Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Gazdaságtörténet Schlett András: Magyarország gazdasági stabilizációja az első világháborút követően
gővel.36 A mezőgazdaság csak kis részben kapott megfelelő hosszú lejáratú hitelt, úgyhogy az említett 1,5 milliárdból kb. 300 millió pengő volt csak hosszú lejáratú (főként zálogleveles) kölcsön, a többi rövid lejáratú, legnagyobb részben váltóval fedezett kölcsön volt. Problémát jelentett ugyanakkor, hogy sokszor rövid lejáratú hiteleket használtak beruházásra, vagy olyan célokra, amelyek lehetetlenné tették a határidőre történő visszafizetést. Ezt annak a reményében tették, hogy mint korábban, sikerül a rövid lejáratú hiteleket konszolidálni. Ez a körülmény egy ideig nem jelentett a mezőgazdaságra nézve veszélyt, mert a hitelintézetek a rövid lejáratú kölcsönöket rendszeresen meghosszabbították, és a világháborút követő 6‒8 évben az akkori kedvező terményárak és állatárak mellett a kamatok fizetése, sőt az adósság törlesztése nem okozott gondot. Bár a hitelfeltételek folyamatosan javultak, azok nem álltak összhangban a mezőgazdaság jövedelmezőségével. Az 1926‒1930-as években beáramlott külföldi tőkékről a fizetési mérlegek alapján tájékozódhatunk. Ezek adatai szerint 1926-ban 168,7 millió pengő, 1927-ben 294,6 millió pengő, 1928-ban 299,8 millió pengő, 1929-ben 234,4 millió pengő, 1930-ban pedig 320,3 millió pengő összegű új külföldi kölcsön áramlott be az országba. A külföldi tőkék beáramlásának fő oka, mint láttuk, egyrészt a külföldi tőkebőség, másrészt a Magyarországon elért magas kamatlábak vonzereje volt, ami háttérbe szorította a magyar gazdasági élet teherbíró képessége tekintetében felmerülő meggondolásokat. A bankok által néhány év alatt felvett külföldi hitelek mennyisége mellett szembetűnően növekedett a pénzintézetek rövid lejáratú tartozása is. Az ország rohamos külső eladósodásáról, annak körülményeiről közgazdasági és pénzügyi körökben is komoly polémia bontakozott ki. A vitában megszólalt a kor szinte minden jelentős közgazdásza, köztük Ihrig Károly, Kerék Mihály, Knob Sándor és Körmendy-Ékes Sándor is.37 Bár a vita fő sodra a külkereskedelmi prob lémákra koncentrált (a külkereskedelmi mérleg passzívuma az 1926. évi 90 millió pengőről 1927-ben majdnem hatszorosára, 340 millióra emelkedett), a külföldi hitelek kérdése is előkerült, de ezzel a nemzetközi tőkepiac érzékeny reagálása miatt inkább a színfalak mögött foglalkoztak. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara értékelése szerint az eladósodás legveszélyesebb jellemzője, a rövid lejáratú hitelek egyre növekvő hányada azzal magyarázható, hogy a hazai vállalatok könnyelműbben veszik fel az olcsóbb külföldi hitelt, mint a belföldit.38 Az ország eladósodásának növekedésével a Minisztertanács is foglalkozott az 1927. május 19-i ülésén. Ezen Bethlen István miniszterelnök kifejtette, hogy a túl magas rövid lejáratú hitelek aránya az „ország romlásához” vezethet, ezért kérte 36Ebben a földbirtokreform végrehajtásával kapcsolatos ún. LEBOSZ-kölcsönök nincsenek benne. 37A tanulmányok jelentős része a Magyar Szemle 1927. évi számaiban jelent meg. 38Ferber Katalin: Vita a húszas évek végén Magyarország eladósodásáról. Valóság, 1983. 1. sz. 39‒40. Gazdaságtörténet 40
