Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Kulcsár Krisztina: „A’ pestis idején mire kellessék vigyázni”. Védekezés a határvidéken és a Magyar Királyság belsejében a 18. században
vesztegzárat hirdettek és orvosokat küldtek ki a betegek és a ragály felmérésére. Látszott, hogy már nem elég a határon ideiglenes vesztegzárépületeket felállítani, hanem a királyság belsejében is meg kellett szervezni a védekezést. 1738-ban már Csongrád, majd a nyár folyamán Békés és Bács-Bodrog vármegyében is pusztított a pestis. Ekkor már egyre északabbra, Kecskeméten, Szolnokon, Szegeden, Szabadkán, Péterváradon, a Temesi Bánságban, míg Erdélyben Hunyad vármegyében, Nagyszebenben és Déván is ellenőrizték az utazókat, kóborlókat, vásárra tartókat. 1739-ben a királyság egyre több belső területét és vármegyéjét érintette a járvány, bár meglepő módon nem beszélhetünk teljesen összefüggő területekről. Fejér vármegye mellett Tolna, Abaúj, Bihar, sőt a távoli Nyitra vármegye is fertőzött lett, és a fertőzés elérte Szabolcs és Szatmár vármegyéket is. A pestisjárványt a szigorú intézkedések ellenére nem sikerült megfékezni, a helyi hatóságok és a vármegyék eleinte tehetetlennek bizonyultak a pestis leküzdésében. 1738 nyarától kezdődően központi, egységes és szigorú szabályozásokat, intézkedéseket vezettek be. III. Károly király egészségügyi főbizottságot alakított, amelynek elnöke Esterházy Imre esztergomi érsek volt. A bizottságban királyi tanácsok és egy orvos kaptak helyet, de a tényleges intézkedéseket a helyszínen a megbízottak hajtották végre. Az országot négy egészségügyi kerületre osztották, és élükre egészségügyi királyi biztosokat neveztek ki. Ők gondoskodtak a rájuk bízott országrészben a központi egészségügyi és járványügyi rendeletek, illetőleg a lokális szinten kiadott rendelkezések végrehajtásáról. A Dunáninneni kerületben Balassa Pál gróf, a Dunántúli kerületben Eszterházy János gróf kapott megbízatást. A Tiszántúli kerületbe Károlyi Sándor grófot, míg a Tiszáninneni kerületbe Berényi Tamás grófot küldték.61 A járvány elterjedését a kezdetleges korabeli híradások és a pontos adatok hiánya miatt nehéz megállapítani, de tudjuk, hogy több hullámban vissza-visszatért, és egyre több területen pusztított. 1743-ban azután már országszerte csökkenőben volt a fertőzés, egyedül a Tiszántúli kerületben, a Heves és Külső-Szolnok vármegye területén található Törökszentmiklós és Füzér, továbbá néhány Bereg vármegyei településen találtak még gócpontokat. Ennek a nagy, országos pestisjárványnak a végét 1744. március 11-ére tehetjük, a helytartótanács ugyanis ekkor engedélyezte a Tiszántúli kerületben is a nyilvános vásárokat – vagyis azt, hogy a korábban fertőzöttnek számító kerületben az alattvalók nagyobb csoportokban összegyűljenek.62 A járvány és a fertőzés terjedésének meggátlására szigorú intézkedéseket vezettek be. Az 1738. november 3-án (10-én) megjelent rendelet (Pestis in Hungaria ac Transylvania: Remedia curativa) 63 még ugyan elsődlegesen a hadsereg körében 61Felhő Ibolya – Vörös Antal: A helytartótanácsi levéltár . Budapest, 1961, /A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 3/, 114–115. 62Dávid Zoltán: Az 1738. évi pestisjárvány pusztítása. Orvostörténeti Közlemények , 1973, 75–130., itt 77. 63Linzbauer, Franciscus Xav.: Codex Sanitario-Medicinalis Hungariae . 1. kötet, Budae, 1852–1856. No. 548. 640–655. Védekezés a határvidéken és a Magyar Királyság belsejében a 18. században 21
