Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Egy leírás a vármegyei levéltárak állapotáról 1913-ban / 255–258. o.

s a céhbeli tudósokon kivül csak kévés, kiváltságos szellemű, providenciális féríiak sejtették, hogy a rászánt vasajtók mögött porladozó levéltárak nagy nemzeti erőforrást rejtegetnek. Később változott a korszellem és ehhez alkalmazkodott a magyar ember világfölfogása is. Más fontos tényezők között a Tudományos Akadémia, a Történelmi Társulat és részben a budapesti Országos Levéltár üdvös befolyása uj életre gerjesztette a nemzeti hagyományok kultuszát és fölébresztette a szunnyadozó történeti érzést, A társadalom értékes elemei beállottak a nemzet napszámosai közé és az anyagi és értelmi erők együttműködése minden téren nagy dolgokat terem* tett. De ez a szerencsés, sokatigérő fellendülés sajnos a magyar lelkesedés szalmalángja volt és bizonyos tekintetben csakhamar helytelen, sőt veszedelmes irányba tévedt. A régi nagyságunkban gyökerező s történelmi hivatásunk erős hite által táplált nemzeti és faji büszkeséget, mely a nagy század költőit és államiérfiait egyaránt inspirálta, az egyéni vagy családi hiúság oltárán tömjénező kétesbecsü, kicsinyes célokért lelkesedő leszármazási gőg váltotta föl, mely a kamarási méltóság elnyerésénél nagyobb becsvágyat nem ismer. Divatbejöttek a levéltárosok, akik az idők jelét fölismervén nagy buzgósággal gyűjtögették a-*nemesség, cimer és leszármazáshoz szükséges adatokat. Pályatévesztett emberek, akik eddigelé nem boldogultak, iparlovagok, akik megérezték a pénz* szagát, nemesi, kamarási irodát nyitottak és gyártották az ősfákat és szükség esetén magukat az ősöket is. Virágzásnak indult, egy sereg embernek kenyeret adott a heraldikai festészet, a Belügyminisztériumban alig győzték kiállítani a szebbnél-szebb cimeres nemesi bizonyítványokat.., a levéltárak pedig hovatovább egyre csekélyebb mértékben szolgálják a tudomány és nemzeti művelődés ügyét. . Ezekhez járult, hogy a mai, rengeteg munkaerő fogyasztásával dolgozó megyei közigazgatás a nagyobb minősítéssel, intelligenciával és munkaképességgel biró levéltárosokat a maga külön céljaira egészen kisajátította. Az úgynevezett jól használható levéltárosok többnyire mint állandó szakreferensek - anyakönyvi, vízügyi rendes előadók - működnek. Sokan a magukban véve is elég dolgot adó állami anyakönyveken kivül alig ismernek egyebet a levéltárból, mint az ujabbkori alispáni és közigazgatási bizottsági aktákat; hetven százalékban irattárosi teendőket végeznek, sőt akad közöttük olyan is, aki még a gondjaira bízott levéltár kulcsával sem rendelkezhetik, jóllehet az erkölcsi és anyagi felelősség elsősorban őt terheli. Nem csoda tehát, hogy panaszkodnak és mód nélkül el vannak keseredve, kivált mikor azt tapasztalják, hogy szerencsésebb helyzetben lévő kaJS társaik. akik tisztán csak levéltárosi hivatásuknak élhetnének, idejűit nagyrészét a nemesi ügyeknek szentelik, azzal a levéltár rovására egész bátorságosan, iparsserüen foglalkozhatnak, mert a kötelességmulasztás következményeitől megóvja őket az ellenőrzés hiánya. Ezek a szomorú tapasztalatok arra indították Csánki Dezső dr. országos íőlevéltárost, aki ugy is mint a történelem müvelésére aiakult s a hazafias szellem ébrentartására hivatott Magyar Történelmi Társulat ügyvezető alelnöke és a Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának elnöke állandó figyelemmel kiséri s bizonyos tekintetben irányítja a levéltári ügy fejlődését, hogy a pusztulásnak indult nemzeti közkincsek megmentése érdekében a belügyi kormánynál felszólaljon. Fölterjesztésében kifejtette, hogy a megyei levéltári intézménynek rohamos hanyatlása annál nagyobb aggodalomra ad okot, mert a levéltárak mostani állapotukban nem hogy tudományos rendeltetésüket teljesitenék, de még a bennük fölhalmozott történeti emlékek gondozása és biztossága tekintetében sem nyújthatnak kellő garanciái. A nagyobb veszedelem elkerülése céljából tehát azt inditvár nyozza,* hogy a közigazgatásnak immár küszöbön álló rendelkezésével kapcsolatban a levéltárak minél előbb állami felügyelet alá vétessenek. Ebből a célból megfelelő tudományos készültséggel rendelkező szaKférriu kiküldését Javasolja, akinek kötelességévé tétessék, hogy valamennyi megyei levéltárat rövidesen megvizsgálván és tanulmányozván, állapotukról körülményes Jelentést s a szükséges intézkedésekre nézve az ellenőrzésre jogosult minisztériumnak okadatolt javaslatot tegyem* + + + A lenti cikk a Budapesti ffirlap 1913. november 9-i (265.) számának 37-38. lapján aévtelenűl Jelent meg. A cikk tendenciája tulajdonképpen abba a kampányba illeszkedett bele, melyet a kormány akkor a vármegyék önállóságának megszüntetése, a vármegyék <államosítása* érdekében folytatott. Ennek során sor került a megyei önkormányzati igazgatás hiányosságainak szellőztetés 256