Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Műhely - Paksy Zoltán: Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén
Műhely kényszeríteni”, még az egyházi adó megfizetésére sem. Minden egyház vagy hitvallás egyenértékű, a katolikus főpapok kiváltságai megszűnnek. A gyermekek vallásáról a szüleik dönthetnek. Az anyakönyvek vezetése és nyilvántartása állami hatáskörbe kerül, a születést vagy halálozást a hozzátartozók pénzbüntetés terhe mellett kötelesek bejelenteni. A házasság „polgári szerződésnek nyilváníttatik, s kötésének módja, és elválasztásáról külön törvény rendelkezik”, tehát ezt a kérdést a javaslata nem rendezte. Egyébként pedig minden egyház a maga „belügyeit” önállóan intézi, elöljáróit maga választja. A képviselőház elé 1869. november 4-én került Irányi törvényjavaslata. A házbizottság a javaslatot nem támogatta és tárgyalásra sem tartotta alkalmasnak, mert bár az előadó szerint az „korszerű”, kellően „szabadelvű”, és olyan kérdésről szól, amelyet meg kell oldani, de ebben a formában kidolgozatlan.6 Ilyen kérdést nem lehet 12 pontban, melyek alig hosszabbak egy-egy mondatnál, szabályozni. Ezért a házbizottság határozatot terjesztett elő, amelyben arra kérte a minisztériumot, hogy készítsen új törvényjavaslatot.7 Irányi megpróbálta a tervezetét védeni, utalt az országban meglévő hiányosságokra, a „bevett” vallások privilegizált helyzetére, a zsidók és az új keresztény kisegyházak - példának hozva a nazarénusokat - helyzetének szabályozatlanságára, sőt utóbbiak hatósági üldözésére. Ahol ilyen előfordulhat, ott szerinte nem lehet vallásszabadságról beszélni. Azt készséggel elismerte, hogy a törvényjavaslat esetleg pontatlan, de ennek ellenére azért ragaszkodott a tárgyaláshoz, hogy a képviselők javaslataikkal egészítsék azt ki vagy pontosítsák (sőt maga is mindjárt élt egy kiegészítéssel). Ekkor a ffázban váratlanul komoly vita indult meg a kérdésben, elsőként Tisza Kálmán - ekkor még mint az ellenzéki frakció vezető politikusa - kért szót. Egyetértett a házbizottság véleményével, szerinte is sokkal alaposabban és szakszerűbben kell ezt a törvényt megalkotni. Kifejezte azonban egyetértését azzal kapcsolatban, hogy ezeket a törvényeket minél előbb meg kell alkotni, és figyelmeztette a képviselőket, hogy „a törvényhozásnak a kor szellemétől és a közvélemény követelésétől elmaradni nem szabad”. Azonban annak is elejét kívánta venni, hogy Irányi javaslata esetleg komolyabb támogatottságot kapjon, ezért váratlan lépésre szánta el magát: ellenindítvánnyal állt elő, amely csupán két paragrafusból állt volna. Ezek kimondták, hogy: „1. A teljes vallás- és lelkiismereti szabadság mindenki részére biztosíttatik. 2. A polgári és politikai jogok élvezeténél a hitvallás különbséget nem tesz; de viszont hitvallása senkit az állampolgári kötelességek teljesítése alól föl nem old.” Tisza ezt egyfajta elvi deklarációnak szánta, egy kerettörvénynek, míg a részleteket további alapos törvények fogják majd szabályozni. Elfogadásával egyben kötelezni akarta a parlamentet, hogy foglaljon állást a vallásszabadság kimondása ügyében. Ezen kívül egy határozati javaslatot is beterjesztett a Eláz elé, amely arra utasította 6 KN 1869-1872. III. kötet, 176-177. 1869. november 4. 7 KI 1869-1872. II. kötet, 51-52. 125. sz. 236
