Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Ordasi Ágnes: Akik elmentek – és akik maradtak. A fiumei kormányzóság tisztviselői a két világháború között
alól, mint amilyenek Fiume nemzetközi megítélése, a város válságos anyagi és gazdasági helyzete, a rohamosan dráguló árviszonyok, a magyarországi elhelyezkedési és lakhatási nehézségek, már nem vonhatták ki magukat.85 E téren két további tényezőre kell kitérni: a következetes kontroll-, illetve az állandósuló információhiányra, valamint az ezekből származó materiális és morális jellegű bizonytalanságokra. A kitérő azért is indokolt, mivel a kaotikus állapotok, a mindennapi egzisztenciális problémák gyakran még a kormányzósági beosztottak közt is ügyeskedéshez, „zavarosban halászáshoz” vezettek. Itt többek közt Hegedűs Valér és Ótocska Péter nevét lehet kiemelni, akik rendszeresen üzérkedtek: titokban pénzt és élelmiszert hoztak Zomborból a kikötővárosba.86 Míg a FONT szigorúan büntette a hamis és a kívülről becsempészett pénzek forgalmát, úgymint az idegen területekről származó cikkekkel való kufárkodást, a helyi lakosság szinte természetes jelenségként kezelte a hasonló illegális tevékenységeket. Ez nem meglepő, hiszen Fiume ellátási problémái annyira reménytelennek bizonyultak, hogy a túlélés érdekében a lokális társadalom nemcsak egyszerűen szemet hunyt az ilyen földalatti üzletkötések felett, de – miként Dominique Reill is bizonyítja – gyakorta haszonélvezője, sőt támogatója volt az ilyesfajta törvényellenes tranzakcióknak.87 Ami a kormányzósági beosztottak helyzetét kivételessé tette, az tulajdonképpen két alapvető motívumban ragadható meg leginkább. Először is abban, hogy a magyar állam helyi közigazgatásának működtetéséért ők feleltek. Másodszor pedig, hogy ebből adódóan a központi hatalom első számú képviselőinek számítottak. Ez pedig komoly kötelességeket és még nagyobb felelősséget igényelt. Magatartásuk tehát azon túl, hogy a FONT gazdasági és financiális politikájának aláásásához járult hozzá, több morális következményt vont maga után. Ezek közül talán a legsúlyosabb a kormányzóság, és vele együtt a magyar államhatalom intenzívebb tekintélyvesztése volt. Hiszen azzal, hogy az úgynevezett Adria-kérdés részeként Fiume hovatartozásának problémája nemzetközi szintre került, a törvényellenességek és „elhajlások” külföldön különösen kellemetlen visszhangot kelthettek. * Összességében elmondható, hogy Jekelfalussy zárójelentése és a nagyrészt kontrollforrásokra támaszkodó elemzésem több pontján ellentmondások mutathatók ki. Egyrészt azért, mert Jekelfalussy beszámolójának központjába saját magát és fővárosi tevékenységét helyezte. Ez az önigazoló attitűd a dokumentum műfajából, illetve a kormányzó meneküléséről szóló híresztelésekből adódóan egyáltalán nem meglepő. Mindazonáltal az is igaz, hogy a különböző minisztériumi anyagok közül 85MNL OL K 26, 1249. cs. 1921. XXIV. tétel. 3401/1921. (2139. a. sz.) XXIV. tétel. 86Egan Lajos naplója... 144., 150., 152., 191. 87Reill: i. m. A fiumei kormányzóság tisztviselői a két világháború között 175
