Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 3. szám - Vörös Károly: Levéltáraink részvétele a Történész Kongresszus előkészítésében / 22–25. o.

22 Szovjetunió levéltáréi is nagyarányú selejtező munkát végeztek éveken keresetül* A Szovjetunió példája szerint nekünk le súly­ponti feladatunkká kell tennünk a levéltári anyag selejtezését. Bddigi belső selejtező munkákban legjobban kittint eredményes munkájával az ^rszágos Levéltér, Pestmegyei Levéltér. Pővárosi Levéltár, Debrecen Városi levéltár, Győrmegyei Levéltár és a Tclnamegyei Levéltér, de egy-két levéltár kivételével mindenhol lelkes, ektiv, értékes és eredményes munka folyik, amely azt bi-> zcnyitja, hogy a levéltári dolgozók és a pedagógus elvtársak a legjobban igyekeznek teljesíteni a Levéltárak Országos köz­pontja belső selejtezési utasitését ós a Munkásmozgalmi Intézet kéréseit. A levéltárak belső selejtezésének végrehajtása egyben megkönnyíti a levéltárak egyik legnagyobb problémájának megoldását, Q hely­kérdést is. Az eddigi tapasztalatok is azt bizonyitjé£, hogy a selejtezés alkalmával 30-50 #-o© helynyerést érnek el a levél-* tárak s ugyanakkor igen sok értékes dokumentum kerül felszínre^ Pl. G Hajdumegyei Levéltárban a KM által kapott pedagógusok se­gítségével már 52 kötegnyí ömlesztett Hajdúnánási Rendőrségi iratokat válogattak /selejteztek/ ét, melyben igen sok értékes munkásmozgalmi vonatkozású dokumentum volt. A többi levéltárban is ? ahol már be.ndult a belső selejtezés, hasonló oá tapaszta­latok vannak. A dolgozok igen fontosnak tartják, hogy a lakőterülő tűkön lezaj­lott munkásmozgalmi politikai események a történelemirásnél - a munkésmozge^cm történetének megírásánál - ne maradjanak ki,, A belső selejtezés eredményes végrehajtása biztosítja, hegy nem lesznek olyan észrevételek, hegy a "mi megyénket", a "mi terület­tünket" kihagyták a törtér.elemirásból. Mér eddig is sok értékes "helyi" domiment került felszinre a belső selejtezés alkalmával. A Magyar AlunkésmozgElmi Intézet munkatársai bisnak abban, hogy a levéltári dolgozókkal való jó együttműködés álapján sok helyi és országos jellegű értékes dokumentumot fognék feltárni Pártunk története és a magyar munkásmozgalom története megírásához, Csillag Pál Levéltárai nk részvétele a Tört énész Kongresszus előkészítésében. Jíépköztérsas^gurk Miriertertanécse ez év tavaszán határozatot fo­gadctt el arról, hogy 1952. decemberében Budapesten külföldi, elsősorban szovjet vendégek részvételével történész-kongresszust kell rendezni, B kongresszusnak, melynek rendezésével a Minisz«r tertanécs a Hírgyár Történeti Társulatot bízta meg, központjában az cro©L-magyar, illetve szovjet-magyar kapcsolatok kutatásának kérdése fog állni. A Miri SÍT tartanáé si'.wk ez a határozata tört énészeiote igen nagy jelentőségű f<ledatot bizett. A régi rendszer történetírása tu­datosan ferdült el a magyarságnak szltv államokkal kapcsolatos kutatásától, hiszen ez a történetírói iekola hazánk történetében r könnyen érthető okokból - a magasabbrendűnek vélt nyugati kul­túra hatását igyekezett állandóan bizonygatni,, A % an ács köz társa* ság bukása után pedig az ellenforradalmi rendszer 25 esztendeje

Next

/
Oldalképek
Tartalom