Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Seres Attila: Civilizációk törésvonalán. Márton Áron és az erdélyi katolicizmus a szovjet egyházpolitika frontterében a sztálini és hruscsovi korszakban
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok A Moszkvai Patriarchátus és a román ortodox egyház viszonya A Moszkvai Patriarchátus és a román ortodox egyház közötti kapcsolatokban Moszkva erőteljes nyomása ellenére sokáig nem teremtett teljesen egyértelmű helyzetet az, hogy Nicodim román pátriárka22 a háború után, az új rezsim konszolidálódásának idején kiváró álláspontra helyezkedett: noha taktikai okokból nem egy alkalommal deklarálta a hatalom melletti lojalitását, úgy vélte, lavírozhat, hogy megőrizze egyháza szuverenitását és autonómiáját a román társadalomban és az ortodox világban. Moszkva szemszögéből nézve a helyzet fokozatosan változott meg a baloldali erők 1946. november 16-i romániai parlamenti választásokon elért győzelmével. Ez végső soron a kommunisták erőfölényét biztosította a törvényhozó és végrehajtó állami szervezetekben, illetve Nicodim 1948. évi halála után, amelynek nyomán a - geopolitikai realitásokat is figyelembe véve - Moszkva mellett jóval elkötelezettebb Justinian került a pátriárkái székbe.23 Romániában az állam és az ortodox egyház közötti kapcsolatrendszerben az 1940-es évek második felétől utóbbi a korábbiaknál erőteljesebben alárendelődött, a társadalmi és belpolitikai célokat kiszolgáló intézmény szerepébe kényszerült, illetőleg a korábbiaknál szervesebben betagolódott az autokefál egyházakat Moszkva körül koncentráló hierarchiába.24 22 Nicodim, születési nevén Nicolae Munteanu (1864-1948): román egyházi fdméltóság, 1939. június 3O-tól haláláig, 1948. február 27-ig a Román Ortodox Egyház pátriárkája. 23 Justinian, születési nevén Ioan Marina (1901-1977): román egyházi főméltóság, 1948. május 24- től haláláig, 1977. március 26-ig a Román Ortodox Egyház pátriárkája. 24 Volokityina - Murasko - Noszkova: i. m. 230-231. Természetesen nem célunk behatóbban megvizsgálni, milyen kompromisszumokra kényszerült a román ortodox egyház a viszonylagos szervezeti intaktságának és saját társadalmi szerepkörének megtartása érdekében, mégis érdemes utalnunk rá, hogy az állam és egyház viszonyában újonnan előállott helyzet új törésvonalakat hozott létre a román ortodox egyházon belül is. A Romániában „államvallásnak” minősített ortodoxia belső helyzete, stabilitása vagy éppen törékenysége ugyanis a többi felekezet állammal szembeni pozíciójára, kezdeményezőkészségére, illetve az államnak a kisebbségi felekezetekkel kapcsolatos recepciójára is hatással lehetett. A román ortodox egyházat ekkor belülről feszítő problémák közül kiemelnénk egy olyat, amely Moszkva és Bukarest viszonyában is éreztette hatását. Karpov 1949 nyarán kelt egyik szolgálati jelentésében részletesebben kitért az ortodox vagy az időközben ortodox egyházba tagolt romániai szláv ajkú lakosság (ukrán, ruszin, orosz) és az ortodox román ajkú papság viszonyára. A jelentés Pavel Sztatovnak, a bukaresti orosz templom lelkészének beszámolója alapján készült el, s elég plasztikusan szemléltette, hogy a tradicionális szláv-román szembenállás továbbélt a megváltozott politikai viszonyok közepette is. A dokumentum arról informálta a szovjet felső vezetést, hogy Justinian ellenzéke különösen azok- 110
