Levéltári Híradó, 4. (1954)

Levéltári Híradó, 4. (1954) 3–4. szám - Ember Győző: A Lengyel Népköztársaság levéltárügye / 11–43. o.

tári megőrzésre érdemesnek* Az illető szervek a működésük során keletkezett anyagot irattárukban őrizték addig, amig a magok szempontjából szükségük volt rá, azután pedig túladtak rajta* Ugyanez volt a helyzet a magánszer­vek túlnyomd többségénél. Az uj, a szocialista levéltárszemlélet értelmé­ben minden állami szervnek az iratanyaga az állami levéltárak gyűjtököré­be tartozik, elvben levéltári megőrzőre érdemes* Ennek az elvnek az érvé­nyét és jelentőségét nem csökkenti az, hogy a gyakorlatban nem az egész írat* anyag, hanem csak amak egy átselejtezett része, esetleg minimális hányada kerül ténylegesen is a levéltárba, hogy a selejtezés első fázisa már az irattárban megtörténik* Ez az uj szemlélet lényegesen megnövelte az állami levéltári fend mennyiségét* Be nem kevésbbé hatott növelőleg az állami levéltári fonójára egy másik tényező, amelyet ugy határoshatunk meg, mint a levéltáraknak a kiterjesztését az irattárakra-^ vagy mondhatjuk ugy is, mint az irattárak­nak a bevonását a levéltárakba* Lényegében az irattárak és a levéltárak köz ­ti merev válaszvonal megszűnéséről van sző, arról, hogy az állami szervek működése során keletkező iratanyag már akkor az állam levéltári fonodába tartozik, amikor még nincs levéltárban, amikor még irattár őrzi, az álla­mi levéltári fondba tartozik annak ellenére, hogy esetleg sohasem fog le­véltári őrizetbe kerülni* Nálunk az állami levéltári fond jellegének és mennyiségének ala<= kulása a felszabadulás után sok tekintetben hasonló' volt, de mutat eltérést is* A korábbi önkormányzati szervek és azok levéltárai nálunk is államiak lettek* Hasonlóképpen a nagybirtokos Családok, továbbá a társadalmi tulaj­donba került gazdasági szervek levéltárai* A levéltári gyűjtőkör nálunk is kitágult, kiterjedt valamennyi állami szerv, anyagára* Az irattárak felé azonban nem tettük meg azt a fontos lépést, amit a lengyelek megtettek, az irattárak és a levéltárak közti válaszfalat nem bontottuk le, csak rést ütöttünk rajta az irattárakban folyő selejtezés levéltári ellenőrzése ré­vén* A fentiekben vázolt fejlődés, az állami levéltári anyag megnöveke­dése és a magánlevéltári anyag összezsugorodása mellett, Lengyelországban és nálunk is, a felszabadulás után végbement egy további, levéltárügyi te­kintetben is jelentős folyamat, kiépültek a pártszervezetek, létrejöttek a pártlevéltárak • így Lengyelországban jelenleg háromféle levéltári anyag vans 1* állami levéltári, 2* pártlevéltári, 3* magánlevéltári* Az állami levéltári anyaghoz, az állam levéltári fonójához tar­tozik elsősorban az állami szervek őrizetében lévő iratanyag, mégpedig nem­csak a levéltrak, hanem az irattárak anyaga is* Ide tartozik a szövetkeze^ tek és a társadalmi szervek iratanyaga is* Ide tartozik továbbá, habár csak elvileg, a könyvtárak és a muzeumok őrizetében lévő iratanyag is. A pártlevéltári anyaghoz tartozik a pártszervezeteknek - ide ért­ve az ifjúsági pártszervezeteket is - az iratanyaga* A magánlevéltári anyag közül legjelentősebb az egyházak irat­anyaga. Magánlevéltáraik - levéltáron nemcsak iratanyagot, hanem szerve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom