Levéltári Híradó, 4. (1954)

Levéltári Híradó, 4. (1954) 3–4. szám - Ember Győző: A Lengyel Népköztársaság levéltárügye / 11–43. o.

zetet is értve - csak az egyháznak vannak* Irattáraik, egyes irataik, egyéb magánszerveknek és magánszemélyeknek is vannak, ezek azonban, mind mennyiségileg, mind jelentőségűket tekintve, nem számottevők* X Nézzük közelebbről a levéltári szervezetnek, mégpedig az állami levéltári szervezetnek a kérdését* A pártlevéltári szervezet, tanulmánye­-zása nem volt utam célja. Úgyszintén nem vizsgáltam közelebbről a magán­levéltári szervezetet, illetve az egyházi levéltárak szervezetét, részben azért, mert az állami levéltáraknak az egyházi levéltárakkal semmi szer­ves kapcsolata sincsen, részben pedig azért, mert egyházi levéltári szer­vezetről tulajdonképpen nem is beszélhetünk* Sgyes egyházi szerveknek van­nak levéltáraik, ezek azonban nincsenek szervezetileg egybefogva, az álta­lános egyházi szervezet keretében* az illető egyházi szerveken keresztül kapcsolódnak csupán egymáshoz* A fél szabadulás, illaive a levéltárügy! fordulat éve - 1951 ­elftt Lengyelországban nem volt egységes állami levéltári szervezet* A városi levéltárak nem voltak szerves kapcsolatban a központi és a vajda­sági levéltárakkal* A vajdaságok - azaz a mi megyéinknek megfelelő szwfr­vek - levéltárai és a központi levéltárak voltak tulajdonképpen állami levéltárak* Szék a Közoktatásügyi Minisztérium főhatósága alá tartoztak* A városi levéltárak, viszont az illető városi hatóságoknak, illetve azokon keresztül a városok főhatóságának, a Belügyminisztériumnak voltak aláren­delve* A Közoktatásügyi Minisztériumban az állami levéltárüggyel a minisz­térium egyik osztálya foglalkozott* Kül-.& állami levél tárügyi hatóság még nem volt* Ilyennek a felállítására csak az 1951-i refoxm keretében került sor* Ennek a refóimnak a során a városi levéltárakat állami levéltárakká nyilvánították, kivonták a városok és azok főhatósága alól, egységes és közös szervezetbe olvasztották a korábbi állami levéltárakkal, s az egész állami levéltári szervezetet, amelynek élére külön levéltárügy! hatóságot állítottak, s amelyet kibővítettek kerületi - magyar viszonylatban járá­sinak mondható - levéltárakkal, a Közoktatásügyi Minisztérium főhatósága alól a Minisztertanács főhatósága alá tették át* A Közoktatásügyi Minisztérium Lengyelországban a felszabadulás előtt a mi volt Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumunknak felelt meg, s a fejlődés folyamán hasonló átalakuláson ment keresztül* Hatásköréből kivált a vallásügy, a felsőoktatásügy, a tudományos kutat ©"intézetek Ügye-j a kultúra és a művészet ügye, a közoktatás és közművelődés egész terüle­téből annak csak speciális ágait tartotta meg* Az állami levéltárügy a Közoktatásügyi Minisztériumnak ebbé a leszűkült; keretibe már nem illett be­le* A levéltári munkának vannak ugyan egyes művelődés és oktatásügy! vo­natkozású részei, ezek azonban nem olyan mérvűek, hogy indokolttá tehet­ték volna az állami levéltárügynek továbbra is a közoktatás és közművelő­dés ügyéhez való kapcsolását, s felső szervének ezen az alapon történő meghatározását * Indokolttá tette az állami levéltárügy kivonását a Közoktatásügyi Minisztérium főhatósága alól másrészt az a körülmény, hogy az állami le­véltárak - az állami levéltári fondnak az irattárakra történt kiterjesz­tésével kapcsolatban - jelentős uj feladatot kaptaks az irattárak, az élő levéltárak irányítását és ellenőrzését* Ezáltal a levéltári munka kettős? tudományos és közigazgatási jellege méginkább kidomborodott. A közigaz- 1 gatási jellegű feladatok jelentős mértékben megnövekedtek*

Next

/
Oldalképek
Tartalom