Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Marosvári Attila: Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? Nicolae Mihäescu tábornok és a debreceni „közigazgatási felső tanács”
Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? a hat megyére kiterjedő vezetői-irányítói feladatokat. Mindezt úgy, hogy a tábornok mindegyikük mellé delegált egy román megbízottat, akik nyilvánvalóan közvetlenül felügyelték őket, tehát az adott területek kettős (szakmai és politikai) irányítás alá kerültek volna. Mindemellett Miháescu tábornok C. Crasmaru5 személyében az egész zónára kiterjedő hatáskörrel egy közigazgatási főfelügyelőt is kijelölt, aki nem volt ugyan a tanács tagja, de azzal szorosan együttműködött, és feladata egy „általános közigazgatási tervezet” kidolgozása volt. A határozat ugyanakkor meglehetősen homályosan szólt a tanács feladatáról, amennyiben akként rendelkezett, hogy „ezen tanácsnak a teendői a közigazgatás rendezése és ellenőrzése, a jövedelem meghatározása és költsége a zóna területén".6 5 Személyét minden kétséget kizáróan nem tudtuk beazonosítani, s meglehet, az Egyetértés című lapban közzétett név írásmódja sem pontos. Talán azonos azzal a C. (Constantin?) Crásnaruval, a craiovai fellebbviteli bíróság egykori tanácsosával, akit 1914 tavaszán Dőlj, Mehedin{i és Olt megye bíróságainak felügyelőjévé neveztek ki, később pedig ügyvédként dolgozott Craiován. 6 A határozatot teljes terjedelmében közli: Közigazgatási felső tanács a megszállott területen. Egyetértés, 1919. október 19. 1. 7 Dr. Baltazár Dezső (1871-1936): református lelkész, jogász, 1911-től haláláig a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, 1914-től a főrendiház (1927-től a felsőház) tagja. 8 Baltazár Dezső: A próbáltatások idejéből. Debrecen, 1920, 186-199. Baltazár püspök kötetéhez Perczel Olivér jóvoltából jutottam hozzá. Ezúton is köszönöm segítségét! 9 Uo. 190-191. Hasonlóképpen fogalmazott a debreceniek 1919. október 23-i keltezésű memoranduma is: „a határozat egy vegyes kormányzó tanácsot kíván kreálni, belenyúl a fegyverszünet értelmében is sértetlen közigazgatásunk függetlenségébe, hatalmi szóval kiszakítana a ma még jogilag egységes és a békekötés ratifikálásáig egységesnek is tartandó Magyarország testének közepéből egy zónát, elzárva azt körös-körül vámsorompókkal. E kormányzótanácsnak assistálni, ezen zónában tisztséget viselni tiltja a hivatali eskü szentsége és a magyar állam iránti köteles hűség kötelme.” Uo. 189. Magyar félelmek A határozat - mint Baltazár Dezső7 református püspök A próbáltatások idejéből című visszaemlékezése oly pontosan dokumentálja8 - óriási felzúdulást keltett. Szinte azonnal megmozdult a teljes debreceni politikai elit, melynek a legkülönbözőbb beállítottságú tagjai október 23-án közös memorandumban tiltakoztak a tervezet ellen, melyet úgy fogtak fel, hogy annak bevezetésével ki akarják szakítani a katonai megszállás alá eső zóna területét az ország testéből. Miként éppen Baltazár püspök fogalmazta meg a Miháescu tábornokkal e tárgyban folytatott egyeztetésen: „Excellenciádnak 1919. október 16-án kelt s a lapokban közzétett határozata olyan közigazgatási és vámügyi berendezkedést állapít meg, amely az ott körülírt területnek a magyar állam egységes testéből való kiszakítása közjogi ismérveit foglalja magában s a hódító hatalom érvényesítésének szándékára enged következtetni.""9 Ez az interpretáció utóbb - amelyhez Baltazár püspök fent említett memoárja is erőteljesen hozzájárult - beleégett a köztudatba. Olyannyira, hogy egy 1936- 1937-ben folyó rágalmazás! perben már bírósági ítélet is kimondta: „A románoknak 265
