Levéltári Közlemények, 92. (2021)

Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)

Magyarországi főegyházmegyei méltóságok vár, Jászó, Szepes és természetesen a csatlakozó főurak erősségei és bandériumai jöhettek még számításba. 1665 őszén nemcsak a magyar rendek vetettek számot királyuk földi halandó­ságával. Magától a nunciustól tudjuk, hogy ekkor maga Gonzaga Eleonóra özvegy császárné (1630-1686) szintén komoly aggodalmakat táplált mostohafiával kap­csolatban. Spinola október 10-ei jelentésében írta le, hogy a császárné aggodalmát fejezte ki előtte a „császár szomorkás természete, gyenge egészsége és gyakori bete­geskedése miatt”, illetve azt, hogy „egy esetlegesen bekövetkező szerencsétlenség esetére jó lenne, ha erős és hűséges minisztereire támaszkodna”, Lipót viszont - a korábbi nevelőjeként feltétlen bizalmát élvező - Porzia halála után senki vélemé­nyére nem akar ilyen mértékben támaszkodni, és mindenkitől meg kívánja őrizni „szabad akaratát és függetlenségét”, vagyis maga akar kormányozni. Eleonóra csá­szárné emiatt fokozottan igényelte a maga számára a nuncius bizalmas tanácsait.43 praesidii Nitirensis contra nonullorum prava molimina pro voto suae maiestatis Caesareae compo­situs est, et Leopoldopoli primus lapis plurimorum aggratulatione a me pontificali benedictione positus...”. Levele Lobkowitzhoz, Salzburg, 1665. október 3. MTAKK 4928-29/D-255, időrend. 43 „...pigliandone il soggetto dalla mesta naturalezza, debole complessione e frequente malatia, a ehe esta soggeto Vimperatore. Disse, ehe la disgrazia di sifatti accidenti in Cesare comportarebbe chegli fosse assistito da ministri più valorosi efedeli, ma ehe non potendo sua maestà quietamente ripo­­sare su la loro amministrazione...” Levinson, Nuntiaturberichte... 787-788. (n. 442). Figyeljünk fel rá, hogy a császárnénál szereplő kifejezés Lipót egészségi állapotára ugyanaz, mint Szelepchénynél (debole complessione). - Porzia halála után aprimado tisztsége valóban kevésbé számított meghatározónak, mint korábban. Vö. Tóth Ferenc: Zrínyi és a franciák Magyarországon 1664-ben. In: Határok fölött. Tanulmányok a költő, katona, államférfi Zrínyi Miklósról. Szerk. Padányi József - Bene Sándor - Fodor Pál - Hausner Gábor. Budapest, 2017, 289-298, 292. 44 Spinola jelentése, Bécs, 1665. október 3. Nuntiaturberichte... 786-787. (n. 441.). 45 Spinola jelentése, Bécs, 1665. november 7. Nuntiaturberichte... 790-791. (n. 447.). A nuncius azt javasolta, hogy valamilyen ürüggyel távolítsák el Forgáchot az országból. A bécsi udvarban eluralkodó bizonytalanságot mutatja, hogy a császárné nem sokkal korábban maga is szükségesnek tartotta, hogy mentegetőzzön Spinola előtt az általa is roppant kedvezőtlennek ítélt vasvári béke miatt. Sajátos érveléssel főként a franciákat okolta, mondván, hogy túlságosan is nagy önállóságot követel­tek csapataiknak és maguknak tulajdonították a győzelmet - ami ellen csak így lehetett fellépni, értelmezhetjük az egyedi gondolatmenetet.44 A nunciusi jelentés­ek alapján azt is felismerhetjük, hogy nem csupán alkalmi válságérzetről volt szó. Az özvegy császár- és királyné november elején is arról panaszkodott, hogy Lipót maga kíván kormányozni, és megfelelő miniszterek nélkül hatalma visszaszorul, Regensburgban alig maradt több neki a puszta címnél, és Magyarországon is elég­telen a gondoskodás a török fenyegetés kiújulása esetére. Érdekes módon emellett Forgách Ádám példáját hozta még elő, hallatlannak nevezve, hogy büntetlenül megúszta Érsekújvár feladását, és ez a császár mind nyilvánvalóbb gyengeségét mutatja.45 Sőt november végén, egy héttel Szelepchényvel folytatott párbeszéde 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom