Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Nyolcasok a magyar történelemben - Horváth Sándor: 1968: remény, csalódás és politikai szerepvállalás
a sajátos erkölcsiség 1989 után rendre a hatalommal való szembenállásként jelenik meg, a múltat egyúttal úgy ábrázolva, mintha az 1960-as évek beatzenéje és rock -zenekarai csak elvétve élvezték volna a hatalom által létrehozott intézmények pártfogását. Az 1968-ra és a „nagy generáció” történeteire épülő, már az 1980-as évektől használt forradalmi elbeszélésmódnak fontos szerepe volt a generációs identitás megteremtésében. A szocialista propaganda számára ráadásul fontos volt, hogy ma gát jobbnak ábrázolja, mint a kapitalizmust, ahol „bezzeg a fiatalok” rendre összetűznek a rendőrséggel. Így az 1980-as években sem a korábbi, sem a későbbi nemzedékek nem kaptak olyan szerepet az emlékezetben, mint az 1960-as évek fiataljai, amiben nagy szerepe volt az egyre jobban hozzáférhetővé váló tömegmédia funkcióinak. Ennek nem csupán a forradalmi retorika – néha tudatosnak tűnő – használata volt az oka, hanem az a társadalmi kontextus is, amelyben ez a generáció önálló entitásként megjelenhetett. A nyolcvanas években 1956-ról tabu volt beszélni, az 1960-as évek ifjúsági lázadásáról nem, mivel azzal a hatvanas évekbeli desztalinizációt lehetett megjeleníteni. Így már az 1980-as években megkezdődött a „nagy generációról” szóló elbeszélés megteremtése, ami egyúttal alkalmas volt arra, hogy a Kádár-korszak kezdete ne csupán az „elnyomás” és a „közömbösség”, hanem a társadalom tagjainak önálló cselekményei vagy a szolidaritás történeteiként is elmesélhetővé váljék. Az 1968-as generáció – nyugati mintát is követő – emlékezeti megteremtésének az egyik legfontosabbnak tűnő funkciója, hogy a Kádár-korszak történetét ne csupán úgy lehessen elmesélni, mint a „hatalom” és az „elnyomottak” történetét, hanem elbeszélhető legyen egy alternatív múlt is. Egy olyan történet, amelyben egy generáció tagjai önállóan is cselekedhettek, így a történelemnek nem csupán elszenvedői, hanem résztvevői is lehettek. Ez úgy tűnik, érvényes volt a keleti blokk más országaiban is. Václac Havel írta 1976-ban nagyon plasztikusan az 1968-as generációs élményről (kapcsolódva a csehszlovákiai invázió tapasztalatához): „nem csupán az 1968-as karneváli mámornak szakadt vége, de összeomlott az egész addigi világ is, az a világ, amelyben már oly jól meghonosodtunk, s amelyben olyan jól tudtunk mozogni, az a világ, amely minket, ahogy mondani szokás, dajkaként felnevelt [...]. Végérvényesen befellegzett a tréfának, kezdett a dolog nagyon komolyra fordulni. [...] Kezdett a dolog közelről érinteni mindnyájunkat.” 27 A remény elvesztése és az ehhez kapcsolódó újfajta politikai szerepvállalás generációs élménye azonban súlyos ideológiai kihívást is jelentett. A hatvanas évek fiataljai az állampárt által létrehozott burokban éppen a nyugati kultúrát és értékeket képviselték a hetvenes-nyolcvanas években, azaz egy szocializmussal szembeni világrendet. Ez meghatározta azt is, milyen viták alakuljanak ki 1968 jelentőségéről a következő évtizedekben és 1989 után, melyek a fentiek fényében korántsem meglepőek. Az 1960-as évek hetvenes–nyolcvanas években megteremtett emlékezeti Nyolcasok a magyar történelemben 64 27Václav Havel: Életemből . (1976). In: Uő: A kiszolgáltatottak hatalma . Budapest, 1991, 85.
