Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Garadnai Zoltán: Charles De Gaulle tábornok keleti nyitási politikája 1944 és 1946 között
Charles de Gaulle tábornok keleti nyitási politikája 1944 és 1946 között tényezők együttesen vezettek (volna) Franciaország nemzetközi tekintélyének visszaállításához. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy De Gaulle geopolitikai elképzelése komoly ellenérzést váltott ki nemcsak a szövetségesek részéről, hanem a francia diplomáciai és katonai körökben is, mivel 1945-ben Franciaország egyáltalán nem rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyek révén az ambiciózus francia érdekeket érvényre tudták volna juttatni. A francia ipari termelés 1946-ban a háború előtti szint alig 38-45%-án állt. A Németországban tartózkodó francia hadsereg szinte teljes mértékben az amerikaiaktól függött. A szövetségesek nem támogatták a Németországra vonatkozó francia elképzeléseket, és ebben a kérdésben Franciaország lényegében elszigetelődött.33 A Külügyminiszterek Tanácsa 1946. április 25-ei párizsi ülésén a szövetségesek egyértelműen elutasították a Rajna- és a Ruhr-vidék francia ellenőrzésére vonatkozó francia igényeket. 33 Soutou: Le deuil de la puissance... 812. 34 Kecskés D.: Magyar-francia kapcsolatok... 150-158. 35 Uo. 151. Kapcsolatépítés Lengyelországgal és Csehszlovákiával (1944-1945) Franciaország arra törekedett, hogy a francia érdekeknek megfelelően új alapokra helyezze kapcsolatait a kelet-európai államokkal. A francia külügyminisztériumban komolyan foglalkoztak a kapcsolatépítés lehetőségeivel. 1945. január 6-án a Dejean és társai által készített feljegyzés megállapította, hogy 1918 és 1938 között a francia kelet-európai politikát kizárólag a csehszlovákokhoz, lengyelekhez, illetve a jugoszlávokhoz és a románokhoz való viszony határozta meg; a Kisantant a Duna-völgy mesterséges megosztását idézte elő, miközben a francia kormánynak nem volt saját politikai elképzelése a Duna-völgyi régióra vonatkozóan.34 1 945 után a franciák azzal számoltak, hogy a régióba Franciaország könnyebben visszatérhet és közvetítő szerepet vállalhat, mivel a győztes nagyhatalmak közül az egyedüli ország volt, amely osztozott 1940 után a kontinens sorsában. Francia értékelés szerint a kapcsolatépítést a felszabadított népek is szerették volna, és Párizsban a független és demokratikus államok létrejöttét szerették volna elérni. Ehhez a francia-szovjet szerződés adta meg az alapot, bár továbbra is kérdés volt a franciák számára, hogy a szovjetek milyen politikát fognak folytatni a régióban. Teljesen félreértették a helyzetüket és valós tekintélyüket: „A szovjetek szemében nem leszünk olyan gyanúsak, mint Anglia vagy Amerika, mert a Német Birodalommal szembeni szándékaink biztosítékot jelentenek számukra.”33 Összegzésként Dejean megállapította: 1. Csehszlovákia és Ausztria jövője alapvető fontosságú Párizs számára, és ebben nem engedhetnek. 2. Franciaország alapvető érdeke a régió stabilitása, és az összes országgal kapcsolatot kell építenie: „Franciaországnak a kishatalmakkal kapcsolatban határozottnak kell lennie, és felül kell emelkednie azok vitás kérdésein. Csak ilyen áron őrizheti meg azt a sajátos, különleges helyzetét, amely ma jellemzi a 289
