Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Műhely - Paksy Zoltán: Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén
Műhely Ezekben az egyházpolitikai kérdésekben 1867 után a belpolitikai ellentétek két konkrét ügyben kulminálódtak. Az egyik a vegyes házasságban született gyermek vallási hovatartozása, a másik pedig a polgári házasság kérdése volt. Az 1868. évi Lili. törvénycikk lehetővé tette az eltérő keresztény felekezetűek házasodását, s a törvény 12. paragrafusa úgy rendelkezett az ilyen családban született gyermekekről, hogy azonos nemű szülőjük vallását követik. Azaz a fiú az apja, a kislány pedig az anyja vallását. Ezt a rendelkezést azonban a katolikus plébánosok a katolikus dogmába ütközés miatt nem tartották be, és csak úgy voltak hajlandóak összeadni az eltérő vallású párt, ha a protestáns fél ígéretet, reverzálist adott arról, hogy minden gyermekük katolikus vallásúnak lesz megkeresztelve, illetve nevelve. A másik jellemző esetben pedig a törvény szerint protestánsnak számító gyermeket katolikus plébános keresztelte (például, mert nem volt a közelben lelkész), de az anyakönyvi kivonatot vagy értesítést nem küldte el a protestáns felekezet lelkészének. így a gyermek a katolikus anyakönyvben került bejegyzésre (hiszen polgári még nem volt), s ezzel automatikusan katolikus lett. Ha ezek közül valamelyik eset megtörtént, akkor ezt „elkeresztelésnek” nevezték, hiszen a gyermek nem a törvény szerint meghatározott felekezetbe került. Különösen ismert volt elkeresztelési eseteiről Molnár János komáromi apátplébános, aki ellen 26 esetben indult emiatt eljárás.1 A másik alapvető problémát a keresztény és izraelita felek házasságkötése, illetve annak lehetetlensége jelentette, hiszen az 1868. évi Lili. te. csak a bevett keresztény egyházak számára tette ezt lehetővé. Magyarországon a polgári házasság törvénybe iktatásáig ez a kérdés megoldatlan maradt. A gyakorlat az volt, hogy az ilyen vegyes vallású párok Bécsbe mentek házasodni, mert Ausztriában már volt törvény a polgári házasságról. Ez viszont azzal a következménnyel járt, hogy a gyermekeik Magyarországon törvénytelennek számítottak, mert a törvények szerint nem házaspártól származtak. Tovább bonyolította ezt a kérdést az örökösödés kérdése, hiszen Magyarországon érvényben volt négyféle házassági jog, melyeken belül további eltérések voltak a felekezettől függően.2 Ezeket az egyházpolitikai, polgári törvényeket 1867 után sok befolyásos politikus szorgalmazta, köztük maga Deák Ferenc is. „Nehéz kérdés ez” - mondta 1873- ban. „Az állam és az egyház közötti viszonyok egész Európában a legnehezebb kérdések közé tartoznak. ”3 Deák szerint ebben az ügyben két példa áll elő: az amerikai, ahol az állam egyáltalán nem szól bele a felekezeti ügyekbe, teljes szabadságot biz1 Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Budapest, 1934,1. kötet, 298. 2 Gerő András: Szabadelvűség és konzervativizmus a Monarchia Magyarországának legitimációs szerkezetében. Társadalmi Szemle, 1992. 8-9. sz. 128.; Degré Alajos: A polgári házasság kialakulása Magyarországon. Jogtudományi Közlöny, 1983. 1. sz. 39. Külön törvény alapján házasodtak a római katolikusok, a görögkeleti románok és a szerbek, az erdélyi reformátusok és a magyarországi protestánsok, az unitáriusok, valamint az izraeliták. 3 Képviselőházi Napló (a továbbiakban: KN) 1872-1875. VII. kötet, 364-365. 1873. június 28. A beszédet közli (mások mellett): Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek II. Szerk. Deák Ágnes. Budapest, 2001, 607-614. 234
