Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Műhely - Rácz György: Az egykori hitbizományi és családi levéltárak állami tulajdonba vétele 1945 után. A Batthyány- és a Nádasdy-levéltárak esete
Konklúzió Minden fejezetben megadtam a választ a feltett kérdésekre, ezek megismétlése helyett most néhány figyelemre méltó körülményre hívom fel a figyelmet. Fontos hangsúlyozni, hogy a családi levéltárak állami kezelésbe kerülésekor a kérdést csak a téma bemutatásához szükséges módon tárgyaltam. Nem volt szó a jelenlegi jogi helyzet egyéb problémáiról, a régi és újabb letéti szerződések érvényéről vagy érvénytelenségéről. Ez szintén megér egy későbbi vizsgálatot. Mivel jelenleg is folyamatban vannak le nem zárt bírósági ügyek, a sajtóban is megjelennek ezekről különböző hírek, különösen sajnálatos, hogy ezekről a sajtóban nagyon egyoldalúan, kizárólag a visszaigénylők szemüvegén keresztül jelennek meg hírek, a mindenkori magyar állam érdekei szinte alig kapnak nyilvánosságot. Ezzel kapcsolatban nem árt felhívni a figyelmet arra, hogy az államosításokat végrehajtó közgyűjteményi vezetők és alkalmazottak jó része a Horthy-korszak neveltje volt, és a nem kommunista elkötelezettségűek is teljes mértékben egyetértettek 1949-ben azzal, hogy a hitbizományok államosításával köztulajdonba kerülnek könyvtári, levéltári és múzeumi kincsek. A közgyűjtemények nem tekintették politikai kérdésnek az államosítást, az állami kézbe vétel garancia volt a megmaradásra és a Magyarországon való maradásra. Hibás szemlélet tehát az, amelyik úgy értelmezi a restitúciós ügyeket, hogy a kommunista pártállam által hozott intézkedés teremti meg a jogalapot a 2010-es, 2020-as években az iratok levéltárban maradásához. A hitbizományok megszüntetéséről szóló, 1949. évi VII. törvény hatályba lépésétől kezdődően az egykori hitbizományi ingóságok – így a könyvtárak, levéltárak, múzeumi műtárgyak – állami birtoklási joga nem kérdőjelezhető meg, hiszen az 1949. évi VII. törvény nem tartozott azok közé az államosítási jogszabályok közé, amelyeket 1990 után az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított és a jövőre nézve megsemmisített. Az 1949. évi VII. törvény végrehajtása során sérelmet szenvedettek számára a magyar állam a kárpótlási törvénnyel – az 1991. évi XXV. törvény 1. §. (1) bekezdése – nyújtott részleges kárpótlási lehetőséget, és a sérelmet elszenvedő magánszemélyek nem tarthattak igényt a tulajdonviszonyok visszarendezésére. A hitbizományok megszüntetéséről szóló törvényt tehát a rendszerváltozás utáni politika is érvényesnek ismerte el. Műhely 204
