Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)
ismerkedni óhajtana velem” (1890. 03. 11.), „az a corpulens [testes] termetű nős tényke is, akivel Rieker össze akar boronálni, vettem észre, hogy megfigyelt” (1890. 04. 23.). Arra is volt példa, hogy Lowetinszky a saját asztaltársaságának egyik tagjánál próbálkozott: „Habres [Habresz] concubinejét [ágyasát; itt kedvesét] szoron gattam, persze csak asztal alatt, megharagudott, elmenekült. 7-kor Sándorral el, avval kissé gezeirt [ékes?] vitát tartottunk, úgy látszik, nem tetszett neki, hogy a menyecskét nyomogattam, szegény tatár” (1891. 01. 27.). A már említett özv. Weinmann Frigyesné Weisinger Magdolna a naplóíró egyik kávéházbeli kiszemeltje volt. Lowetinszky több mint másfél évig dolgozott azon (sikertelenül), hogy viszonyt létesítsen a 40 év körüli tejesasszonnyal, akinek akkor volt már egy 18 éves fia, férje korábban majorosként szerepelt a lakcímjegyzékekben, testvéreivel közösen birtokolt egy józsefvárosi házat. Írni nem tudott, a kávéházba nőrokonaival járt. A kávéház nyilvánossága előtt egy másik lánnyal is hosszabb időn keresztül próbálkozott: Meiler Anna, a „kicsike” nem lehetett még 20 éves ekkor, cipész apjával és anyjával járt rendszeresen Wohlmuth kávéházába. Néha előfordult, hogy a naplóíró öt partnere/barátnő(jelölt)je együtt tartózkodott Wohlmuth kávéházában: „az ördög összehozta Luizát [Habe Lujzát], a kicsikét [Meiler Annát] és W.-t [Weinmannét], kényes helyzet volt, Paulin is ott ült egy sarokban, s könnyen lehet, Eszti is” (1891. 04. 18.). Habe Lujza azok közé tartozott, akit sikeresen meghódított Lowetinszky a kávéházi vendégkörből, igaz, ennek az lett a következménye, hogy az utcán megverte a lányt a féltékeny Eszti (Valszékyt pedig 1890 januárjában a kávéházban „agyabugyálta el” a felesége); Lujza azonban ezután is – Lowetinszky megdöbbenésére – felbukkant a kávéházban: „én ha leány volnék, s megesett volna velem az, ami vele, hogy egy férfi miatt kikaptam volna, oda nem tenném be a lábamat, ahol ismerősök meg az illető is jár, különben én közönyösen vettem a dolgot és ignoráltam tökéletesen” (1891. 07. 21.). Az esetnek persze híre ment: „ott [a kávéházban] az a nő volt, kit egyszer májusban a nagy naplóban emlí tettem, ajánlkoztam elkísérni, szabadkozott, hogy nem akar úgy járni, mint [Habe] Lujza. Elment, de én utána. Definíczióm igaznak bizonyult be, a körúton ment, vele mentem, ajánlottam neki a viszonyt, feltételesen bele is egyezett, egyelőre azt mondta, hogy találkozzunk legközelebb, azt hiszem könnyű győzelem lesz; nota bene, az asszony maga szokott otthon lenni, férje csak este jön haza” (1891. 09. 28., „kisnap ló”). A kávéházban tehát nem maradt teljesen titokban, hogy milyen nexusok szövődnek az asztalok között, bár a diszkrécióra igen ügyeltek a felek: „a tejesasszony nak [Weinmannének] levelet csempésztem a vett gyertyáiba, s midőn ment, kérdez tem tőle, kísérhetem-e?, azt felelte, hogy az feltűnést kelten[e]” (1890. 03. 31.). „ Nagy nevetés, Meilerékhez is odaültünk, de nem igen beszéltünk velük a külső tekintély megóvása miatt.” (1891. 03. 30.). Lowetinszky – valószínűleg joggal – úgy érezte, hogy a kávéházban őrszemek és kémek veszik körül: „el a kávéházba, ott volt Szentes, Sanyi, a kicsike [Meiler Anna] , Luiza [Habe Lujza] és W., egész menagéria, és [körös-] körül persze figyelő őrszemek voltak ” (1891. 02. 21.). „ Sanyi megmutatta Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19–20. században 92
