Levéltári Híradó, 4. (1954)
Levéltári Híradó, 4. (1954) 3–4. szám - Szűcs Jenő: Szempontok a családi levéltárak ismertetőleltárainak elkészítéséhez / 92–104. o.
50 ** mellékesen, saját "belső szervezeti fejlődésére vonatkozóan is tennél iratokat, A kettő egymástól különválik* az iratképző szerv iraki ebben az esetben természetesen nem az iratképső szerv történetét világitják meg elsősorban /ezt legfeljebb mellékesen/, hanem ilyen vagy olyan vonatkozásban az ország történetét, mert nm az iratképző szerv történetének formálása céljából jöttek létre, hanem az ország történetének formálása, va&y ezzel a törekvéssel kapcsolatos bonyolult, sokrétű igazgatási feladatok megoldása céljából* p. a helyzet a családi levéltárak esetében? Az iratképző szérr ebben az esetben maga a birtokos család* Hogyan f, texmeli u az iratot? Részben egyszerűen gyűjti más iratképző szerveknek a családra ..vonatkozó iratait, részben maga is iratokat alkot - de önmagára, a családra, a család vagyonára vo~ natkozóan elsősorban* Az irattermelő szerv működésének célja tehát elsősorban önmagára, az irattermelő szervre, a családra irányul; ennek történetét világitj& m^g» /Azért hangsúlyozzuk, hogy "elsősorban", mert hiszen, amenynyiben például a„ család egyik tagja hivatalt, méltóságét visel - az iratanyagnak ezzel kapcsolatos része már eleve nem a családra, hanem az illető hatáskörön keresztül szélesebb területre terjed ki* Félreértés elkerülése végett pedig meg kell jegyezni, hogy ez az iratanyag ob.1 akt ive - attól eltekintve, hogy a család saját belső szükségletei hozták létre, és szubjaktive önmaga gazdasági, társadalmi, személyi igényeinek kielégitése volt a mozgató rugó - mindenekelőtt természetesen nem létrehozója miatt érdekes, hanem a benne tükröződő gazdasági, társadalmi, politikai tartalom miatt/* Egy családi levéltár esetében tehát - eltérően a hivatali levéltáraktól az irattermelő szerv története egybeesik azzal a történettel, amelyre az iratanyag vonatkozik* Az elmondottak a későbbiekben a levéltárismertetés módszerével kapcsolatban az ismertetés családtörténeti részére vonatkozóan fontosak - a családtörténet szerepének fontosságára utalnak* Arra, hogy családi levéltárak esetében a család történetének fontosabb, kimerítőbb szerepe van, mint hivatali levéltárnál a hivataltörténetnek - az iratanyag jelentős részénél, típusainál egyenesen pótolja a tárgykifejtést* Lényeges különbség a két tipusu levéltár közt elvileg az, hogy mig egy hivatali szerv bizonyos meghatározott rendszerben, ütemben, keretek között termeli az iratokat,*a család nagyrészt esetlegesen teszi ezt* A személyi momentumnak, a véletlennek hasonlithatatlanul nagyobb szerepe mn* /Kivétel ez alól a birtokigazgatás szervezetének működése, ahol ilyen van; ez a hivatali szervek működéséhez hasonlóan funkcionál*/ Éppen ezért iratanyaga heterogénebb, az elütő típusok nagyobb változatosságát teremti meg* Egy-egy hivatal jogköre, hatásköre - még a legnagyobbaké is - aránylag egyszerűbben körülhatárolható, felvázolható /éppen mert nagy tartalmi egységekről van sző/, mint egy nagyobb család életének, működésének több évszázados, változatos területei. A családi levéltár iratanyaga jellegében is erősen elütő a hivatali levéltárakétól - közvetlenebbül a napi élethez, az élet közvetlen megnyilvánulásaihoz simul* Végül rendszerében is más - többnyire különböző időkben, mesterséges rendezéseken mentek át az iratok* Az elsorolt néhány szempont /és nyugédtan lehetne kibőviteni a sort/ már önmagában is indokolja, hogy erősen aláhúzzuk a különbségéevést a hivatali és családi levéltárak között. A továbbiakban megkiséreljük levonni ennek- konzekvenciáiba családi levéltárai Ismerétéire-vonatkozóan^* Az első nehézség, ha most már a családi levéltárak körén belül maradunk, ezeknek a leltáraknak egymástól valő különbözősége* Nagybirtokos,