Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Irodalom - Az újkor oklevél- és irattana - osztrák szemmel (Michael Hochedlinger: Aktenkunde. Urkunden- und Aktenlehre der Neuzeit) Kulcsár Krisztina
Irodalom 464 csak alapadatokat közölt, helyenként hibásan. A legújabb Levéltári kézikönyv már jóval részletesebben, 100 oldalon tárgyalja6 az irattan fogalmát, az iratkezelést, annak egykori gyakorlatát és jelenkori folyamatát, kiemelt figyelemmel a minősített iratokra. A szóban forgó korszakunkat illetően azonban itt mindösszesen 15 oldal mutatja be a középkori, kora újkori és polgári kori iratkezelést.7 Már ennyi mennyiségbeli adatból is látható, a legújabb magyar áttekintés mennyiségében, és így mélységében sem mérhető Hochedlinger könyvéhez. A kötet hat fejezetre és egy függelékre oszlik. Az I. Bevezetés címet viselő fejezet (mindössze két oldalon, 13–14) tisztázza az alapfogalmakat: mi az irattan, honnan ered az elnevezés, mi a különbség a diplomatikához képest. Definíciójával tovább megy, az irattant nem csak úgy jellemzi, mint a történeti forrástudományoknak azon ágát, „amely az iratokkal foglalkozik”. Ludwig Bittner osztrák levéltáros, történész magyarázatát alapul véve, „az irattan célja, hogy megítélési alapot nyújtson az iratok tartalmi jelentéséhez, az irat keletkezésében szerepet vállaló személyek részvételéhez, egy esemény vagy egy döntés előzményéhez, és ezáltal történeti képünket jelentősen befolyásolja” (13.). A II. Történeti fejlődés t tárgyaló fejezet is rövid: öt oldalon keresztül mutatja be a német, majd az osztrák előzményeket (15–20). E részből kiderül: Hochedlinger könyvének alcímét (Az újkor oklevél- és irattana ) Heinrich Otto Meisnertől köl csönözte. Meisner neve és munkássága fogalom a német nyelvterületen: berlini levéltárosi karrierjét még 1914-ben kezdte, és 1935-re a potsdami Reichsarchiv munkatársa lett, 1922-től poroszországi hivataltörténetet és „modern oklevéltant” oktatott a Preußisches Institut für Archivwissenschaft docenseként. Az NDK meg alakulását követően a keletnémet részen maradt, és itt folytatta munkásságát, oktatói tevékenységét a berlini Humboldt egyetemen. 1935-ben kiadott Aktenkunde című könyve 1950-ben, 1952-ben, majd 1969-ben újabb, átdolgozott kiadásokat élt meg, és a mai napig a legelterjedtebb kézikönyvnek számít. Ehhez hasonlatosat a nyugatnémet területen 1949-ben megalakított Marburger Archivschule munka társai sem állítottak össze. A legújabb munkának Jürgen Kloosterhuisnak, a Geheimes Staatsarchiv, Preußischer Kulturbesitz korábbi igazgatójának 71 oldalas rövid összeállítása számít, amely elérhető a levéltár honlapján.8 Osztrák részről viszont hasonló kiadvány még nem jelent meg, sem olyan, amely hangsúlyozottan a Habsburg Monarchiára koncentrálna. A III. fejezet (Fogalmi magyarázatok , 21–49) továbbra is a bevezetés körébe tar tozik, de elengedhetetlen ahhoz, hogy az olvasó tisztába jöjjön azokkal az alapfogalmakkal és terminus technicus okkal, amelyeket Hochedlinger alkalmaz. A leg fontosabb irattípusokat a 2. alfejezetben tárgyalja, kezdve az oklevelektől az ügyvi- 6 Levéltári kézikönyv . Szerk. Körmendy Lajos, Budapest, 2009, 345–446. 7 Uo. 357–372. 8 Jürgen Kloosterhuis: Amtliche Aktenkunde der Neuzeit. Ein hilfswissenschaftliches Kompendium . https://www.gsta.spk-berlin.de/uploads/pdf_aktenkunde/aktenkunde_gesamt.pdf
