Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) Különszám - AZ ÜLÉSSZAK JEGYZŐKÖNYVE - Charles Braibant hozzászólása / 24–27. o.

tot indított Levéltári Híradó címen, Ez a sokszorosított eljárással közzétett házi folyóirat ma már jelentős szerepet játszik nemcsak a szűkebb levéltári körökben, hanem a kutatók között is. Végezetül szólni kell a levéltáros utánpótlás képzésének helyzetéről. 1949ben a Magyar Tudományos Tanács támogatásával kezdődött meg Magyarorszárgon az egyetemi oktatás keretében a levéltárosképzés. Mivel azonban az Oktatásügyi Minisztérium a különböző szakok számának csökkentése során a budapesti egyetem történettudományi karán a levéltáros szakot is megszüntette, a jelen év őszétől a levéltárosképzést az egyetem befejezése utáni, a levéltárakban végzendő két éves kötelező szakmai gyakorlattal kívánjuk összekapcsolni, E két év alatt a gyakornokok állandó munkahelyükön kivül más levéltárakban is fognak szolgálatot teljesíteni, s közben a levelező oktatáshoz hasonló elméleti képzésben is részesülnek, melyhez majd időszakonként beszámolók (konzultációk) csatlakoznak; - A tanulmány, melyet most itt vázlatosan ismertettem, áttekintő képet kivánt adni a magyar levéltárügy felszabadulás utáni helyzetéről, s a fordulat éve után bekövetkezett fejlődéséről. Reméljük, hogy az előadásban kapott tájékoztatás arra indítja majd külföldi vendégeinket, hogy összehasonlítva országuk levéltárügyét a magyar levéltárügygyel, ismertetik előttünk azt az utat, melyet náluk a levéltárak a második világháború óta megtettek. így hasznos tapasztalataik közlésével hozzásegítenek minket ahhoz, hogy munkánk további szakaszaiban a külföldi kollégáink által követett gyakorlat és módszerek ismeretében fogjunk hozzá a még előttünk álló feladatok megoldásához. (Nagy taps.) EMBER GYŐZŐ elnök: Örömmel közlöm, hogy az elhangzott előadáshoz valamennyi külföldi vendégünk hozzá kivan szólni. Először Charles Braibant ur, a Levéltárak Nemzetközi Tanácsának képviselője fog szólni. Kérem felszólalásának megtartására. CHARLES BRAIBANT : Elnök Ur ! Kedves Kollégák ! Nagyra értékelem azt a megtiszteltetést, amelyben részesítettek, amikor megkértek, hogy Önök előtt beszéljek. Kettős megtiszteltetés ez számomra. Egyrészt azért, mert annak az országnak a levéltárosai előtt beszélhetek, amelynek történelme ezer évre nyúlik vissza és levéltárát kétszáz évvel ezelőtt szervezték meg, egy fél évszázaddal azelőtt, hogy ez minálunk megtörtént. Olyan levéltár ez, amelynek kitűnő szervezéséről tegnap tapasztalatokat szerezhettem, s anyagának gazdagságából azon a kiállltáson

; amelyet tegnap megnéztem, Ízelítőt kaptam. Kitűnő kiállítás. Másrészt nagy megtiszteltetés ez számomra azért, mert a Levéltárak Nemzetközi Tanácsának nevében beszélhetek Önöknek. Ez a szervezet negyven nemzet levéltárosait gyűjti magába. Ugy gondolom, bizonyára érdeklődésre tarthat számot, ha ezt a nemzetközi levéltáros mozgalmat néhány szóban ismertetem. A levéltárosok nemzetközi kapcsolatának, illetve a nemzetközi levéltáros mozgalomnak a története számomra, aki ötven év óta küzdök a nemzetközi megértésért és a békéért különösen megerősítő hatású. A levéltárosok igen lassan fogadták be a nemzetközi együttműködés szellemét és a nemzetközi együttműködésben való részvételt A régi Népszövetségnek a »nemzetközi értelmiségi együttműködés* nevű mozgalma rendkívül hasznos szolgálatot tett, amikor kiadta az európai levéltárak ismertetőjét. De a második világháború előtt semmi sem történt a levéltárak Nemzetközi Tanácsának megszervezése érdekében. A második világháború óta - mint tudják - megalakult az UNESCO, az ENSz kulturális, tudományos és nevelési szervezete. Megalakulásakor azt a kérést terjesztettem elő - sikertelenül - hogy az UNESCO-nak levéltáros szekciója is alakuljon. Abban az időben még nem voltam a francia levéltárak igazgatója. Ugy gondolom, hogy annak a nagy óvatosságnak, amelyet a levéltárosok a nemzetközi mozgalom iránt tanúsítottak két oka van. Az egyik az, hogy a nemzeti történelem emlékeit őrizvén egy szűk nemzeti szemléletbe zárkóztak be. A második ok pedig áz, hogy a levéltárosok mindig visszahúzódó és szerény emberek voltak és nem voltak soha sem tudatában annak a szolgálatnak, amelyet nemzetüknek teljesítenek. 24