Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Ordasi Ágnes: Akik elmentek – és akik maradtak. A fiumei kormányzóság tisztviselői a két világháború között
159 ORDASI Á GNES AKIK ELMENTEK – ÉS AKIK MARADTAK A fiumei kormányzóság tisztviselői a két világháború között Bevezetés 1918. október 29-én hosszan elnyújtott füttyel, fekete füstfelhőbe burkolózva robogott ki a fiumei vasútállomásról a déli sebes, hogy illusztris utasait, köztük Jekel -falussy Zoltán fiumei királyi kormányzót és családját Budapestre szállítsa.1 Bár a járaton az elmúlt több mint négy évtizedben számos magasrangú főúr – köztük kormányzók, bánok, államtitkárok, miniszterek, de még a két évvel korábban megboldogult király is – megfordult, ez az utazás valahogy mégis különbözött a többitől. A fiumei pályaudvaron nem taposták egymást az emberek, hogy a magyar államhatalom helyi reprezentánsára legalább egyetlen kíváncsi pillantást vethessenek, és még a fővárosban is elmaradt a díszfogadtatás. A borús hangulat sem Fiumében, sem Budapesten nem volt teljesen alaptalan. Egy négy évig elhúzódó, vesztes háború utolsó napjaiban és az Osztrák–Magyar Monarchia széthullását kísérő, egymást érő válságjelenségek közepette ez nem is lehetett volna másképp. Már csak azért sem, mert Jekelfalussy minden ellenállás nélkül adta át a Magyar Királyság egyetlen tengeri kikötővárosát a nála jelentkező Délszláv Bizottságnak, majd szinte titokban, a kormányzói palota hátsó kapuján kiosonva hajtatott a vasútállomásra. A kormányzó távozása nagy felzúdulást keltett, ám a legélesebb kritikákat nem meglepő módon éppen a Fiumében államszolgálatot teljesítő hivatalnokok és alkalmazottak fogalmazták meg. Ők cserbenhagyásként, a haza elárulásaként élték meg Jekelfalussy elutazását, és még évekkel később írt visszaemlékezéseikben is keserűséggel emlegették fel az utolsó fiumei kormányzó dicstelen futását. Még akkor is, ha Jekelfalussy saját elmondása szerint Wekerle Sándor miniszterelnök kimondott felszólítására tartózkodott az erőszakos ellenállástól, és a lehető legnagyobb diszkréció mellett hagyta el székhelyét.2 Jekelfalussy álláspontjához még évekkel később is következetesen tartotta magát, amit jól példáz az alábbiakban közölt dokumentum is. A forrás ugyanis nem más, mint a kormányzó 1921 júniusában – már a trianoni békeszerződés ratifikálása után – Bethlen István miniszterelnöknek írt zárójelentése, melyben csaknem négyéves 1 E tanulmány az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP–19–3–III–KRE–1 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült. 2 Ordasi Ágnes: „Hazaszeretetből” jeles? – A fiumei tanárok érvényesülési stratégiái és lehetőségei az impériumváltások éveiben. Pro Minoritate , 2019. 2. sz. 51–92.
