Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Marosvári Attila: Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? Nicolae Mihäescu tábornok és a debreceni „közigazgatási felső tanács”
Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? meg; de azt is tudtuk, hogy teljesíteni kell, mert különben sarcképpen, vagy szabad rablással hajtják he [azt] a hat vármegyén és a két törvényhatósági városon. ”50 50 Baltazár: i. m. 192. 51 Uo. 199. 52 Uo. 186-199. Lásd még: Czeglédi: i. m. 68-69.; Baráth: i. m. 186-187. 53 Sajnos az eredeti koncepciót teljes részletességében nem ismerjük, ezért nem tudjuk, hogy volt-e valamiben visszalépés, vagy eredetileg is azt és úgy tervezték, amit és ahogyan a november 12-i rendelet életbe léptetett. Utóbb a püspök - és nyilván a korabeli magyar közvélemény - úgy interpretálta az akkor történteket, hogy „Kitartásunkon megtört a románok beolvasztási kísérlete.”51 Erről azonban szó sem volt, és nem is lehetett. Az október 16-i határozat szövegének és az annak kiadását követő - Baltazár püspök memoárja alapján jól rekonstruálható52 - folyamat eseményeinek ismeretében újfent határozottan állíthatjuk, hogy csöppet sem a katonai megszállás alá eső zóna „elcsatolásának” vagy „beolvasztásának” a szándéka volt a döntő motívum Miháescu tábornok bevezetni tervezett intézkedései mögött, hanem sokkal inkább a közvetlen pénzszerzés. Ily módon ez a koncepció e zóna közjogi helyzetét önmagában nem veszélyeztette, amit utóbb az események alakulása be is bizonyított. Miháescu tábornok ugyanis 1919. november 12-én 6928. számmal jelölve immáron rendeletet (ordonantá) adott ki, amellyel az október 16-i határozatban foglalt új zónairányítási rendszert (a közigazgatási felső tanácsra vonatkozó rendelkezés kivételével, s talán a belső vámhatárra vonatkozó - pontosan nem ismert - eredeti koncepció tompításával) nagy valószínűséggel változtatás nélkül életbe léptette.53 Létrehozták a zóna teljes területére kiterjedő hatáskörrel működő, kettős (magyar-román) vezetésű posta-, vám-, dohány-, pénzügyi és vasúti igazgatóságot, s bár a közigazgatást érintő átszervezésre és leépítésre vonatkozó passzus ebben már nem szerepelt (a gazdasági szervezeteknél ellenben igen), sarcot róttak ki a helyhatóságokra is. Minden elöljáróságnak és polgári hatóságnak például évi 500 koronában határozták meg azt a telefonhasználati díjat, amelyet - nyilvánvalóan a forgalomtól függetlenül - ki kellett fizetniük. A rendelet a zónában lévő postabélyegek összegyűjtéséről és felülbélyegzéséről, ötmillió koronányi új postabélyeg kibocsátásáról, továbbá a levelezéshez és utalványokhoz szükséges „különleges segédbélyegek” előállításáról rendelkezett, amit természetesen a rendes díjon felül kellett egyfajta pótdíjként kifizetniük a postai szolgáltatások használóinak. Szabályozták a katonai megszállás alatt álló zóna területére érvényes be- és kiviteli díjakat, melyeket a „fel- és lerakodó állomásokon” kellett kiegyenlíteni. Az élelmiszerek, ruházat, lábbeli és bor után 10%-os, az iparcikkek, félgyártmányok, orvosi műszerek és gyógyászati cikkek után 20%-os, míg a fényűzési élelmiszerek, italok és ruházati cikkek után 30%-os vámot kellett fizetni, a szeszesitalok esetében az azokat terhelő adókon és díjakon felül. Egy gyufa után 10 fillér volt a vám. 275
