Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Műhely - Paksy Zoltán: Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén
Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén Mindezek mellett megfigyelhető volt az is, hogy a politikai katolicizmus keresztény-nemzeti ideológiáján belül egyre erősödött az antiszemitizmus. Ez az alábbi gondolatsor mentén kezdett kikristályosodni: a hagyományok, s ezáltal a nemzet legnagyobb ellensége a liberalizmus és a modernitás, márpedig annak elsődleges képviselői a zsidók. „A zsidónak a keresztény elveken nyugvó kormányzat nem kell, mert az alatt és amellett a szédelgés, a zsidók ez életeleme lehetetlen, keresztény kormányzat mellett pusztulnia kell a közéletből a csalásnak, a megvesztegetésnek, melyek a zsidóság gazdagságának és így hatalmának is emeltyűi.”58 E gondolatok ekkortól váltak a katolikus sajtóban mindennapossá: „A mai liberalizmus átka egyes országoknak, átka az egész emberi társadalomnak. Ez átkos szú módjára a bensőben rágódik, mit sem törődve a külső bajokkal. Dúljon bár az ellenség a határon, fenyegesse végpusztulással a hazát vagy nemzetet, ez vissza nem riasztja a liberalizmust attól, hogy belharcokat, beldulakodást, belzavarokat idézzen elő. [...] Ébredjünk, még nem egészen késő és tömörüljünk!”59 Az egyre markánsabban megfogalmazódó antiszemitizmusnak más területen is egyre több példája vált láthatóvá. A katolikus lapok részletesen beszámoltak például a tiszaeszlári ügyről. Magát az ügyet is a Magyar Állam robbantotta ki, amikor rögtön a kislány eltűnése után, 1882. május 20-án közölte a helyi plébános levelét, amely célzatosan a zsidókat tette felelőssé.60 S bár a rangosabb katolikus lapok a vérváddal nyíltan nem azonosultak, az ítéletet sem kérdőjelezték meg, de a per minden mozzanatáról tudósítottak. Beszámoltak Istóczy Győző interpellációjáról is, amit az ügy kapcsán intézett a kormányhoz, s a legrangosabb napilap végül a következőképpen összegezte az ügy tanulságait a Zsidókérdés című cikkében: „A zsidókérdés akut jelleget öltött. [...] A zsidók a kereszténység ellenségei, mindig úgy lépnek fel, hogy ártsanak neki. [...] A hithű zsidó ellenség ugyan, de nem oly veszélyes, mint a hitetlen zsidó. [...] Az állam felekezeti jellegét levetette, de a társadalom keresztény jellegű maradt. Tehát az ellenségesség is a keresztény és a zsidó elv, nézet és fölfogás közt áll fönn, s az állam felekezetnélkülisége, s a zsidóságnak erre alapított egyenjogúsítása még inkább élessé tette az ellentétet. [...] Így vált lehetővé Magyarországon is, hogy a zsidóság tömegekben ide gyülekezett és mindig ellenségesen, indulattól vezettetve nemcsak meggazdagodott, hanem a magyar nemzetnek gazdájává és urává lett, akinek a kezében van a hatalom. [...] Azért kerültünk zsidó kezekbe, mert azt a hibát elkövettük, hogy már a politikai egyenjogúsítás előtt megadtuk a zsidóknak az erkölcsi egyenjogúsítást, s megfeledkeztünk arról, hogy ellenség, s olyannak tekintettük, mint aki velünk egy erkölcsi alapon áll” - írta a lap, tehát 58 Religio, 1881. december 3. 357. 59 Magyar Állam, 1882. április 7. 60 Egy lány eltűnésének titokzatos esete. Magyar Állam, 1882. május 20. Ugyancsak a plébános egyeztetett a politikai fellépésről Ónody Géza tiszaeszlári földbirtokossal, országgyűlési képviselővel, aki ezután Istóczy Győzővel együttműködve megkezdte az ügy hírverését. 253
