Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 2. szám - V. Waldapfel Eszter: A LOK Tudományos Osztályán lefolyt vizsgálatról / 3–11. o.

<—» O «=> A LOK tudományos osztálya terveibe számos oly feladatot is felvett, melyeknek végrehajtása nem az 6% hanem valamely vi­déki levéltár, esetleg az OL feladata. De sulyes hiba mutat­kozott a tervek elkésaitésében is. E tervek nem az osztály dolgozóinak kcllektiv^munkájaként jöttek létre, azt együtt meg sem vitatták, a dolgozók legfeljebb saját reszortfela­datukhoz szólhattak hozzá, amelyet azonban szintén az osztályve« zető juttatott el Írásban a dolgozókhoz. Sem a tervpontokat, sem a végleges tervet.együttesen a dolgozók nem beszélték meg s sok esetben a terv egészét a dolgozók egy része nem is ismerte. Nem tudatosították a dolgozókkal a tervfegyelem kérdését sem. A Bizottság több tervet és jelentést összehasonlított s meg­állapította, hogy azok igen nagy mértékben eltérnek egymástól, nem fedik egymást, anélkül, hogy legtöbb esetben csak kísér­let is történne arra, hogy az^eltérésaket kellően indokolják. A jelentésben időnkint mutatkozó"terven felülinek" minősített feladatok sem fontosságban, sem a reájuk fordított időben nem felelnek meg az elhagyott tervfeladatoknak. Emellett a terven felüli munkának feltüntetett feladatok*egy részét nem is a Központ dolgozói, hanem-egyik vagy-másik levéltár dolgozni végezték el* A lözpont ezeknél legfeljebb igen rövid ideig tartó szervezési feladatokat látott el. Súlyos hiba s a fela­datok jelentőségének fel-nem ismerése mutatkozott meg abban is, hogy a Központ a tervmunkák-közül valamely váratlanul je­lentkező feladat esetén sok esetben éppen azokat a munkákat hagyta el, amelyek súlypontként-jelentkeztek. Ezek között el­sősorban az anyagmentés körüli munkák elodázását, igy a válla­lati levéltárak kérdésének eltolódását -kell kiemelnünk. Számos olyan feladat is elmaradt, melyeknek teljesítését különösebb külső körülmény nem akadályozta. Még az 1952. évi első negyed­évi munkatervnél is akkor, amikor pedig már általában tudo­; .íuyos intézményeink dolgozói felismertek a tervszerű munka döntő jelentőségét,, a LOK terveiben ezek a hibák kimutathatók. Ugyancsak kimutathatók még ebben a tervben is a tervpontok meghatározásánál lazaságok és pontatlanságok, melyek nemcsak a terv ellenőrzését, de végrehajtását, a feladatok pontos felmérését is nagymértékben akadályozzák. Bizonyos mértékig a munkák koordinálásának és közös kiértéke­lésének az alapszerv pártvezetősége által is sürgetett szükség * geasége hívta létre a hetenkint egyszer-félórában meghatározott u*n. osztályértekezleteket. Világos, hogy ezek a rövid értekcz­1 tek a célnak semmiképpen meg nem felelhettek és csupán for­mális megoldásnak tekinthetők. Ezen értekezletek jegyzőkönyvei azonban még jobban rávilágítanak arra, hogy az osztálynak ak- . ko i vezetője milyen kértekben tekintette az egészet formális­nak Az egyik héten tervbevett, kitűzött- saját feladatairól a-következő héten egyáltalán nem számol be, világosan mutatva azt, hogy az egész tervnek semmiféle jelentőséget nem tulaj­donitott. Eg;ek a félórás osztályértekezletek voltak hivatva a tervellenőrzés biztosítására is 0 Ezek mechanikus, ki nem elégítő voltát maga az idő rövidsége is bőven megmagyarázza. De nem csupán a tervkészítés és annak ellenőrzése területén mutatkoztak súlyos hiányosságok. Az egész osztály munkája nem volt kellőleg egybehangolva, sem egységes célkitűzéseket, sem egysé­ges irányítást, a munka egységes megszervezésére vonatkozó 52-a083l/Röé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom