Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Ordasi Ágnes: Akik elmentek – és akik maradtak. A fiumei kormányzóság tisztviselői a két világháború között
több is arról tanúskodik, hogy a kormányzó valóban nem feledkezett meg beosztottjairól és általában véve a fiumei magyar állampolgárokról. Támogatásuk, segélyezésük, majd hazaszállításuk érdekében tényleges lépéseket tett.88 Az pedig, hogy ezek jelentős része nem, vagy csak részben valósult meg, nem csak a kormányzó felelőssége. Éppen ezért Jekelfalussy szerepének és munkásságának – akárcsak az általa kiutalt pénzösszegek formájának, jogcímének, rendeltetésének és hasznosulásának – objektívebb felmérése és értékelése még további kutatásokat igényel. Ennek ellenére, már csak fiumei jelenlétük miatt is, vitathatatlan, hogy a munka oroszlánrészét a „frontvonalban maradt” Egan Lajos és a hivatal „kinti” fele végezte. Ők voltak azok, akik mindennapjaik során szembesültek a hatalmi átmenet alatt felmerült problémákkal, és ők voltak azok, akiknek az adott helyzetben rögtön reagálniuk és választaniuk kellett. Ez pedig egy teljesen bizonytalan, folyamatosan változó válsághelyzetben a hosszú távú tervezések és stratégiák helyett a kínálkozó pillanatnyi érvényesülési lehetőségek fokozott kihasználásának engedett teret. Másrészt Jekelfalussy narratívája nemcsak túlzóan leegyszerűsítő, de jóval naivabban, pozitívabban tünteti fel a kint maradt állami alkalmazottak helyzetét és hazaköltöztetésük, valamint az új államstruktúrába történő integrációjuk lehetőségét, mint ahogy arra valójában kilátásuk lehetett. Ez az önfelmentés szándéka és a „nem is olyan nagy a baj” elhárító mechanizmusa mellett a kormányzó által is megemlített kommunikációs problémákra vezethető vissza. Az információáramlási nehézségek viszont nem csak a kormányzói hivatal két részére terjedtek ki, hanem – miként arra a kormányzó maga is utalt – a közte és Károlyi Mihály kormánya közti kommunikációs deficitre is. Jekelfalussy véleményét (ahogy némi sértett felháborodással ő maga fejti ki) még Fülep kinevezésével kapcsolatban sem kérték ki. Fülep kormánybiztosi missziója egyébiránt két másik dolgot is jelez. Egyrészt azt, hogy a kormány 1918. december végére gyakorlatilag már lemondott a kikötővárosról, másrészt pedig azt, hogy egyértelművé vált: a kormányzó éppen az 1870-es provizóriumban meghatározott egyik legfőbb feladatát, a központi hatalom és a város közti kommunikáció zavartalan biztosítását nem tudta ellátni.89 Ez pedig különös óvatosságra int. Hasonló következtetésre lehet jutni Jekelfalussynak a helyi politikai konfliktusokról közvetített képéről is. Ez kiváltképpen az 1890-es évekre vonatkozó állításaira igaz, hiszen a kormányzó csak 1909-ben került a kikötővárosba, így a korábbi eseményekről csupán másodforrásokból tájékozódhatott. E tekintetben még egy tényezőt érdemes figyelembe venni. Egészen pontosan azt, hogy Jekelfalussyt ekkor sem a kormányzósághoz nevezték ki, hanem a Kivándorlási Hivatal vezetésével bízták meg, a világháború alatt pedig az internálások lebonyolításának koor-88MNL OL K 26, 1234. cs. 1920. XXIV. tétel. 1107. F. K. 1920; MNL OL K 26, 1187. cs. 1918. XXVII. tétel. 2217/1921. XXIV. tétel (1906. a. sz.). 89A végeredmény tekintetéből, hogy mennyiben volt ez Jekelfalussy saját felelőssége és mennyiben a körülményeké, azt hiszem, mellékes. Műhely 176
