Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Emigráció, ki- és betelepítések - Krisch András: A hűség „jutalma”. A németek kitelepítése Sopronból, 1946
Emigráció, ki- és betelepítések altisztjét, egyházfikat, az iskolai és pénztári szolgákat, a harangozót és a sírásót.43 A város evangélikusainak aránya 1941 és 1949 között 25%-ról 14%-ra csökkent.44 43 Uo. 105. 44 1949. évi népszámlálás. 9. Demográfiai eredmények. Budapest, 1950, 324. A második világháború után Sopron történelmének új fejezete kezdődött. Az ekkor már hat-hétszáz éve német nyelvű és többségű város, amely egyben a zárt német nyelvterület keleti végét képezte, lényegében magyarrá lett. Míg 1850-ben a lakosság 97%-a volt német, száz évvel később az arányok megfordultak. 1949-ben a város lakosságának már csak 3,6%-a volt német. A kitelepítés során Sopron több ezer polgárának: időseknek, nőknek, gyerekeknek, férfiaknak, egyszóval teljes családoknak kellett néhány óra alatt összecsomagolniuk és elhagyniuk azt a várost, ahol őseik már több száz éve éltek. Az évtizedekkel később hazalátogató németek elérzékenyülve keresték fel elvett házukat, hogy legalább rápillanthassanak, ha már becsöngetni nem mindig volt bátorságuk. Sokan, főleg az idősebb emberek a számukra idegen Németországban nem találták helyüket, mivel nem tudtak a szeretett szőlőbe járni dolgozni, nem ihatták kedvelt borukat a pincében. Komoly sebet kapott a több évszázados hagyományokkal rendelkező szőlőtermelés. A kitelepített németek helyére érkező magyarok elsősorban földművelők voltak, akik nem értettek a borgazdasághoz. Számosán közülük az ölükbe hullott vagyont, illetve gazdaságot nem becsülték meg, csupán felélték a készleteket. Mások viszont hamar munkába álltak és megkezdték a termelést, aktívan hozzájárultak az újjáépítéshez. A kevés itt maradt német lakosban évekig élt a félelem az újabb kitelepítéstől. Sokan szöktek haza Ausztriából vagy Németországból és bujkáltak hetekig, hónapokig ismerősöknél, rokonoknál, mivel a házukban már mások laktak. A bujkálóknak tartaniuk kellett a rendőri razziáktól, hiszen ha megtalálják őket, akkor komoly bajba kerülhettek volna. A kitelepítettek kezdetben bíztak a gyors hazatérésben. Az indulás előtti pillanatokban még gyorsan megöntözték virágaikat, megetették az állatokat, majd megindultak a pályaudvarra. Útközben még visszaintegettek a szomszédoknak, ne aggódjatok, hamarosan hazatérünk - gondolták. Sokan értéktárgyaikat, értékesebb gazdasági felszerelésüket elrejtették a gazdasági épületben, vagy elásták. A kitelepítés után még évekkel is mendemondák keringtek a városban elrejtett, elásott kincsekről. A kitelepítettek a visszaemlékezők szerint az első években gondolkodás nélkül hazatértek volna. Aztán ahogy telt-múlt az idő, kezdték őket új hazájukban is elfogadni, mivel észrevették, hogy szorgalmas emberekről van szó, akik alaposan kivették részüket a szintén romokban heverő Németország újjáépítésében. A magyarországi politikai helyzetről érkező egyre rosszabb hírek is segítették a kinti beilleszkedést. A kitelepítés után előfordult olyan eset is, ami korábban elképzelhetetlen volt, hogy magyar telepes és német gyerekek verekedtek össze az utcán. Konfliktus 190
