Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke tek közé is szorította azt.”11 Benczédi László tanulmányát meghatározóan Szelepchény és Róttál János levelezésére alapozva írta meg, s ennek alapján árnyalta érdemben a prímás politikai helyzetét és szerepét, megkezdve történeti megítélésének reális megközelítését.12 Miközben azonban bemutatja és elemzi a „Szelepchény-ügyet”, vagyis a főpap bevádolását az udvarban, miszerint maga is részese volt a rendi szervezkedésnek, a vád valóságtartalmának alapjára nem tud választ adni: „Történeti kutatásunk mindezideig nem tisztázta megnyugtatóan, volt-e, s ha igen, mennyi tényalapja... Szelepchény György... »beavatottságának«” - állapítja meg.13 11 Uo. 498-500. 12 Ennek előkerülésére és fontosságára már Pauler Gyula felhívta a figyelmet: Monumenta spectantia Historiam Slavorum meridionalium vol. XIX. Századok, 1890. 347-353., 352-353. 13 Benczédi: Szelepcsényi érsek ügye... 498-500., 491. 14 Lelőhelye: Archivio Apostolico Vaticano [AAV], Segreteria di Stato, Germania, vol. 175, fol. 636r-638v. Vatikáni levéltári kutatási tapasztalatunk szerint a közreadó a magyar vonatkozásokat nagyon sok esetben mellőzi munkájában, ez magyarázza, miért hiányzik ez a jelentés is az osztrák pozitivista történetírás alapművéből: Nuntiaturberichte vom Kaiserhofe Leopolds I. I-II (1657- 1669). Hg. von Artur Levinson. Wien, 1913-1918 /Archiv für Österreichische Geschichte 103 und 106./, 792-794. Vanyó Tihamér a magyar adatok szemlézését pedig 1666-tól kezdte meg: A bécsi nunciusok jelentései Magyarországról 1666-1683. Pannonhalma, 1935 /A Pannonhalmi Főiskola Könyvei 3/. - Giulio Spinola bécsi nunciatúrájára (1665. július 10. és 1667. március 6. között): Donato Squicciarini: Die Apostolischen Nuntien in Wien. Vatikanstadt, 1999, 146-147. Az ekkor 53 éves Spinola (t 1691) személyének fontosságát mutatja, hogy már 1666. február 15- én in pectore bíborossá kreálta őt VII. Sándor, amit 1667. március 6-án hozott nyilvánosságra. 15 Grémonville iratai kiadva: Acta coniurationem Petri a Zrinio et Francisci de Frankopan nec non Francisci Nadasdy illustrantia (1663-1671). Ed. Balthasarus Bogisich. Zagrabiae, 1888 /Monumenta Spectantia Historiam Slavorum Meridionalium 19./; a velencei követjelentésekből szűk válogatás: Acta coniurationem báni Petri a Zrinio et com. Fr. Fragepani illustrantia. Ed. Franciscus Racki. Zagrabiae, 1873 /Monumenta Spectantia Historiam Slavorum Meridionalium/, 7skk. Utóbbiakat szélesebb körben aknázta ki velencei lelőhelyükről a Grémonville-iratokat Párizsban szintén eredetiben tanulmányozó Jean Bérenger. Vö. Francia-magyar kapcsolatok a Wesselényi-összeesküvés idején (1664-1668). Történelmi Szemle, 1967. 3. sz. 275-291. Legújabb francia kiadása (az apparátusban közölt forrásszövegekkel együtt): Guerres et paix en Europe centrale aux époques moderne et contemporaine: mélanges d’histoire des relations internationales offerts à Jean Bérenger. Daniel Tollet (éd.) - Lucien Bély (intr.). Paris, 2003, 361-380. Az alábbiakban erre a kérdésre igyekszünk választ keresni a vatikáni levéltárban végzett kutatásaink segítségével. Giulio Spinola bécsi apostoli nuncius (1665- 1667) 1665. november végén Rómába küldött jelentése, amelyet alább ismertetünk és közlünk, ugyanis sokban segít a prímás tényleges szerepének megismerésében és megértésében. Abban, hogy magatartásának és szerepének változásait saját dinamizmusukban tudjuk megítélni.14 A vatikáni kutatások oldaláról közelítve ezáltal magának a szervezkedésnek a történetéhez is hozzá fogunk szólni. Ismeretlen szálat fűzünk bonyolult szövetébe. Üj szempontok beemelésével teszünk kísérletet első szakaszának, genezisének (át)értékelésére, ami a bécsi rendkívüli francia követ, Grémonville diplomáciai levelezését, illetve a velencei követjelentéseket15 41
