Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Emigráció, ki- és betelepítések - Krisch András: A hűség „jutalma”. A németek kitelepítése Sopronból, 1946
A hűség „jutalma” - A németek kitelepítése Sopronból, 1946 és családtagjaikat szállította, 28-án pedig a német anyanyelvűek bevagonírozása kezdődött meg.23 23 Hanzmann: Helyzetrajz és adalékok... 209. 24 Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút. 25 Hanzmann: Helyzetrajz és adalékok... 209.; HU-SEL I.l.q. A Soproni Evangélikus Egyházközség iratai, 96/1946. A kitelepítésre kerülő emberek hangulatáról és a két pályaudvaron uralkodó elkeseredettségről néhány képet a szemtanúk, Ziermann Lajos és Hanzmann Károly evangélikus lelkészek leírásaiból kaphatunk. A három lelkész (Beyer Pál volt a harmadik) hivatalosan nem kapott engedélyt arra, hogy az állomáson elbúcsúzhassanak híveiktől, és tiszteletükre megszólaltathassák az evangélikus templom összes harangját. Április 27-én, szombaton a két lelkész a GySEV24 pályaudvaron a kijáratnál állva vegyült el a kitelepítendők között és búcsúzott el tőlük. Másnap a Déli pályaudvar egy mellékvágányán állítottak össze egy 48 vagonból álló szerelvényt. Itt a tiltás ellenére kocsiról kocsira járva búcsúztak el a hívektől. Április 30-án már a harmadik szerelvényt állították össze a győri pályaudvaron, és ekkor is sikerült mindenkitől még a vagonokban elbúcsúzni. A következő alkalommal, május 1-én az evangélikusokat búcsúztató mindhárom lelkészt kitiltotta „egy rendőr hadnagyocska” a pályaudvarról, pedig a vesztőhelyre kísért gonosztevőknek is jár a pap. Ezt a rendőr hamar elintézte és visszaszólt: „Ez nem vesztőhely.” A lelkészek azonban nem adták fel, és másnap ismét végig akarták járni a kocsikat. Ekkor egy százados kérte a lelkészek engedélyét. Mivel ilyennel nem rendelkeztek, távozásra szólították fel őket. A 72 éves Ziermann csak lassan tudott menni, erre a rendőr a következőket vágta hozzá: „Ha én 72 éves leszek, odahaza fogok ülni és nem fogok svábokat vigasztalni!”25 Németh Alajos középiskolai hittanár, helytörténész a kitelepítésről a következőket írta: „1946. április 20-án megkezdődtek a kitelepítések. Budapestről érkezett tányérsapkás rendőrök bonyolították le nem mindig a legkíméletesebben. Nem csoda. Újonnan toborzott, szedett-vedett népség volt a háború utáni első rendőrség, melynek sem tapasztalata, sem erkölcsi érzéke nem volt ahhoz, hogy emberségesen bánjék felebarátaival. Persze, tiszteletreméltó kivételek itt sem hiányoztak. A kitelepülök névsorát naponta nyilvánosan kifüggesztették a városházán és másutt. Nagy csoportokban és izgatottan olvasták főleg az érdekeltek. Több ezer embert telepítettek ki városunkból. Sok volt a listán a közismert név, régi, tekintélyes soproni családok: intellektuelek, kereskedők, iparosok, altisztek, munkások, de leginkább gazdapolgárok. [...] Nem kis mértékben érvényesült a személyes bosszú is a kitelepítéseknél, továbbá egyéb önző érdekek, mint pl. a kitelepítettek földjeinek és házainak megkaparintása. A kitelepülök nem sokat vihettek magukkal. Itt kellett hagyniuk jóformán mindent, amihez szívük-lelkük egy életen át hozzánőtt: földet, házat, állatokat, szerszámokat, templomot, temetőt. A megengedett holmit szekérre rakatták velük, és 185
