Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Marosvári Attila: Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? Nicolae Mihäescu tábornok és a debreceni „közigazgatási felső tanács”
Műhely az derül ki, hogy a hozzá érkező információ szerint „a Tiszántúl román parancsnoka a saját kormányát szervezi, román képviselőkkel, és hogy általában is az ilyen esetekben alkalmazott hadiszokásokkal és szabályokkal ellentétesen viselkedik.”44 Mindez azonnali beavatkozásra késztette a misszió tagjait, és utasították Miháescu tábornokot, hogy haladéktalanul vessen véget ennek a gyakorlatnak.45 Katonai Misszió amerikai tagja, majd 1919. december 13-tól 1920. február 10-ig az Egyesült Államok budapesti katonai képviselője. 44 Harry Hill Bandholtz: Román megszállás Magyarországon. Napló nem diplomata módra. Budapest, 1993, 132. 45 Uo. 46 Baltazár: i. m. 192. 47 Egy adat szerint havi 18 millió korona bevételre számítottak az - úgymond - havi 25 milliós kiadásaikkal szemben, bár ebből nem tudható, hogy mennyi volt a valós közigazgatási költség és mennyi az elvárt nyereség. Veress: Debrecen román megszállása... 31. 48 Baltazár: i. m. 198. Mikecz István Szabolcs vármegyei alispán nem hét, hanem 6,5 millió koronányi hadisarcról emlékezett meg egy 1919. november 27-én kelt memorandumában. HM HIM HL, I. 53. 17. doboz., 75. számú irat. Mikecz István alispán memoranduma, 1919. november 27. 49 Veress Géza szerint a románok e hétmillió korona felett még a november 3-i tárgyaláson havi négymillió koronát követeltek az „annyira kifogásolt tiszai vámok” fejében. November 8-án havi 750 ezer koronát kívántak „igazgatási költségük megtérítésére” (ez utóbbiról Baltazár püspök is megemlékezett a tárgyalásokat részletesen felidéző emlékezésében). E tételek azonban feltételezhetően egyfajta zsarolási technika részei voltak, mivel utóbb már nem képezték a „megállapodás” részét. Veress: Debrecen román megszállása... 31. és 33.; Baltazár: i. m. 197. A románok - nyilván nem akarván túlfeszíteni a húrt - gyorsan és érzékenyen reagáltak a misszió részéről érkezett bírálatra, és némi tárgyalásnak álcázott színjátékot követően, amelyre nyilvánvalóan a tekintélyük fenntartása miatt volt szükség, látszólag elálltak a tervezet megvalósításától. Legalábbis annyiban mindenképpen, hogy a közigazgatási felső tanács formális létrehozásától eltekintettek. A lényegről ugyanakkor továbbra sem kívántak lemondani: arról a bevételről, amelyet a vámhatár bevezetése és a tervezet egyéb járulékos forrásai (posta, kincstár, dohány, vasút) biztosítottak volna számukra. „Pénz kellett a románoknak. Pénz és pénz”46 - fakadt ki Baltazár püspök az emlékiratában, amit nyilván pontosan érzékelhetett, hiszen végigkövethette a tábornokkal folytatott „tárgyalás” folyamatát. Hogy mekkora összeg lehetett az, amire a románok az október 16-án kiadott tervezet alapján bevételként számítottak, pontosan nem tudható.47 Mindenesetre tény, hogy először november 3-án (tehát már azon a napon, amikor az antant katonai missziója megfedte a tábornokot jogszerűtlen intézkedéseiért), majd november 8-án ismét, amikor visszavonta a tervezetet, Miháescu tábornok hétmillió korona 24 órán belüli megfizetését követelte a megszállási zónához tartozó vármegyéktől és törvényhatósági jogú városoktól,48 amit aztán a tárgyaláson részt vett debreceni delegátusok kényszeredetten elfogadtak.49 Más választásuk nem is nagyon volt. Mint Baltazár püspök megjegyezte: „Tudtuk, hogy a követelés jogcíme nem állhat 274
