Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Egy leírás a vármegyei levéltárak állapotáról 1913-ban / 255–258. o.

EGY LEÍR A S A VÁRMEGYEI LEVÉLTÁRAK ÁLLAPOTÁRÓL 4

Ó4&-BAN • A megyei levéltárak. Budapest, november 8. Tudások és szakíéríiak ujabb időkben gyakran panaszkodnak, hogy a művelt országokban általában Véve nemzeti érdeknek tartott, a mi speciális viszonyaink között pedig különös fontossággal biré levéltári ügy fejlődése a perifériákon sajnálatraméltó hanyatlásnak indult. Az Orsrágos Levéltár vezetőségéhez $ a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságához beérkezett jelentések szerint a tőrvényhatósági, kivált a vármegyei levéltárak nagyrésze nemcsák rendezetlen, de megdöbbentően elhanyagolt állapotban van s alig találunk olyan levéltárat, amely a maga föladatának, kulturális hivatásának minden tekintetben megfelelhetne. A rendszeres tudományos kutatás legtöbb helyen igen nagy fáradsággal és időveszteséggel jár. mert a kellő szakértelem hiánya és kötelességmulasztás miatt a régi rend lassankint egészen fölbomlott S ez okból a segédkönyvek úgyszólván semmi srolgálatol sem tehetnek a kutatónak. Máshol a levéltár külső látszatra rendben volna, az anyag elhelyezése és gondozása megfelelő, az időrendes, betüsoros név- és tárgymutatók jól kalauzolják a történetkutatót s csak az a baj, hogy az iratokát nem találhatjuk föl a megjelölt helyen és be kell érnünk azzal a magyarázattal, hogy már a régi levéltáros alatt elpusztultak vagy kiselejtezték azokat. Sok levéltárban költözködés alkalmával az iratokat korukra és tartalmukra való tekintet nélkül felnyalábolták, összekötözték és gyakran hamis föliratú fiókos szekrényekbe gyömöszölték. De van olyan arkivum is. melyben az iratok és közgyűlési jegyzökönyvek a polcokon és a földön szerteszéjjel, vagy egy-egy sarokban garmadában hevernek. Egy kis nemzetiségi vármegyénk levéltára valamikor börtön volt, de a rabok egészségére nézve ártalmasnak bizonyult. Alacsony, ned* ves és sötét, hová napsugár alig téved s a benne való tartózkodás gyöngébb szervezetű emberre nézve igazán életveszélyes. Ismerünk levéltárakat, hol a nedves falakkal közvetlenül érintkező iratcsoraok már felében, harmadában elrothadtak. Hiteles tudósításunk van arról, hogy egy délmagyarországi vármegye levéltárának mélyen fekvő helyiségeibe a múlt évi nagy áradások idején egy éjjel behatolt a viz és sok pusztítást vitt véghez. Pe talán még nagyobb kárt okozott itt a tudatlan és lelkiismeretlenül végzett selejtezés, mely az értékesebb levéltári anyagot csaknem országszerte megtizedelte. Általában véve elmondható, hogy a levéltárak vagy elhelyezésük, vagy őrzésük és gondozásuk tekintetében megrovás alá esnek s hogy a levéltári anyag - mely tudomásunk szerint leltározva, nyilvántartva sehol nincsen - sok helyen pusztulásnak indult. Ez annál föHünőbb és elszomorítóbb, mert a törvényhatósági levéltárosok értelmi színvonala határozottan emelkedett s ujabb időkben egyetemi vagy főiskolai tanfolyamot végzett, felsőbb tudományos készültséggel biró s a szakirodalomban hasznosan munkálkodó egyénekel is találunk közöttük. A baj legfőbb oka •» az anyagi esr közök hiánya mellett - a köteles ellenőrzés elmulasztásában rejlik, mely elsősorban a levéltári ügy iránt tanúsított közönyösségre vezethető vissza. A régi vármegye, az Universitas Nobüium megszűntével a levéltárak sehogysem tudnak beilleszkedni annak a részben demokratikus, részben rendi alkotmányos formák között működő 'közigazgatásnak a keretébe, mely a konzervatív idők tiszteletreméltó hagyományai közül legcsekélyebb mértékben éppen a levéltári ügy fejlődésének szilárd alapját tevő, történeti érzést örökölte, A nemzet múltjának dicsőséges és szomorú emlékeit őrző levéltárak iránt ugy a megyei önkormányzatban, mint általában a közszellem nyilvánulásánál. sajátságos indolenciát tapasztalunk, mely később csaknem ellenőrzéssé fajult. A kiegyezés után a levéltárt csak arra valónak tartották, hogy a munkaképtelen vagy elaggott {is ztv is élőnek és anyagilag tönkrejutott exisztenciáknak kenyeret adjon, a levéltárosságot pedig a megélhetést ugy, ahogy biztosító, lenézett vagy irigyelt sine curának tekintették. A közélet és társadalom egyébképpen teljesen elavult, haszontalan intézményt látott benne Ü55