Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Hétköznapi háború - Gidó Csaba: A helyi közigazgatás és a hadsereg kapcsolata Udvarhely vármegye területén 1916–1917-ben
A helyi közigazgatás és a hadsereg kapcsolata Udvarhely vármegye területén 1916-1917-ben keserűen jegyezte fel, hogy a visszavonuló osztrák-magyar hadsereg bosnyák és horvát csapatai komoly károkat okoztak lakásában: „A papi ház még ittlétem alatt szept. 8. - szept. 16-ig a bosnyák és horvát tisztek állandó tanyája volt. Milyen tapasztalataim voltak e részről, arról naplóm tehetne tanúságot. A sok közül csak egyet említek meg. Amikor szept. 13-án reggel a kányáéi határban találkoztam volt esperes úrral, amikor egy keserves éjjelt künn kellett töltsék, és nagy nehezen hazakerültem, feleségem sírva panaszolja, hogy a horvát tisztek csizmástól még az ő ágyába is belefeküdtek, és ő kénytelen volt a konyha földjén meghúzódni. A horvát katonák elfogyasztottak 150 drb majorságunkat, 1 hízott disznót, elvitték a kocsimat, elprédálták a lisztemet és minden elemelhetőt elloptak. Ami megmaradt, azt az itteni csőcselék osztotta szét maga között. Az oláhok nem találván házamban semmit, dühökben bekötötték lovaikat és otthagyták névjegyeiket.”10 11 A visszavonuló katonaság több helyen élelmiszert rekvirált, illetve a helyben maradt lakosságot kényszeríteni próbálta az eltávozásra. A tarcsafalvi lelkész viszszaemlékezése szintén nem vetett jó fényt a saját hadseregre: „Az I. Nép_/[elkelő] huszár ezred, Kábdebó főhadnagy parancsnoksága alatt harcban állt az oláh betörőkkel. De csak községek kiüresítését, a lakosság elvonulását akarta fedezni. A katonák, sajnos, már fosztogatással is foglalkoztak. Nem kímélték az elmenekült lakosság vagyonát. Lakásainkat elsőknek ők törték fel, aztán jött az oláh s a megkezdett munkát befejezte. Nagy szerencsénkre legalább nem gyújtogatott, s így hajlékaink megmaradtak, de üresen, kifosztva, kirabolva,”n Újszékely települést a román hadseregnek nem sikerült elfoglalnia, ennek ellenére a község jelentős károkat szenvedett, mint ahogy a helyi unitárius lelkész jelentéséből kiderült: „A fiatfalvi sós kútig, mondhatni, a község határáig nyomultak be egy páran az oláh előőrsök közül, de a község, hála Istennek, egyet sem látott belőlük. A községben kevéssel a lakosság távozása után nagy csapat katonaság vonult be, az itthon maradottak előadása szerint honvédek, bosnyákok, csehek, hogy melyik ezredből voltak, nem tudták megmondani. Ugyancsak az itthon levők előadása szerint a mi katonáink sem voltak valami kíméletesek az elmenekültek javaival szemben, amit megenni v. fölhasználni lehetett, megették és elhordták. Ugyancsak a községen átvonuló menekülők is, ahol csak szerét tehették, a szénát elhordták, a tejes törökbúzát leszedték, s általában kíméletlenül fosztogattak. De legszomorúbb lapja a menekülésnek, hogy a községben itthon maradt lakosság közül többen megfeledkeztek magukról, és a tulajdon fogalmát úgy értelmezték, »ha itt hagyták a vagyont, nem is a Tied, legyen az enyém«.”12 10 Homoródszentpáli Unitárius Egyházközség Levéltára. Esperesi iratok. 27/1917. 11 Tarcsafalvi Unitárius Egyházközség Levéltára. Jegyzőkönyv 1905-től, 21. 12 Üjszékely Unitárius Egyházközség Levéltára. Közgyűlési jegyzőkönyv, Tanácsülési jegyzőkönyv, 1914, 82. 11
