éppúgy, mint a tisztviselők előléptetési táblázatának megszerkesztésére vonatko­zólag az igazgatóság 4947 óta köteles kikérni a paritásos igazgatási bizottsá­gok véleményét. Ezekben a bizottságokban, as alkalmazottak minden csoportját illetően, egyenlő számban vannak jelen a személyzet választott képviselői, és az igazgatóságot képviselő szemé­lyek. Az érdekelt személyek iratainak tartalmát és az igazgatóság javaslatait a bizottságok tagjai­val közölni kell, A szavazatok egyenlő számban való megoszlása esetén as igasgató szavazata dönt. Gyakorlatban a jelöltek névsorát a szakszerveaeíek állítják össze, és a felelős szakszerve­in

Next

/
Oldalképek
Tartalom