Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Géra Eleonóra: Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701–1921
szavakkal fogadta. „Hogy »védekezik« a főváros a spanyolnátha ellen? Tanácsokat kap holnap a közönség – Eső után locsolás – Bárczy főpolgármester kötelességmulasztása.”19 A lapok a városatyák szemére vetették, hogy nem törődnek a veszély helyzettel. Erről bizonyára nem volt szó, inkább annak terhére írható a habozás, hogy nem tudták, igazán mivel állnak szemben. A kutatások alapján azt feltételezték, hogy a fertőzés a levegőben terjed, ezért – jobb híján, a kolera idején alkalmazott eljárásnak megfelelően – elrendelték az utak locsolását.20 A tanácskozáson megjelent szakemberek egy része ekkor még bizakodott, hogy a járvány hamar lecseng magától, vagy az orvostudomány gyorsan megoldást talál, Dr. Szabó Sándor tiszti főorvos pedig még azt is vitatta, hogy igazi járványról beszélhetnek. Tekintve, hogy információi alapján az első időkben a halálozási arány az 1889/1890-es influenzáénál jóval alacsonyabbnak tűnt, elegendőnek vélte 200 ágy elkülönítését az influenzabetegek számára a Szent László Kórházban. A megjelent orvosok idősebb generációja azonban, akik már praktizáltak az 1889/1890-es influenza idején, súlyosnak ítélték a helyzetet. Figyelmeztették kollégáikat a megelőzés fontosságára, a rendelkezésre álló adatok hiányosságára, valamint a fertőzés gyors elharapózásának veszélyeire. A bizottsági tagok – akár elismerték a járvány tényét, akár nem – tartottak a járvány hivatalos kimondásával járó, a közegészségügyi törvényben előírt rendelkezések bevezetésének következményeitől, különösen annak anyagi vonzataitól. A vitát dr. Wenhardt Jánosnak, a közkórházak központi igazgatójának és dr. Gerlóczy Zsigmondnak, a Szent László Kórház igazgatójának beszámolója döntötte el, akik a kórházi tapasztalatokat összegezve nem féltek kimondani: súlyos, a korábbi influenzáktól bizonyos tekintetben különböző megbetegedésről van szó. Az előző járványokkal ellentétben ugyanis ez nem keletről, hanem nyugatról érkezett az országba, s nem a megszokott tavaszi–őszi időszakban, hanem már nyáron. Külön hangsúlyozták, hogy a nyár folyamán feltűnően megnőtt a halálos kimenetelű tüdőgyulladások, mellhártyagyulladások száma; az előbbiek hátterében először a kiütéses tífuszt sejtették, de a vizsgálatok ezt nem igazolták. Figyelmeztették kollégáikat, hogy az influenza egy egészen új változatával állnak szemben, ami éppen ezért teljesen kiszámíthatatlan. Állításukat a frontvonalak mögötti katonakórházak orvosainak tapasztalataival támasztották alá, akik ijesztően magas mortalitásról számoltak be: a kórházi ápolásra szorulók 80 százalékát veszítették el.21 A kórházigazgatók érveinek meghallgatása után a megjelentek végül mégis kimondták a járvány tényét, amelyről a polgármester még aznap, 1918. szeptember 30-án rendeletet bocsátott ki. Első lépésként bezáratta az oktatási intézményeket – az egyetemek és az ellátást nyújtó tanoncotthonok kivételével –, megtiltotta a látogatást a kórházakban, továbbá előírta a fertőzöttek szigorú elkülönítését. Az utóbbi 198 Órai Újság, 1918. szeptember 29. 4. 20Horváth J: i. m. 352. 21Fővárosi Közlöny, 1918. október 4. 1866–1869. Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig 46
