Levéltári Híradó, 2. (1952)
Levéltári Híradó, 2. (1952) 3. szám - Páhi Ferenc: Iratselejtezési tapasztalatok / 61–65. o.
- 64 * A selejtezés ellenőrzésénél arról gyŐződtem meg, hogy az anyakönyveknek a rendelet szerinti 40 év utáni beszállítását módositani kellene, éspedig olyan értelemben, hogy legalább 50 évig maradna az iskoláknál az anyakönyv. Az anyakönyvekből nap mint nap tömegesen kérnek másolatot munkakönyv" kiállításhoz. A 40 éves anyakönyvből a ma 48-50 éves azon egyének, akik munkakönyvet szándékoznak, váltani, kénytelenek lennének a közlevéltárhoz ferdülni. A közlevéltár - véleményem szerint - levéltári másolatképpen adhatna ki bizonyítványt csak éspedig 15." Ft-os bélyeggel, ami éppen azon értékes rétegnek, akik dolgozni akarnak, a jelenlegi díjtalan bizonyítvány kiállitésa helyett 15,- Ft kiadást és késedelmet jelentene, nem is emlitve'azt, hogy a közlevéltár nagy munkával fog megterheltetni, A 10 éves meghosszabbítás, elimináija a levéltár munkáját, mert nem valószinü ? hogy 60 év körüli személyek tömegesen kérnének "iskolai bizenyitvénymásolatot. A tapasztalat pedig azt bizonyitja, hogy ott, ahol sz iratok el is vesztek, az anyakönyvek megvannak, tehát az a veszély sem fenyeget, hegy azok az iskolánál elkallódnának. Még egy - valószínűleg általános - kérdésre szeretnék kitérni. Sorozatosan kapjuk az utasításokat a MÍH telepek ellenőrzésére. Látjuk, hogy a Belker.Minisztérium igen komolyan fogja fel a selejtpapir átadásának kérdését és figyelmezteti a MÉHES-t a szabályszerű eljárásra. Ellenőrzéseim során megállapítottam, hogy a hiba nem a BSÉH-nál van, - vagy csak kis mértékben hibás a MHE, - hanem a Földművesszövetkezetetknél. A Földmüv,Szövetkezetek különösen a tavaszi gyűjtési kampánybaja felvásároltak minden -felkinélt papirt igy irattári anyagot is, természetesen az ellenőrzés megkerülésével. Az igy összevásárolt és összekevert irattömeget adják át a MEHesnek. A többszörösen átrakott és szallitott papir első pillanatra v, sióban, hulládékpapirnafc látszik, amit jóhiszeműen vesz át a HEH és csak ez ellenőrzéskor derűi ki, hogy itt 1^ ott is iktatott irattári anyag van közte. Az irattári anyagnak ellenőrzés nélküli átadásához szükség lenne olyan intézkedés kiadására, amely a Földműves Szövetkezetek ezen eljárását rendszabályok közé szorítaná és különösen magában foglalná azt, hogy az átadandó iratok, mindaddig az eredeti rend-* ben és elhelyezésben hagyandók, amig az ellenőrzés meg nem történik, - mert zsákokba rakott és onnan kirázott iratok ellenőrzése illuzórikus. Az iratok belső selejtezése folyamatban van nálunk is. A kiadott ügykörjegyzék jő. A LOK által ujabban kiadott szempontok is keny**nyitenek a munkán, A MMI részére kiválogatott anyagot a IMI kiküldötte átvizsgálta ás munkánkat jónak találta, A kiválogatáshoz 'általa .adott ujabb irányelvek betartásával munkánk könnyebbé és remélhető, hogy jobbá fog vélni. A levéltári Híradó eiőzÖ száinétran Fcmcróczy kartárs birélat tárgyává tette - többek között - az általam készített és az alispáni irátok selejtezéséhez szolgáló ügykörjegyzéket. Annák előrebocsátásával, hogy az előadottakkal általánosságban egyetértek az alábbiakat kivénom megjegyezni.