Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)

azt a pinczért, ki állítólagosan az én kémem [engem kémlel]” (1890. 12. 29.). Provokációk is rendre érték Lowetinszkyt a kávéházban: „Rieker meg Esztit komp

romittálta, hogy körüllevőktől kérdeztetve, hogy ki vagyok, Esztire mutatva azt felelte: »az asszonyságot kérdezze«, disznó egy nép” (1890. 03. 28.). „

A kicsike [Meiler

Anna] is pláne két udvarlóval volt, ostentátióztak [mutogatták magukat]

, természe

tes, hogy ignoráltam őket. Eszti is itt volt. Elment, megszólít egy asszony, hogy adjam át annak a fiatalasszonynak azt a zsebkendőt, kénytelen voltam összes mimikai tehetségem összeszedni s a legártatlanabb arczcal azt mondani, hogy azt az asszonyt nem ismerem” (1890. 10. 24.).

A naplóíró többször is kifakadt a néha valóban igen fojtónak tűnő kávéházi közeg miatt: „tudja az ég, kezdek undorodni ezektől a népektől

” (1890. 12. 07.),

„olyan otromba, más dolgaival törődő, disznó népséget nem láttam még, már kezdek

fogyni a türelemből” (1891. 04. 09.). „

Wohlmuthné igen nagyon megnézte Marit,

képzelem, holnap tele lesz vele a kávéház” (1891. 21. 01.). Azonban hiába volt gyak

ran haragban barátaival, törzshelyüket ugyanúgy felkereste: „Jancsi, Rieker,

Valszéky s Sándor ültek a fülkében, nem is köszöntem nekik, elfordulva, más asztalhoz ültem” (1890. 07. 10.).

Konklúzió Tanulmányomban rámutattam, hogy a budapesti „kisemberek” körében 1890–

1891-ben létezett a törzskávéház intézménye. Az írásban vizsgált kör – Lowetinszky János József kávéházi (alapvetően gyermektelen) barátai és ismerősei – napi rendszerességgel látogatta Wohlmuth Adolf kávéházát a mai Rákóczi úton. Úgy tűnik, hogy ez a kávéház elsősorban a kisemberek helye lehetett, ez pedig azt is jelenti, hogy a kávéházak világa nem volt demokratikus, az egyes társadalmi rétegek a kávéház műfaján belül más-más helyeket preferáltak. A Wohlmuth-féle kávéház ismert (törzs)vendégei mintegy két kilométeres körzetben laktak. Lowetinszky és barátai délutánonként mintegy másfél-két órát itt kávéztak és beszélgettek – más asztaltársaságokkal is interakcióba keveredve –, majd továbbmentek. A kávéház számukra találkozó- és gyülekezőhely lehetett elsősorban, társaséletüket a kávéház után az utcán/korzón/parkban, ritkábban valamilyen éjjeli szórakozóhelyen, majd a minden bizonnyal szűkös és zsúfolt albérleteikben folytatták. Mennyire volt általános ez? Hány ilyen vendégkörrel rendelkező tényleges kávéház volt Budapesten? Mennyire volt elterjedt a kisemberek körében a kávéház-látogatás (a kávémérések mellett)? Hogyan alakult a kávéházi világ dinamikája az idők során? Megannyi kérdés, amire csak akkor remélhetünk választ, ha hasonló mélységű személyes forrásokat is elemzünk. A kávéházba járó budapesti kisember (1890–1891)

93