Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Seres Attila: Civilizációk törésvonalán. Márton Áron és az erdélyi katolicizmus a szovjet egyházpolitika frontterében a sztálini és hruscsovi korszakban
Civilizációk törésvonalán ban a frontzónákban volt erős, ahol vegyesen éltek románok és szláv ajkú közösségek, tehát Máramarosban, a Bánságban és Dobrudzsában. A jelentés szerint az ezeken a vidékeken pasztorációt folytató román ortodox alsópapság, amely hagyományosan kivette a részét a szláv etnikai elem denacionalizálásából, mindent megtett annak érdekében, hogy ellehetetlenítse az orosz és a román ortodox egyház kölcsönös együttműködését, mivel az a románosító kurzus ellenében hat.25 25 G. G. Karpov beszámolója V. M. Molotov külügyminiszternek. Moszkva, 1949. június 1. Goszudarsztvennij arhiv Rosszijszkioj Federacii (a továbbiakban: GARF), fond (f.) 6991, opisz (op.) 1, gyelo (gy.) 452, liszt (1.) 255-257. 26 Tatyjana Pokivajlova: Konfesszionalnaja szituacija v Transzilvanyii i likvidacija unyiatszkioj cerkvi v Ruminyii (40-ie gödi XX v.). In: Vlaszty i cerkov v SZSZSZR i sztranah Vosztocsnoj Jevropi 1939-1958... 188-190. Számos olyan kérdés van emellett, amelyben a román ortodox egyház az államhatalom szoros szövetségesévé, s a valójában Moszkvából kiinduló, de a szocialista blokk majdnem minden érintett országán végiggyűrűző egyházpolitikai folyamat tevőleges részesévé és haszonélvezőjévé vált. Mindenekelőtt a 16-17. századi unifikációs folyamat érvénytelenítését érdemes kiemelnünk, amely az összes, időközben a szocialista blokk országainak határai közé szoruló történelmi régióban, így Galíciában (Délnyugat-Ukrajna és Délkelet-Lengyelország), Kárpátalján (Ukrajna), Kelet-Felvidéken (Csehszlovákia), továbbá Észak-Erdélyben (Románia) nagyjából azonos menetrend szerint zajlott le. Igaz, a görögkatolikus egyház ortodox egyházba való betagolásának minden említett területen voltak egyedi szempontjai és mozgatórugói is. A háború utáni Romániában például az egyik legjelentősebb ellenzéki erőnek számító „történelmi párt”, a Iuliu Maniu nevével fémjelzett Nemzeti Parasztpárt fő tömegbázisát a döntően Észak- és részben Közép-Erdélyben koncentrálódó görögkatolikusság adta, az egyház vezető értelmiségi rétege, papsága, társadalmi szervezetei kiálltak a szintén görögkatolikus Maniu mellett a belpolitikai küzdelmekben. Mint azt Tatjana Pokivajlova orosz történész megállapítja, a görögkatolikus egyház likvidálása így együtt járt a kommunisták egyik legfőbb belpolitikai riválisának számító Nemzeti Parasztpárt háttérországának megtörésével is.26 Az egyházpolitikai koordináció mélységének problémája Az előző két fejezet kapcsán érdemes felhívnunk arra a figyelmet, hogy két alapvető kérdést még mélyrehatóbban szükséges tanulmányoznunk: mennyire valósult meg a második világháború végétől a szovjet tömb országainak vezetése részéről egy egységes, teljesen egymásra hangolt egyházpolitikai kurzus, illetve - esetlegesen ennek érdekében - milyen mértékben érvényesült a szovjet vezetés közvetlen beavatkozása az egyes csatlós államok egyházpolitikájába? Egyelőre általános tapasztalatként mondható el, hogy az „államegyházaknak” alá kellett rendelődniük azon kommunista kormányzatok érdekeinek, amelyek a 111
