Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Levéltártan - Csonka Laura - Dancz Vera: Közös útjaink. Levéltár-pedagógiai együttműködés a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár között
Közös útjaink dóan közzétettük a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetében található, a 0. zsidótörvényként ismert numerus clausust, az 1938-ban elfogadott első, az 1939-ben megszavazott második, valamint az 1941-es harmadik zsidótörvényt. A második zsidótörvény már nagyobbrészt faji alapon határozta meg, hogy ki számít zsidónak, bár a vallási hovatartozás is fontos viszonyítási alap maradt. Zsidónak minősült, aki önmaga, vagy akinek legalább egy szülője, vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy korábban. S éppen a zsidóság ily módon történő meghatározása miatt fogalmazott levelet Deák András, a Ganz Villamossági Gyár cégvezetője - a budapesti ügyvédi kamara tagja, emléklapos tüzérhadnagy - Teleki Pál miniszterelnöknek még a második zsidótörvény elfogadása előtt, 1939. április 4-én. A szobán belül külön alszobákban dolgoztuk fel a magyarországi holokauszt egyes fejezeteit. Az 1944-45 címet viselő alszoba a magyarországi zsidóság történetének legtragikusabb fejezetét - a megbélyegzést, a gettósítást és a deportálást - mutatja be a magyar államigazgatás munkáján, valamint vidéki és fővárosi zsidó személyek és közösségek példáján keresztül. A Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményéből több olyan dokumentumot válogattunk és tettünk közzé, melyek a magyar állam és a magyar közigazgatás, valamint a többségi társadalom magatartásába engednek betekintést. A vidéki zsidóság 1944. tavaszi kényszerlakhelyének kijelölését, azaz gettósítását Veszprém és Szeged példáján keresztül kívántuk bemutatni. Mind a veszprémi gettó, mind a később, 1944 novemberében, már a nyilas kormányzat által felállított budapesti nagy gettó esetében a gettótérképeket is közzétettük. Abba, hogy a gettósítás miként érintett egyes közösségeket, például iskolai osztályokat, érzékletes betekintést ad a nagyváradi zsidó gimnázium érettségiző diákjainak és érettségiztető tanárainak esete: a levéltári dokumentum tanúsága szerint ugyanis az érettségit a gettósítás miatt félbe kellett szakítani. A vidéki zsidóság deportálása 1944. május 15-én kezdődött el, és a magyar közigazgatás hatékony közreműködése miatt példátlanul gyorsan zajlott le. 56 nap alatt 437 ezer zsidót deportáltak, döntő többségüket Auschwitz-Birkenauba. Az ennek végrehajtása kapcsán felmerült panaszokról a fennmaradt 1944. nyári minisztertanácsi jegyzőkönyvek is fontos információkkal szolgálnak. Az 1944. július 5-i jegyzőkönyv tanúsága szerint például „Az angol és amerikai jelentések egybehangzóan arról írnak, hogy a zsidók Magyarországról való deportálása egyenlő a magyarországi zsidók kiirtásával. ”5 5 HU-MNL-OL-K 27-1944. 07. 05. [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Polgári kori kormányhatósági levéltárak. Miniszterelnökségi Levéltár, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek]. A magyar lakosság nagy része 1944 tavaszán, nyarán tétlenül és közömbösen szemlélte a zsidóság gettósítását és deportálását. A két világháború közötti antiszemita közbeszéd, az 1938 óta életben lévő zsidótörvények ugyanis hozzászoktatták a lakosságot ahhoz, hogy a zsidók másodrendű állampolgárok és ellenségek. A gettósítással és deportálással egyidejűleg a zsidó vagyon állami szintű lefoglalása is 223
