Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - FORDÍTÁSOK - Hradeczky, E.: A "Józsefkori felvétel" katalogizálásának kérdéséhez: adalék a kataszteri fondok feldolgozásának módszeréhez / 199–207. o.

bot egyértelmüleg meghatározva. Mivel a helységet az egész ország határain belül a sorszám (sig­natura) egyértelműen megjelöli, a József-kori kataszterben az egész országra vonatkozólag legfel­jebb négyjegyű szám segítségével bármely föld egyértelműen meghatározható. így pl. 5802/786 azt a földet határozza meg, amelyen abban az időben egyedül Cihavka tanya állott, Janovice település, illetőleg Vryhotovy Janovice község lakott helyeként, a mai közigazgatási szervezet szerint a voti­cei járásban. Az épületek ugyan már akkor is Janovicénél voltak összeírva 26. sz. alatt, de a ka­taszter felsorolásában azt a földbirtokot, ahol az épületek álltak, nem Janovicénél, mely már akkor önálló község volt. hanem az akkori Velká Lhota telepnél jegyezték fel. Ezeknek a helyrajzi szá­moknak («a topográfiai sorrend számának*) mennyisége a különböző községeknél igen változó, mert az egyrészt a földterület, másrészt az egyes parcellák nagyságától, tehát a tárgyalt terület felaprózottságának mértékétől függ. így olyan könyvek mellett, amelyek egész anyagukat kétszáz, vagy még annál is kevesebb számmal intézik el. mások helyrajzi számai a 300Q-hez járnak közel. Átlagos számot sem lehet megállapítani, mert ez az ország különböző részein a települések jellege szerint igen változó. Ha a parcellák számozásában a könyvek egyformák is, a szöveg kisebb részekre való fel­osztásában alapvetően különböznek egymástól. Ott. ahol valamely helység (város, mezőváros", na­gyobb falu) önálló községet alkotott, ott a további tagolás csak az egyes «dülöketi (határrésze­ket) tartalmazza. Ezeket, ha több volt (legkevesebb három vagy négy, általában tíz alatt, néha azon­ban húsz. sőt kivételesen ötvenen felül is) ismét megszámozták. Ha azonban a község két vagy több helység összeolvasztásából keletkezett, akkor az egyes helységek (szerkezetileg is) külön­álló részékben, következtek egymás után. s mindegyikük több íalvanként külön-külön számozott dű­lőt tartalmaz. Ebben a második esetben csak ritkán látták el a határrészeket az egész könyvben végigfutó sorszámmal. Az egyes olyan települések, amelyeket a fassios könyv gyakran nem köte­lező egységbe kapcsolt össze, íeltünő szétválasztásában, annak bizonyságát láthatjuk, hogy az il­lető falu ikataszteréti alkotó kikerekített és elhatárolt területnek pusztán területi elképzelése a he­lyi lakosság közkincse volt még ott is. ahol kifelé a bizarr patriraoniális határok ezt tagadták, mint ahogyan ez a megosztott falvak esetében előfordult. Néha az egy községbe összeolvasztott telepü­lések olyan kifejezett önállóságával taláHcozunk. hogy a fassios könyvet mint két vagy több önálló bevallás olyan egyesítését jellemezhetjük, melynél a község egységét csak a helyrajzi számok meg­szakíthatatlan sorának gyeríge szála tartja össze. A kataszteri területnek határ rés zekre történő felosztását közelebbről kell szemügyre vennünk. A dolog maga ugyan nem Volt újdonság, de ha rendszeresen végiglapozunk néhány tucat vagy né­hány száz fassios könyvet, akkor megállapíthatjuk, hogy -a gyakorlatban mégis gyakran eülentétbe került az eddigi helyi hagyománnyal, amely ősi gyökereinél fogva túlságosan gazdag volt ahhoz, hogy a kataszteri felmérés a Határ részekről való előírásának megfelelően a terület felosztásának áttekinthetőségét biztosithassa. Az eredeti szándékhoz általában % felvett területnek az a felosztása járt a legközelebb, amelynél (akár teljes község kataszteréről, vagy csak a lakott helyéről .volt szó) az első dűlőt a falu (telep) «belsőségei alkotta, amely magában foglalta az összefüggően, vagy megközelítőleg összefüggően beépített területet a házakhoz tartozó kertekkel és gyümölcsösökkel; a többi dűlő a «belsőségi körül helyezkedett el körben a kataszteri község területén, szabálytalan szelvények Tormájában, egymástól a sugáralakban szétfutó utak által elhatárolva. Igen sok esetet találunk, amikor a fassios könyvek szerzői tartották magukat ehhez az áttekinthető rendszerhez, néha azonban a település különleges jellege, a kataszteri terület alakja és a települések fekvése egyenesen megkívánta az eltérő rendszert és egyedi változatokat hozott létre. Különösen azoknál a szétszóródott településeknél, arailyenekkel iöleg a dombvidéken találkozunk, néha a legjobb szán­dék mellett sem lehetett valóságos • belsős ég i-r öl boszélnL; ezek azonban határesetek, amelyekre elég felhívni a figyelmet. Mindegyik dülö elnevezését íel kellett tüntetni és - néhány jelentéktelen kivételtől eltekintve -­ez valóban meg is történt Ha mármost ezeknek a dűlőneveknek jellegét nagyobb tömegű összeha­sonlító anyag alapján szemügyre vesszük, nem tudunk megszabadulni attól a benyomástól, hogy gyakran bizonyos mértékig mesterséges, ad hoc kialakított elnevezésekről van szó, legalább is olyan mértékben, amilyen mértékben a dűlők uj megállapítása is mesterséges volt. Hogy ez valóban 204

Next

/
Oldalképek
Tartalom