Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Irodalom - A Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának magyar vonatkozású dokumentumai (1939–1948) (A Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok olasz nyelvű inventáriumának hungarika anyagai 1939. február 10. – 1948. december 31. Szerk. Somorjai Ádám) Fejérdy András
241 A RENDKÍVÜLI EGYHÁZI ÜGYEK KONGREGÁCIÓJÁNAK MAGYAR VONATKOZÁSÚ DOKUMENTUMAI (1939–1948) A Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok olasz nyelvű inventáriumának hungarika anyagai 1939. február 10. – 1948. december 31. Szerk. Somorjai Ádám. METEM, Budapest, 2020, 108 o. Kutatási segédletről ritkán írunk ismertetőt. Olykor mégis indokolt, hogy egy ilyen kiadványt külön is a szakma figyelmébe ajánljunk. Külföldi levéltárakban őrzött dokumentumok kutatását segítő kiadványok esetében például magától értetődő az ilyen publikációk jelentősége, hiszen lehetővé teszik a magyar kutatók számára, hogy előre megismerkedjenek a kutatni kívánt anyaggal, és már utazás előtt ki tudják alakítani kutatási stratégiájukat. Somorjai Ádám kötetének bemutatását ezen általános szemponton túl két további ok is indokolja. Egyfelől nem egyszerűen a Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója Történeti Levéltára – egyébként csak helyben használható elektronikus – inventáriumának hungarikaszempontú válogatását kínálja az olvasónak, hanem annak érdekében, hogy a minél szélesebb kutatóközönség hasznosítani tudja az ott őrzött dokumentumokat, egyúttal az anyag magyar nyelvű leírását adja. Másfelől – és ez talán még nyomósabb érv – egy olyan gyűjtemény anyagának egy részéhez biztosít kalauzt, amelynek megnyitását – méltán – rendkívüli várakozás előzte meg. Az elmúlt közel másfél évszázadban több hullámban került sor a vatikáni archívumok megnyitására. Először 1881-ben XIII. Leó pápa tette hozzáférhetővé az 1815 előtti dokumentumokat. A következő nyitásra több mint negyven évet kellett várni: csak XI. Piusz pápasága elején, 1924-ben vált kutathatóvá a XVI. Gergely pápa (1830–1846) haláláig terjedő mintegy harminc éves periódus. IX. Piusz kiemelkedően hosszú, 32 éves pontifikátusának (1846–1878) dokumentumait újabb bő negyven év múlva, 1966-ban tette hozzáférhetővé VI. Pál pápa. Ezt követően sűrűbbé váltak az egy, legfeljebb két pápa uralkodásának forrásait érintő megnyitások: 1978-ban a XIII. Leó (1878–1903), 1985-ben a X. Piusz (1903–1914) és a XV. Benedek (1914–1922) pápasága, legutóbb pedig – néhány iratcsoport részleges megnyitását követően – 2006-ban a XI. Pius pápasága (1922–1939) alatt keletkezett dokumentumok kutatása is lehetővé vált. Jóllehet ezek a megnyitások minden esetben komoly érdeklődésre tartottak számot, jórészt csak a szakma szentelt nekik nagyobb figyelmet. A XII. Piusz pápasága (1939–1958) alatt keletkezett dokumentumok kutathatóvá tételét azonban nemcsak a történészek, de a szélesebb közvélemény is már régóta szorgalmazta. A kiemelt érdeklődés annak köszönhető, hogy Rolf Hochhuth 1963-ben megjelent, Der Stellvertreter („A helytartó”) című drámá jának megjelenése óta szenvedélyes viták folynak arról, vajon a Pacelli pápa által a
