Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok Nagyon is valószínű például, hogy amit a mozgalomról megtudott, azt az udvarnak úgy adta tovább, hogy nem mindent adott tovább, s a kettő közötti rés már bő alkalmat nyújtott a gyanú megfoganására. Szolgálatokat tenni erre is, arra is, lehetőleg minden irányban bebiztosítani magát - ez nagyon is beleillik abba a képbe, amelyet a források nyomán erről a bonyolult, ellentmondásos, s a maga nemében robusztus figuráról alkothatunk. De tulajdonképpen ezt írta elő a számára az a hatalmas érdek is, amelyet a maga személyében kifejezett: a magyar katolikus rendiség, vagy még közelebbről, a rendi szellemű magyar katolikus egyház. És Szelepcsényi, a háta mögött ezzel a roppant érdekeltséggel, sajátos módon éppen azon az áron, hogy ravaszkodásával gyanúba keverte magát - vagyis éppen helyzete élő és feloldhatatlan ellentmondásai által - vált az események további alakulásának, az 1670-ben kibontakozó új politikai iránynak mintegy a kulcsfigurájává” - sorjáznak Benczédi fontolódásai. Nos, Spinola nuncius szövegének ismeretében talán mi már megpróbálkozhatunk a kérdés megválaszolásával. Jelenleg arra az egy tényre van bizonyítékunk, hogy Szelepchény tárgyalt katolikus főpapokkal és főurakkal 1665 őszén arról, hogy az Erdéllyel egyesített Magyarország „protektora” a Szentszék legyen, és a magyar trón betöltésében közreműködjön, az ország számára hasznos uralkodót „kanonizáljon” (canonizzasse). Szelepchény személyes munkálkodását (le di lui manifatture) ígérte ama alárendeltség (subordinazione) valóra váltása (verificare) érdekében, amellyel Magyarország és Erdély tartozik a pápa irányába, és finom államjogi distinkcióval az ország (Regno) és az államok (Stati), azaz a királyi és a fejedelmi állam törvényes invesztitúrájáról (legitima investitura) beszélt. A Szentszéknek viszonzásul megegyezés szerinti, illendő „tiszteletadót” (tributo delïhomaggio) ajánlott fel azon engedelmesség kifejezésére, amelyet az ő révén adnának a „pápa szentséges nevét ennyire tisztelő engedelmes népek”. Mindez így, 1670-ből és az azt követő évektől nézve már roppant kockázatosán hangzott, kiváltképpen az I. Lipót elleni merényletterv(ek) ismeretében - Nádasdy harmadik kihallgatásakor ezt firtatták részletekbe menően.164 A protestáns Vitnyédy által az uralkodó ellen tervezett/szervezett merényletet elsőként 1666- ban említik,165 de nyilván már korábban is felmerült az ötlet. A merényletterv jelentőségének tényét esetleges megvalósulása teljesen más fénybe helyezi annak tudatában, hogy az Ausztriai-ház örökösödésének kérdését 1740-nél jó hetven esztendővel korábban tette volna aktuálissá és akuttá. És a tervezett merénylet összefüggésében Szelepchény akciója is önmagában szintén súlyosabb konspirációs vonulatot nyer. Hiszen bár a nuncius előtt nyilván nem mondta és nem is mond- 164 Nádasdy harmadik kihallgatásának ismertetése: Pauler: Wesselényi, II... 281. A pápai közbenjárás: uo. 282-283. A merényletre tervére vonatkozó vallomásokra lásd Pauler: Wesselényi, I... 110, 2. j. Vö. Pauler: Wesselényi, II... 116-117. is. 165 Pauler: Wesselényi, II... 108-110. Megemlítendő, hogy az elrablás, erőszakos halálnem stb. mellett a „diszkrétebb” mérgezés vádja is előkerült. Uo. 282-283. 88
